|

A Saab bemutatta a thai légvédelem jövőjét

Persze-persze, az első thai griff szűzfelszállására lassan 1 éve sor került már, ám Thaiföld közismerten egyéb légtérvédelmi „kellékeket” is megrendelt a svédektől. A vezetés-irányítási (C2) rendszert és ERIEYE radarral megrakott Saab 340-es légtérellenőrzőket is tartalmazó csomagból utóbbit mutatták be augusztus 18-án Linköpingben. Az ünnepélyes ceremónián a thai légtérellenőrzőt stílszerűen az általa felderített veszélyforrásokra uszítható Gripen mellett állították ki.

Itthaporn Subhawong, a Thai Királyi Légierő parancsnoka tartja beszédét a háttérben lapító thai JAS-39D és Saab 340 Erieye előtt

A thai géppark új egyedeinek hivatalos bemutatója ,

Thaiföld kiöregedett 15 db F-5E/F Tiger II gépének lecserélése 12 Gripen beszerzése mellett döntött (4 db együléses JAS-39C és 8 db kétüléses JAS-39D felállásban). Ugyan a 6+6 gépes rendeléssel kapcsolatban anyagi okok miatt egy időben úgy tűnt, hogy a 6 gépes opciót nem veszik igénybe, ám idén januárban a tucatnyi Gripen második felének szállítására kért új árajánlatot a thai fél. (Az Block15-ös F-16OCU és F-16ADF géppark modernizálása mellett)

RTAF JAS-39D és Saab 340 Erieye

A Gripenek mellett új vasmadárként 2 Saab 340 Erieye és 1 Saab 340 szelheti majd a thai eget hamarosan. | Fotós: Per Kustvik | Copyright Saab AB ,

A Thai Királyi Légierő az első Saab 340 Erieye gépét a főleg kiképzési feladatra szánt, ERIEYE radar nélküli Saab-340 kíséretében idén decemberben kapja meg, míg az első 6 Gripen 3-3-as csoportban 2011 januárjában és márciusában foghat majd thai betont.

A kötelező protokollkörök megfutása, örömködés, némi Gripen légiprodukció

A thai Gripen géppark leendő karbantartóinak, illetve lovasainak képzése jelenleg is folyik a svédeknél. Az első 20 műszakis 2010 januárjában érkezett meg Svédországba, míg jelenleg 4 pilóta képzése zajlik.

A Saab sajtóanyagai egyelőre 10 leendő thai Gripen pilóta képzéséről szólnak, (feltételezzük, hogy a fél tucat helyett mégiscsak tucatnyi Gripen érkezése végett már bővült a lista azóta) melyek közül az első 4 képzése 2010 március – december között folyik. A további 6 pilóta képzése már Thaiföldön fejeződik be az első 3 géppel történő hazatérésük után.

A Thai Királyi Légierő gépparkfrissítésének egynegyede

A Thai Királyi Légierő gépparkfrissítésének egynegyede | Fotós: Stefan Kalm | Copyright Saab AB ,

49 hozzászólás “A Saab bemutatta a thai légvédelem jövőjét”

  1. A SAAB 340 Erieye + a Gripen elég ütős páros, a saját svéd adatkapcsolatuk a legjobbak között van, ha nem A legjobb e téren.

    @Comandante: A kérdés jó, de még sok mindent hozzá lehetne tenni (például az adatkapcsolat földi komponensét miért nem vettük meg?). Egyébként egy Erieye elég kevéske, legalább kettő nem ártana…

  2. [i]Én csak az nem értem Mi miért nem vettünk legalább 1 SAAB-340 Erieye légi radart szemet. [/i]

    Még a földi linket sem vettük meg. Akkor erre miből telt volna? Repórára sem telt már a módosítás után…

    Egy darabot meg minek? Egy egygépes „flotta” fenntartása mérhetetlenül drága és a szükséges lefedettséget sem adja meg főleg, hogy légitankolási lehetőség és rutin = 0 itthon.

  3. Ha a szerződést nem módosítják, akkor ma lenne A/B verziónk, légtérvédelmi és légirendészeti feladatokra. AMRAAM és Sidewinder L-el.
    Vagyis bár a BVR képesség javult volna a MIG29-hez képest, de a közelharc meg romlott… Erre nem volt szükség, hiszen ott volt a 29-es. Éppen ezért kellett a c/d vadászbombázó amelyhez integrálták a Litening-et, a lézer/gps bombákat, stb. A légi utántöltés fontos képesség a XXI. században, növeli a hatótávolságot, áttelepülési képességet (ami kell a NATO stratégiájának megfelelően) és az őrjárati időt.
    Más kérdés hogy a szocik, mit csinálták a gazdasági résszel. A figyusz szar szerződést kötött katonai oldalon, a szocik viszont a gazdasági oldalt rontották el, és nincs repidőnk, valamint nincsenek meg a levegő-föld fegyverek (maverick drága, sokkal jobb lenne a sima smart okosbomba fegyverzet)..

