|

Irántól is vásárol Bolívia

A venezuelai Latin American Herald Tribune napilap által lehozott anyag szerint a nyersanyag és energiahordozó tartalékai ellenére is Dél-Amerika egyik legszegényebb államának számító Bolívia Iránnal állapodott meg védelmi vonatkozású szállításokról.

Az egyik legkisebb, változatos összetételű és egyben erősen öregedő gépparkú dél-amerikai légierő Iránban licenceben gyártott merevszárnyasokkal gyarapodhat: a lapértesülések szerint Evo Morales bolíviai elnök múlt heti, teheráni látogatása során írt alá megállapodást S-68 és Iran-140 típusú gépek beszerzéséről. Az S-68 a svájci Pilatus PC-7 Iránban gyártott változata és mely Bolívia PC-7-eseit egészítheti majd ki. Az Iran-140 pedig nem más, mint az Antonov An-140 licenceben gyártott változata.

Antonov An-140

Antonov An-140 | Forrás: Wikipedia ,

A listán meg nem megnevezett típusú és mennyiség forgószárnyas is szerepel Fajr-3 rakéta sorozatvetők mellett. A tervezett beszerzés árcédulájáról sem tudni semmi konkrétat.

Fajr-3

Fajr-3 – a 240 mm-es rakéta-sorozatvetőből útnak indított rakéták hatótávolsága a becslések szerint 45 km. A rendszer összehozása mögött észak-koreai segítséget sejtenek. | Forrás ,

Az alapvetően csak kiképző és szállítógépekből álló Bolíviai Légierőt La Paz korábban 6 db L-159-essel kívánta kissé felfejleszteni modern könnyű támadó vonalon, ám Washingtonnak nem tetszett az ötlet és megvétózta az amerikai technikát is felvonultató cseh gép exportját – így kerül kínai-pakisztáni portéka Bolíviába a K-8 Karakorum Bolíviába is. (A linkelt hírünk megjelenésekor még nem volt biztos a K-8, azóta igen)

Bolívia PC-7 géppár

Bolívia PC-7 géppár | Forrás ,

7 hozzászólás “Irántól is vásárol Bolívia”

  1. Irán már nem csak helyben okoz problémákat, de már Dél Amerikába is bekavar.
    Bolívia: Nem kaphatunk USA technológiával ellátott haditechnikát? Hát akkor vásárolunk Irántól.

    Ez nem kis fricska az Amerikai döntéshozóknak.
    USA egyre több teret veszít Dél Amerikában. Nemcsak az Oroszok terjeszkednek, de már az Irániak is (és közvetve Kína is)

  2. Érdekes a hír nem teljes. Én a Fajr-3 ról nem olvastam, viszont Fajar-3 (1 motoros gép és kinézetre elég normális)típusú repülőgépről igen, valamint SHAHED-278 helikopterről igen, (ez a Bell-412 helikopterrel azonos 4 szem,elég modernnek látszó gép), valamint valóban az s68, és az Iran140 még az ami a listán van. Az irániak viszonylag olcsón adják a gépeket mert referencia üzletet akarnak. Ehhez infó hogy az antonov licenszü iran140 gépek eredeti hajtóműhibája mára meg lett oldva (az eredeti gép hajtóműje vibrációs gondokkal küzdött és volt valami más problémája is), és a többi gép minőségbiztosítása is magas szintű.
    A képek.:
    a helikopter
    http://picasaweb.google.com/lh/photo/5j2YoqzNOsv4D0VUGtR_w03fJEqsRGamvlVPEsa333s?feat=directlink
    Fajar-3:
    http://picasaweb.google.com/lh/photo/44GkjUsj_btDU_emGwSdKk3fJEqsRGamvlVPEsa333s?feat=directlink
    S68:
    http://picasaweb.google.com/lh/photo/rrXE-x0LpMzNczbcJPEKSE3fJEqsRGamvlVPEsa333s?feat=directlink
    Ezt az ágyút pedig az iráni mesterlövészeknek szánják állítólag. Nem tudom az osztrák cég mit szól hozzá, mivel az ő fegyverei már nagy számban szolgálnak az iráni hadseregbe, ez meg nem kellet senkinek eddig.IWS2000:
    http://picasaweb.google.com/lh/photo/BvsklC0DzP0G8dVBNtKEOU3fJEqsRGamvlVPEsa333s?feat=directlink

  3. Nemtudjátok véletlenül hogy hány c-130asa van Iránnak és mennyi f-5 öse mert nézelődök a google earth on és minden tartományi székhely repterén van 15-20 db f-5 10-15 c-130 an-140 esből is van jó pár és 5-6 mig 29 plusz sok egyéb amit nemigazán ismerek fel:D