Brazília, Kolumbia és Chile után újabb dél-amerikai országot hódított meg a még csak papíron létező brazil katonai teherszállító és légi-utántöltő repülőgép, az EMBRAER KC-390.
Miután még tavaly maga Nelson Jobim brazil védelmi miniszter invitálta az Argentínát, az argentin védelmi minisztérium október elején hivatalosan is hangot adott országa azon vágyának, miszerint kockázatvállaló partnerként részt kívánnak venni a EMBRAER KC-390-es fejlesztésében és gyártásában, valamint rendszeresítenék is a típust. A darabszám egyelőre képlékeny, körülbelül 5 darab vásárlását látják megvalósíthatónak.
„Argentína különbözik a fejlesztésben részt vállaló dél-amerikai partnerországoktól, ugyanis Brazílián kívül csak hazánk rendelkezik akkora üzemmel, melyben nagyobb részegységek előállítása kivitelezhető.” – nyilatkozta a miniszterelnök fivére, Nilda Garré. „Felajánljuk mind üzemeink, mind kutatólaborjaink kapacitását, emellett részt vállalunk a fejlesztési költségek kifizetésében is. Nem mellesleg ez egy politikai lehetőség is a két ország kapcsolatának megerősítésében.”
Az argentin FADEA (Fábrica Argentina de Aviones) repülőgépgyárban tavalyi államosítása után nagyszabású felújítás kezdődött, a munkálatok várhatóan 5 évet vesznek igénybe, így némileg érdekesnek hat Raul Alberto Garrido védelmi miniszter azon kijelentése, melynek értelmében a prototípus megalkotásában és részt kívánnak venni, ami ugye üzem nélkül kissé nehézkes, már ha nem csúszik a prototípus 2015-re tervezett elkészülte. De a felújításnak sem szabad késnie.
Ám nem mindenki ennyire derűlátó, az ICDT kutatóközpont munkatársa, Mirta Iriondo szerint a gyár omladozik.
„Az épületek romos állapotban vannak, a gépsorok közel 50 évesek, így a komplexum csak hatalmas beruházást követően teljesítheti a modern repülőgépgyártás által megkövetelt minőséget. Ám egy dologban Ardgentína mindenképp előnyben van a többi partnerhez képest, ez pedig a humánerőforrás, így a munkafegyelemmel és a minőség ezen részével nem lesz probléma.”
Az azonban biztos, hogy Argentína belépésével egy újabb nagy repülőgép-ipari hagyománnyal rendelkező nemzetet sikerült maga köré csavarnia Brazíliának, így ha jól sáfárkodnak, remek repülőgépet sikerülhet létrehozni, mely ha teljesíti az elvárt paramétereket, akkor minden bizonnyal nagy exportpotenciállal rendelkezik majd.
Fotók az FADEA életéből:
Forrás: FADEA SA
(További, többek közt a Pacura gyártását is bemutató képekért érdemes ellátogatni a gyár honlapjára.)
Úgy látszik a Dél amerikai országok is kezdenek összefogni egy-egy katonai fej/lylesztés során.