    A légi utánöltő képesség mint olyan szart sem ér, mert nincs gyakorlásra hozzá repidő, és a jelenlegi kormányzat soha nem fog biztosítani, mivel náluk ez a ördög szülőanyja, ezért volt ilyen drága a szerződés módosítás. Ők ezt kommunikálják…

    Szóval a két oldal elb*-szta, mi fizetünk, és hallgatjuk a hazugságokat.

    Kele

  4. Az érdekelne, hátha akad itt valaki, aki kint él és olvassa az ottani sajtót, vannak rg. ipari vagy katona ismerősei, hogy vajon a SAAB-nál és a svéd hadseregnél valójában hogyan vélekednek rólunk? Mit gondolhatnak a magyar félről? Túl azon, hogy kedves ügyfelek vagyunk nekik hiszen sok pénzt kerestek-keresnek rajtunk.

  5. A figyusz szar szerződést kötött katonai oldalon,

    Nem. Elérhető célt jelölt ki. Korszerű légtérvédelmi vadászt akartak, világszínvonalú BVR képességgel. A célhez megfelelő repóra adott volt. Átlagban lett volna 120 óra / pilóta / év. Ez 100-140 órát is jelenthetett volna némi szórással egyes pilóták számára.

    Az ‘A’ Gripen képességei később – mondjuk 10 év – kérésre bővíthetőek lettek volt, de még az ‘A’ verzió is vihetné azt a csapásmérő fegyverzetet, amit a szocik vettek hozzá. Logikus, lépésről lépésre építkezést gondoltak el. Szóval bocs, de az eredeti döntés minden volt csak elbaszott nem…

    a szocik viszont a gazdasági oldalt rontották el, és nincs repidőnk, valamint nincsenek meg a levegő-föld fegyverek

    Nem vágom, hogy a repóra az mióta gazdasági döntés. A repóra az kőkemény katonai vonatkozás. Attól függ, hogy a pilótád és a gép – mint komplex rendszerek – valóban képesek -e ellátni feladatukat. Az erdeti szerződés jó volt ebből a szempontból.

  6. Úgy hírlik, azon a 2001-es napon 3 ember döntötte el az utolsó pillanatban, hogy mégis a G nyer.
    Orbán, Matolcsy, és Pintér. Szabó János meg úgy hirdette ki az eredményt, hogy a hóna alatt volt az F-16 győzelmét kihirdető anyag. Nem csoda, ha az amik berágtak, amikor a biztosra ígért megrendelés helyett hoppon maradtak. A légierő akkori parancsnoka a minisztérium folyosóján üvöltözött Szabóval, amiért ezt megtették vele. (Ők már konkrét előkészületeket tettek az F-16 rendszeresítésére és ennek megfelelően tárgyaltak az amerikaiakkal.)

  7. Onedin kap:

    En is igy halottam, tobbszor, tobb forrasbol is!

    Ehhez kepest, elotted szolo molni irasa mintha valami figyeszes belso vedelemi mechanizmus altal keltett, onfenyezo krealmanyl enne!

    Nem akarok vitat kelteni, foleg nem politikait. Egy biztos a katonak nagyon szerettek volna anno 18-asokat, a vegso dontes 16-os lett (igen molnibalage!! Logikus, megfontolt dontesek alapjan!!), ami az uccso pillanatokban („ki tudja miert?!!?!” ;) ) Griff lett. De konyorgom ne kombinaljunk mar az egeszrol mindenfele elmeleteket!

  8. Ehhez kepest, elotted szolo molni irasa mintha valami figyeszes belso vedelemi mechanizmus altal keltett, onfenyezo krealmanyl enne!

    A Gripen ‘A’ bizotsan nem érte el a felkínált F-16C/D gépek képességeit, de az ellentételezés és a kapott gépek megfeleltek a célnak. Pont. Talán ezt is illene észrevenni már. Szép, hogy az F-16C/D multirole gép volt, de a politikai vezetés nem vágyott expedíciós babérkokra…

    Miért nem F-16? Mert a jenki nem akart ellentételezni és az ország gazdasági helyzete ennyit bírt el. Ennyi.

