Vannak olyan repülőgép-típusok, melyek ilyen-olyan okokból arra „kényszerülnek”, hogy akár fél évszázadon keresztül is szolgálják üzemeltetőjüket, s ennek a szép feladatnak hősiesen meg is felelnek. Példaként említhetők a B-52 és Tu-95 stratégiai bombázók, a C-130 taktikai szállító vagy a KC-135 légi-utántöltő repülőgépek. A Lockheed P-3 Orion esetében viszont egészen más a helyzet, hiszen a US Navy már húsz évvel ezelőtt ki szerette volna vonni a szolgálatból, ám teljes leváltására mégis csak 2019-ben kerülhet sor, így hamarosan ez a tengerészeti járőr is belép az 50-esek klubjába.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért is más a helyzet ebben az esetben? Nos, azért, mert a legújabb vizsgálatok szerint az Orion flotta nem bírja kifejezetten jól a hosszúra nyúlt szolgálatot. Ugyanis a típust, melynek alapját a szintén nem mai csibének számító Lockheed L-188 Electra szolgáltatta, nem ilyen hosszúságú szolgálati időre tervezték. Ennek megfelelően az 1980-as évek végén el is indult a Lockheed P-7 projekt, melynek célja az Orion leváltása volt, ám ezt költségvetési okokból 1990-ben elkaszálta a Pentagon. A jelenleg szolgálatban álló P-3C-ket így a Boeing 737-ből kifejlesztett P-8 Poseidon küldheti majd nyugdíjba, ám utóbbi típus első példányai csak négy év múlva állhatnak szolgálatba, teljes egészében pedig csak 2019-ben válthatják le az Orionokat.

A US Navy egyik P-3C-je (Forrás) ,

Még 2008-ban írtunk róla, hogy a US Navy egy szerkezeti hiba miatt kénytelen volt tüzetesen átvizsgálni 39 Orionját, melyeket ideiglenesen nélkülöznie kellett az aktív szolgálatból. A vizsgálat eredménye pedig arra adott okot, hogy a többit is átvizsgálják. A Haditengerészeti Légi Parancsnokság (NAVAIR) 2009 szeptembere óta 33 P-3C-t parancsolt földhöz átvizsgálás céljából, s az eredmény ismét nem lett túl rózsás. Amint azt Aaron Rondeau, a program vezetője elmondta: a gépek több fontos, alumíniumból készült szerkezeti elemében tapasztaltak olyan kopásokat és rongálódásokat, melyek veszélyeztethették a repülésbiztonságot.

Bob Holmes, a US Navy P-3C flottájának üzemeltetési vezetője elmondta: a gépeket eredetileg 7 500 repült órára tervezték, ám jelenleg az átlagos repült óraszám 16 000 körül mozog. Sőt, mint kiderült, húsz évvel ezelőtt rosszul mérték föl az Orionok üzemeltethetőségének idejét, melynek következtében nem fordítottak kellő figyelmet a részletes átvizsgálásra. 2000-ben került sor egy átfogó modernizációra, melynek keretében minden gépet alávetettek fáradási próbáknak is, melyek Holmes szerint riasztó eredményeket mutattak. Főleg a szárnyakban keletkeztek repedések, amiket csak jelentős költségek árán sikerült kijavítani.

Jelenleg tehát azon dolgoznak a US Navy szakemberei, hogy a P-3C-k a lehető legnagyobb számban legyenek képesek szolgálatban maradni a P-8 tömeges elterjedéséig. Addig is folyamatosan ellenőrzik a szerkezeti elemeket, és szükség esetén javítják a rongálódásokat, ám ennek ellenére is kérdéses, hogy az utolsó években hogyan lesznek képesek biztosítani a megfelelő számú repülőgépet a haditengerészet számára.