|

Izraeli szárnyakkal szállhat 800 F-35?

Értesülések szerint nagyban folynak az egyeztetések azon szerződésekkel kapcsolatosan, melyek értelmében a nem is túl régen bejelentett és a jövőben a remények szerint folytatódó zsíros F-35 beszerzések miatt Washington úgymond kárpótolja az izraeli védelmi ipart.

Az F-35 program alakulását nem követők számára talán kissé furcsán hangozhat, hogy az F-35 mellé kvázi kárpótlás is jár a zsidó államnak, azonban a fejleményeket nyomon követők tudják, honnan is fúj a szél: Washington a hosszas huzavona és nyomásgyakorlás ellenére sem adta be a derekát és a korábbi típusokon bevett gyakorlattal szemben nem tette lehetővé az izraeli elektronikai rendszerek telepítését. Mindemellett a program fő támogatóit sokkoló forráskód átadás megtagadás végett többek között az izraeli fegyverek integrálása is extra átfutást igényel, hiszen azt csak a forráskód birtokosa, az Egyesült Államok végezheti el.

Izrael persze azzal érvel, hogy mindezek igen komoly kihatással lennének a védelmi iparuk fejlődésére, valamint bevételeire, amivel kapcsolatban azonban elismerik, hogy a Washington által cserébe felajánlott cirka 4 milliárd dolláros, az izraeli védelmi iparnak leadott rendelés ellensúlyozni tud. (Szintén híresztelés szintjén: lehet akár 5 milliárd is, ha Izrael fizet mint a katonatiszt a további, egyelőre opcióban lévő F-35-öseiért)

Mindenesetre úgy tűnik a Lockheed Martin már meg is kapta a felsőbb utasítást, hiszen az Israeli Aerospace Industries várhatóan nagy mennyiségben fog szárnyakat szállítani az 5. generációs típushoz. Az IAI részéről az ajánlattal kapcsolatos „nagyon elégedett” voltuk kommunikálása mellett mást nem igen közöltek, így egyelőre csak annyit tudni, hogy a mennyiségről még a Lockheed Martinnal egyezkedniük kell. A felröppenő hírek akár 8-900 pár szárny szállításáról szólnak, mely akár 1 milliárd zöldhasútól szabadítaná meg az amerikai államkasszát.

F-35 szárny részelem

Original Made in USA F-35 szárny részelem | Forrás ,

A dolog érdekessége egyébként, hogy ezt a híresztelt F-35 programba történő beszállítást nem lehet majd elvileg közvetlen ipari ellentételezési programként elkönyvelni, ugyanis az amerikai törvényi szabályozás tiltja, hogy az Izraelhez hasonló, a Foreign Military Sales programon keresztül hadieszközökhöz jutó országok közvetlen ipari ellentételezési programot hozzanak létre haditechnikai eszközöket gyártó amerikai cégekkel. Éppen ezért utalgatnak rá állítólag szívesebben ipari együttműködési programként ellentételezés helyett.

Az IAI mellett az Elbit Systems is lecsippent majd egy kisebb összeget, hiszen az elektronikára specializálódott vállalat tagja az F-35 számára a sisakcélzót szállító Vision Systems International-nek.

One Response to “Izraeli szárnyakkal szállhat 800 F-35?”