    A politikai rágalmazást meg kérlek hagyd máshol, mert kibaszottul ideges leszek.

  9. Mi a fenének kellett volna „korszerű légvédelmi vadász”?
    Alig 10 éves MIG frontvadászaink voltak. A békebeli légirendészeti feladatokra alkalmasak voltak. A BVR képesség elsősorban háborús körülményekre vonatkozik. A földi csapatokat támogató gépeket (Szu-22M4) gépeket kivonták. Tehát csak L-L MiG-21 volt (tudom volt butabomba, meg nem irányított rakéta, de ezek nem pontos földi csapásmérő fegyverek, különösen a 2000-es évektől fogva)..
    Tehát multirole gépek kellettek. Mi a fenéért kellett volna „csak” a légvédelmi jelentős BVR képességű vadász??
    Ez így hülyeség.

    A Fidesz féle szerződést már az elején nem kellett volna megkötni. Vagy multirole vadászbombázó megfelelő fegyverzettel és repülési idővel, vagy semmit és a MIG-29 felújítása (lásd szlovákok, akik így olcsóbban megúszták).. A pénz többi része mehetett volna a közepes szállítókopterekre…

    A szoci szerződésmódosításban gondolom a bérelt repült órák is pontosan leírásra kerültek. Itt már lehetett tudni, hogy a „felturbózott” Gripen képességeit megfelelően kihasználni nem elégséges a bérelt óraszám (L-L, L-F támadás, felderítés, (utóbbiak Litening-gel) légi utántöltés stb..

    Ennyi..

    Kele

  10. Mi a fenének kellett volna “korszerű légvédelmi vadász”?

    Ezt azoktól kérdezd, akik a tendert kiírták.

    Alig 10 éves MIG frontvadászaink voltak.

    A pontosabb talán a 10 éve gyárott gépek. A ’70-es évek legvégének szovjet technikáját képviselték. Azért ez korántsem volt már olyan hűdemodern a ’90-es évek végén.

    A békebeli légirendészeti feladatokra alkalmasak voltak.

    Ahogy a MiG-21bisz vagy modernizált MiG-21 Lancer. Ergo akkor lehetne cseszegetni az elődöket, hogy MiG-29-et és nem metrót vettek az adósságból…

    A BVR képesség elsősorban háborús körülményekre vonatkozik.

    Most akkor békeidőre vagy háborúra veszünk gépeket? Ez így kicsit tudathasadásos állapot szerintem.

    A földi csapatokat támogató gépeket (Szu-22M4) gépeket kivonták.

    Igen, ez orbitális hiba volt. Viszont kik alatt volt ez? Hmhm…

    Tehát multirole gépek kellettek. Mi a fenéért kellett volna “csak” a légvédelmi jelentős BVR képességű vadász??

    Mert a politikai igény ez volt.

    Ez így hülyeség.

    Ezt ne nekem magyarázd.

    A Fidesz féle szerződést már az elején nem kellett volna megkötni. Vagy multirole vadászbombázó megfelelő fegyverzettel

    A JAS-39A az micsoda? Mavericckel kb. ugyanaz a potenciál, mint a Szu-22 Kh-29-cel – amihez soha nem volt indító sín ugyebár… – csak a hatótávolsága kisebb. A gép elektronikai rendszerével buta bombák is elég pontosan célbajuttathatóak a CCIP üzemmód használatával jó időben 4000 méter alatt.* A Szu-22 pontossága ettől elmarad.

    * F-16 gépek az ODS alatt 10-15 méteres CEP-pel szórták a buta bombákat.

  11. Ez a vita számomra nevetséges. Ugyanis az F16 lassan kifutó típus. Mi meg kifutó típust vettünk volna meg. Az tudomásul kell venni, hogyha csak 1 egyszerű mezei autót veszünk magunknak, azt akár szervizenként is akár újabb programmal frissíthetik. Akkor pedig a Gripent is ugyan így kell tekinteni. A Gripen ma nem az ami volt, és nem lesz az ami ma. Így hogy mi a képessége jelenleg azt csak a pénztárcánk szabja meg. Lényeg hogy el lehet felejteni hogy valamit megveszünk aztán amíg tönkre nem megy nem kell rá költeni. (ez az orosz gyártási filozófia volt régen) A technikai paraméterek 1 dolog, a valóság meg ki tudja. Mondjuk én is sokszor végigolvastam az akkori publikus teszteket az újságokban. De azok mindig egy adott típus adott állapotát jelezték azt. Lényeg hogy a gépeinkre állandóan költeni kell, programok kiegészítők zavaróadók, fegyverzet, stb. ( nem tudni azokból mit szereztek be). A SAAB úgy is fejleszt mert továbbra is szeretnének fegyvereket eladni. (vehetünk éppen dél afrikai rakétát is )

  12. Az ország védelmének kulcsa nem a hadseregen erejében van, hanem a politikusaink fejében eszében. Ha az Ő eszük elmegy és hibáznak, a hadsereg nem fog minket megvédeni. Ma a magyar hadsereg csak 1 jó és okos politika támaszaként képzelhető el. Már csak azért is mert a környezetünkben minden nemzetállam elég erős. (és kellő képen szeretnek is bennünket mind)

  13. @Molnibalage:

    Az ‘A’ Gripen képességei később – mondjuk 10 év – kérésre bővíthetőek lettek volt, de még az ‘A’ verzió is vihetné azt a csapásmérő fegyverzetet, amit a szocik vettek hozzá.

    Az A/B Gripenhez csak az RB-75T-t integrálták, ez az AGM-65A svéd licenc változata saját optikai iránytórendszerrel és valamivel nagyobb harci fejjel. Mi AGM-65G-t (IIR) és AGM-65H-t (Optikai) vettünk, ezek nincsenek integrálva az A/B típushoz.

  14. Ez a vita számomra nevetséges. Ugyanis az F16 lassan kifutó típus. Mi meg kifutó típust vettünk volna meg.

    A gépek 2005-ben érkeztek volna. Az F-16 típus szerte a világban kb. 2020-2030-ig repülnek majd, hacsak valami radikális változás nem lesz. Akkor hol itt a kifutó típus? Éppen most merült fel, hogy az F-35 program lassúsága miatt a USAF rendelhet párat…

  15. Kedves Molnibalage!

    Ez szerintem parttalan vita. Te egyik politikai oldal döntéseid vitatod, márpedig a 29-esek és a 39-esek történetében is mindkét poltikai oldal nagyon zsírosan benne van rossz döntéseivel..

    Mi a fenének kellett volna “korszerű légvédelmi vadász”?
    Ezt azoktól kérdezd, akik a tendert kiírták.

    Vagyis Te sem tudod, de osztod az észt, hogy korszerű légvédelmi vadász akartak. Alábbiakban meg leírod, hogy a JAS-39A/B is vadászbombázó.. (akárcsak az F-16 F/A-18 stb.)

    Alig 10 éves MIG frontvadászaink voltak.
    A pontosabb talán a 10 éve gyárott gépek. A ’70-es évek legvégének szovjet technikáját képviselték. Azért ez korántsem volt már olyan hűdemodern a ’90-es évek végén.

    Az általad lesajnált MiG-29 gépek, bár tényleg nem felelnek meg a korszerű hálózat alapú hadviselés követelményeinek, de a békebeli légirendészeti feladatokra, valamint a hazai légtér védelmére megfelelőek lennének még ma is, mivel a környező országok (amelyek minden politikai kavarás ellenére is) nem jelentenek veszélyt az országunkra, hasonló felszereltségű gépekkel rendelkeznek. Kivéve az osztrák Eurofighterek, de onnan nincs semmi félnivalónk, valamint csak infrás rakétáik vannak..

    A MiG-29-esekre szükség volt.
    1. Ott volt akkor a Balkán háború és a déli szomszédaink rendelkeztek MiG-29-el, valamint valódi háborús veszély volt. Egyébként nem 29-est, hanem S-300-at akartunk az államadóságért, de nem adták az oroszok, csak 29-es és Szu-27-ből lehetett választani. Lásd pld. Kositzky Attila tábornok úr könyvét..

    „A BVR képesség elsősorban háborús körülményekre vonatkozik.
    Most akkor békeidőre vagy háborúra veszünk gépeket? Ez így kicsit tudathasadásos állapot szerintem.”

    Természetesen mindenre, de a NATO nem kért tőlünk expedíciós feladatra vadászbombázókat, tehát a hazai légtérvédelemre a 29-esek is megfelelőek lettek volna.. Lásd: pld. Szlovákok. Sajnos a 21-es korszerűsítéssel sem felelt volna meg, mivel légirendészeti feladatra kisgépek elfogására és azonosítására nem alkalmas..

    A földi csapatokat támogató gépeket (Szu-22M4) gépeket kivonták.

    Igen, ez orbitális hiba volt. Viszont kik alatt volt ez? Hmhm…

    Lényegtelen kik alatt volt. Ne pártpolitikai alapon gondolkodj.. A másik oldal meg odaadta a kisgazdiknak a HM-et, és annak elnöke szerint nem fordult meg a 29 magyarországon.. A dolog lényege, hogy nem volt szükség a 29-esek leváltására, mivel azokat lehetett volna még jó idegi működtetni, ha az infrastruktúrára, repidőre, supportra megfelelően kötöttünk volna..

    Tehát multirole gépek kellettek. Mi a fenéért kellett volna “csak” a légvédelmi jelentős BVR képességű vadász??
    Mert a politikai igény ez volt.

    ” Kinek a politkai igénye??? ”
    Ez így hülyeség.
    Éppen Te írtad le, hogy a repidőt nem a politika határozza meg. Azt, hogy légvédelmi vadászt, vagy vadászbombázót azt meg a politika??

    A Fidesz féle szerződést már az elején nem kellett volna megkötni. Vagy multirole vadászbombázó megfelelő fegyverzettel

    A JAS-39A az micsoda? Mavericckel kb. ugyanaz a potenciál, mint a Szu-22 Kh-29-cel – amihez soha nem volt indító sín ugyebár… – csak a hatótávolsága kisebb. A gép elektronikai rendszerével buta bombák is elég pontosan célbajuttathatóak a CCIP üzemmód használatával jó időben 4000 méter alatt.* A Szu-22 pontossága ettől elmarad.

    A Lengyelek a mai napig használják a Szukákat és nem is akarnak még egy ideig megszabadulni tőlük, csak ha a elegendő 16-osuk lesz, és talán 35-ösük…

    * F-16 gépek az ODS alatt 10-15 méteres CEP-pel szórták a buta bombákat.
    Ezzel nem vitatkozott, hiszen az Osiraki támadás is mutatta, hogy a 16-osok, és szerintem a Griffek és hasonló 4 generációs v.bombázók is képesek buta bombákkal kiváló pontosságú L-F támadásokat intézni.
    De ha már v.bombázót veszünk, akkor a lézer/gps támadófegyverzet hatékonyabb, pontosabb, és a bombák olcsóbbak a Maverick-nél (ja és céltól függetlenül nagyobb hatékonyságuak is lehetnek.) Nem véletlenül vettünk Liteninget, csak ismét pol. döntés volt, hogy nem vettünk hozzá bombakitteket.
    Ezt ismét pártpolitkailag függetlenül kell leírnom, mivel akármelyik oldal is van hatalmon, akkor is emelni kéne a repült bérelt órák mennyiségét, kéne venni megfelelő támadófegyverzetet és biztosítani kéne a légi utántöltési képesség elsajátítását, valamint később szintentartását. De nagyon fontos lenne a közepes szállítóhelikopterflotta nagyjavítása és ujabb minyók vásárlása is.

    Ezeket a feladatokat nem kéne pártpolitizálni… Az ALBA kivonásakor Szekeres azt mondta Kecson, hogy előkészítették a helikoptertendert a következő kormánynak. (biztos, nem gondolta, hogy Ők lesznek hatalmon). Szerintem felelős HMiniszternek így kellett tennie. (És persze a honvédelmi miniszérium katonai vezetőinek is).

    A politikának meg az a dolga, hogy erre pénzt biztosítson..

    Kele

  16. Ez szerintem parttalan vita. Te egyik politikai oldal döntéseid vitatod, márpedig a 29-esek és a 39-esek történetében is mindkét poltikai oldal nagyon zsírosan benne van rossz döntéseivel..

    A történelem megmutatta, hogy a magyar közeg és védelmi szféra alkalmatlan volt a MiG-29 üzemeltetésére. Ezen nincs mit szépíteni. A gépek megvétele után jóformán csak annyit költöttek rá, hogy az éppen használt állomány ne essen szét. A kéthajtóműves MiG-29 egyszerűen túl drága Magyarországnak és főleg az volt abban a környezetben, amikor idekerült.

    Vagyis Te sem tudod, de osztod az észt, hogy korszerű légvédelmi vadász akartak. Alábbiakban meg leírod, hogy a JAS-39A/B is vadászbombázó.. (akárcsak az F-16 F/A-18 stb.)

    Szerintem az értő olvasásra még picit gyúrjál. A vadászgép beszerzés elsősorban politikai döntés volt. A költői kérdésem erre akart rávilágítani…

    A JAS-39A/B meg ahogy írtam elvi szinten volt az, mert mi semelyik elemét nem vettük meg volna a csapásmérő képességnek az eredeti tender szerint tudtommal. Egy fia Mk-82-őt sem vettünk volna hozzá, nemhogy a svéd Maverick változatot…

    Az általad lesajnált MiG-29 gépek, bár tényleg nem felelnek meg a korszerű hálózat alapú hadviselés követelményeinek, de a békebeli légirendészeti feladatokra, valamint a hazai légtér védelmére megfelelőek lennének még ma is,

    És én mit írtam? Azt, hogy a MiG-21bis és a modernizált MiG-21 is megfelelt volna. Jóreggelt…

    mivel a környező országok (amelyek minden politikai kavarás ellenére is) nem jelentenek veszélyt az országunkra, hasonló felszereltségű gépekkel rendelkeznek.

    Ez mind szép és jó, de ez az aktuális helyzet. Ma vadászgépet meg kb. 25-30 évre vesz az ember. Nálunk a MiG-29 flotta lényegében 12 év alatt elrohadt a susnyásban…

    A MiG-29-esekre szükség volt.

    Nem látom be, hogy miért. Minimális mennyiségű volt a gépekből és szerbeknél is új volt. Ha még háború is lett volna ők sem tudták volna a gépből a maximumot kihozni. A gép drága repórája miatt meg mi se. Viszont a MiG-21bisz gépeket elég jól ismertük és üzemeltettük. Volt belőlük sok, a ’90-es évek elején még MiG-23 és MF ’21-es gépek is voltak. Ja, és akkor még a légvédelem sem volt annyira leépítve…

    Egyébként nem 29-est, hanem S-300-at akartunk az államadóságért, de nem adták az oroszok, csak 29-es és Szu-27-ből lehetett választani. Lásd pld. Kositzky Attila tábornok úr könyvét..

    Nem olvastam, de az AP blogon volt erről pár érdekes komment. Szu-27 nem volt említve, Sz-300 igen. Hogy min bukott el annak beszerzése, arra már nem emlékszem.

    Természetesen mindenre, de a NATO nem kért tőlünk expedíciós feladatra vadászbombázókat, tehát a hazai légtérvédelemre a 29-esek is megfelelőek lettek volna..

    Ahogy a Griff is. Csak éppen sokkal olcsóbban és a gép jóval potensebb volt még az eredeti szerződés szerint is, mint a magyar vagy szerb MiG-29 gépek. Nézd meg, hogy az aktív rakétás vadászok hogyan csontozták ki a félaktív MiG-29 gépeket…

    Sajnos a 21-es korszerűsítéssel sem felelt volna meg, mivel légirendészeti feladatra kisgépek elfogására és azonosítására nem alkalmas..

    A MiG-29 miért alkalmasabb? Azért mert nagy állásszöggel tud lassan repülni? Ezt airshow jó elődani, de nem kísérgetsz így kisgépeket sokáig. Az átlagos magyar pilóta repórája alapján meg végképp nem…

    Lényegtelen kik alatt volt.

    Az AP blogon erről is szó volt. Miért is lényegetelen? Ha szerinted lényegetel az, hogy milliárdos – lényegében 0 órás technikát – ki dob szemétdombra, akkor szerintem némi kettős mércével bírsz. Gyakorlatilag nem csak a pénz dobták ki az ablakon – ez már önmagában olyan bűn, amiért az elvtársak régen tarkón lőttek volna jópár embert – de egy képességet is elvesztettünk, ami még akár fejleszthető is lett volna.

    Ne pártpolitikai alapon gondolkodj..

    Mi a pártpolitika abban, hogy tökénél fogva lógatnám fel, aki eltapsolt sokmilliárd forintot a semmire és a másik felét hagyta megrohadni. Politikai pártállástól függetlenül mindnek ellátnám a baját, ha tudnám…

    A másik oldal meg odaadta a kisgazdiknak a HM-et, és annak elnöke szerint nem fordult meg a 29 magyarországon..

    Nem Simicskó mondta ezt? Egyébként senki nem modta az, hogy nem vadmarha akkor ekkora állatságot állít.

    A dolog lényege, hogy nem volt szükség a 29-esek leváltására, mivel azokat lehetett volna még jó idegi működtetni, ha az infrastruktúrára, repidőre, supportra megfelelően kötöttünk volna..

    Nem tettük. Innentől fogva meg lehet elméleteket gyártani.

    A Lengyelek a mai napig használják a Szukákat és nem is akarnak még egy ideig megszabadulni tőlük, csak ha a elegendő 16-osuk lesz, és talán 35-ösük…

    És ez mit bizonyít? Azt, hogy egyetlen F-16 több Szu-22 harcértékének felel meg, pedig a Szu-22 hatótávja elvileg nagyobb és elég tisztességes tömegű fegyverzet pakolható rá. Viszont ma már nem a tömeg a fontos hanem az, hogy milyen effektíven használja a gép. A Szu-22 korlátai sokkal durvábbak egy F-16C/D Block 52 gépnél.

    Egyébként nem értem, hogy ezt miért hoztad fel. Én is a Szu-22-es megtartása mellett voksoltam…

  17. Szia Molnibalage!

    A mostani riposztunk után már közelebb állnak szerintem az álláspontjaink. Ezzel oldalamról zárom is ezt az közös gondolkodást.

    A történelmi szféra azt mutatja, hogy a magyar közeg és védelmi szféra képtelen bármilyen hatékony légierő sőt haderőnem létrehozására, fenntartására és üzemeltetésére. Igazad van. Itt vannak a Gripenek. Nincs elég repülési idő, nincs megfelelő fegyverzet, hiányos az egész beszerzés stb. Ha lenne elég időnk akkor végigsorolhatnánk szinte minden haderőnemünknél a hiányosságokat. Lenne mit..

    A MiG-29-esekre szükség volt….

    A MiG-29 azért volt szükség – most nem saját, hanem általam nagyon tisztelt elméleti szakemberek és magasabbegység parancsnokok véleményét írom le – mert a barcsi incidens, valamint a déli légtérsértések megmutatták, hogy a 21-esek egyszerűen nem tudták volna elfogni sem a határsértő gépeket, sem megfelelően oltalmazni az esetleges célpontokat (pld.Paks, Bp stb.) Az Oraok a mai napig mélyrepülésben eljutnának az északi határig… Hiányzik a déli lokátor stb. Hát még abban az időben. Ráadásul akkor még a Jugoszláv légierő nem a mai állapotában volt. A MiG-29 századuk pedig, leverte volna a mi 21-eseinket.. Hála az égnek nem tudjuk, hogy éles helyzetben az R-27 mit ért volna a mi semmilyen aktív/passzív védelmi rendszer nélküli gépeink ellen, valamint az R-73-as és a sisakcélzó azért potensebb fegyver, mint a mi 21-eseink légrakjai voltak..

    Szerencséjük pld. a Cseheknek, hogy kirepülhették a 21-est, mert nem volt fenyegetettségük. Egyébként ha mi vagyunk a csehek helyében, akkor nem kellett volna 29-es, elég lett volna néhány L-39ZA modifikáció a ZO helyett, mert annak beépített gépágyúja van, vagy a ZO-hoz fegyverzet,mivel eredetileg csak gyakorló gépnek adták oda nekünk a gépeket a németek.

    Persze, hogy a Gripen A/B is alkalmas lett volna béke és háborús L-L feladatokra, csakhogy a 21. évezredben senki sem vesz csak L-L repülőgépet. (A csehek kifejezetten a 21-est váltották vele fel, és azok ráadásul C-k, amiket lehet upgradelni, valamint nekik ott vannak az ALCA gépeik L-F-re..)

    A 29-es igen alkalmasabb, légirendészeti feladatokra többek között éppen azért mert lassú repülési tulajdonságai lényegesen jobbak mint a 21-es gépeké.

    Lényegtelen melyik oldal éppen miért felelős, mert mindegyik bűnös, hogy a 29-eseket ilyen körülmények között és így üzemeltették. Sőt nem szokás leírni, mert mindenki szereti és tiszteli a mi katonáinkat is, és szeretne még sokszor Kecskemétre menni riportot készíteni stb, de egy „kicsit” a 29-esek üzemeltetési ideje alatt a légierő vezérkarában és a bázison szolgáló katonák is felelősek, hogy ilyen lett a 29-es története. Gondolom sokan vannak akik értik, hogy az előző mondat miről is szól…

    Szóval béke velünk, gondolom mindegyikünk a honvédelemért és a légierőért aggódik, ki így, ki úgy…

    Kele

  18. Kivételesen maximálisan egyetértek Molnival.

    A Fidesz döntése, mint politikai döntés vitatható.
    Először is azért, mert utóbb súlyosan ráfizettek az elrontott amerikai kapcsolatra, amikor 2002-ben a választásoknál nem támogatták őket kívülről. (Így erre azután mindannyian ráfizettünk, vö. 8 év…de most nem ez a téma.)
    A gazdasági előnyöket helyezték előtérbe és azt remélték, hogy az amerikaiak megbékéltethetők a fegyverzeti pakkal. Nem békültek.

    Másodszor pedig azért, mert a helikopterflotta rendbe tételét a nagyvasak elé kellett volna sorolni. Ha a helikopterekre akarunk költeni
    -mondjuk például
    ~20db közepes szállítóhelikopter és
    ~20db többfeladatú könnyűhelikopter (moduláris páncélelhárító fegyverzettel, ami részben kiváltja a Mi-24-est a repidő lejártakor), a 7db Mi-17-es ütemezett felújítása mellett; mai áron cca. 100Mrd Ft- a jó megoldás valószínűleg tényleg a Mig-21bisz modernizációja lett volna, mivel 2000-körül, amikor kivonták, már látszott, hogy a Mig-29-es nem húzza sokáig.
    Erre született válaszként a Griff, mivel a légirendészeti feladatokat biztosítani kellett.
    Két, se nem szakmai, se nem politikai „érv”, hogy miért sorolták hátra a helikoptereket:
    – nyilvánosan be kellett volna vallani, hogy a Mig-29-es üzemeltetés csődjét, ami így is nyilvánvaló (és ami nem az üzemeltető műszakiak hibájából következett be), de most lehet azzal takargatni, hogy minőségi csere van;
    – a ’21-esek felújításáról vita folyt a ’90-es évek közepén, amit valaki eldöntött azzal, hogy „nem kell a Trabantba színes display”, az ésszerű és költséghatékony döntés érdekében ezt a nézetet fölül kellett volna vizsgálni.
    Véletlenül egyik sem a politikai elit sara, hanem a „pizsamanadrágosoké”!

    Szakmai szempontból a Griff megalapozott döntés volt, ami egyszerre elégítette ki a katonai és a gazdasági szempontokat.
    Az idő előrehaladtával fejleszthető lett volna a Griff-A platform az eredetileg meg nem vásárolt és újonnan fejlesztett fícsörökkel, ahogy ezt már Molni világosan leírta.

    A szockó belekavarás már nem indokolható meg így, csakis kizárólag egyetlen szempontból. Ugyanaz a fajta gigantikus pénzlenyúlás, ami végig kísérte a nyolc évet és a bukásukat okozta, de az is lehet, hogy a bukásunkat.

    UFF!

  19. Szerbusztok!
    A MiG-29 gépek megvásárlása után a MiG-21 modernizációja egyáltalán nem lett volna értelmes döntés. 2-3 országban volt, hogy a 29-es kivonása után a 21-est üzemeltették tovább.

    1. Románia. A LanceR program eredményeként maradt a 21-es, de ott se felejtsük el, hogy a 29-est is hasonló módon modernizálták volna, de a Sniper, amelyik prototípus szintjéig jutott, végül is gazdasági és nem katonai okok miatt nem valósult meg.

    2. Csehország. Mivel a szlovákok kiválása után a gépek kb. fele maradt meg (pontos számot ilyen este már ne kelljen előkeresnem :) a 29-es üzemeltetése gazdaságtalanná vált, és ezért elcserélték a Lengyelek W-3 helikoptereire. Nem volt rossz üzlet, mert Csehország nem volt fenyegetettségben velünk ellentétben. A 21-el kihúzták, hogy rögtön nyugati váltotípusuk legyen. Az orosz államadóság nagy részét a szállító és harci helikopterekre költötték.

    3. Szerbia. Itt a 21-esek tulajdonképpen a légvédelem gerince, mivel a NATO-Jugo háború megtizedelte a batajnicai századot és a megmaradt 5 gépből amit átesett a nagyjavításon tavaly egy bemutató gyakorlás során lezuhant.

    A MiG-29 üzemeltetési csődöt a Fidesz által megkötött szerződés előtt, teljesen csöndben megoldhatták volna olcsóbban, mivel a gépek üzemeltetéséhez szükséges dolgokat nem kellett volna különösebben indokolni.

    1. könnyűszerkezetes hangárok építése.
    2. pótalkatrész és support javítása (ehhez megfelelő fizetési morál, pénz és akarat kellett volna, bár az oroszok máshova sem pontosan szállítanak)

    3. Gépek ipari szintű nagyjavításának megfelelő biztosítása oroszoknál, fehéroroszoknál.. (bizonyos szintű modernizálás – akár a német féllel (DASA) akár a MIG-29Turul.. akár a szlovák példa..

    4. Repült órák számának emelése, tehát a hajózok kiképzésének javítása, és bizonyos eltolódás a kiképzési feladatokban. (Nem bemutatórepülésre vettük a gépeket szétrepülni és strukturális károkat okozni, hanem béke és háborús feladatok gyakorlására..)

    Ezek az intézkedések jóval kisebb költségekbe verte volna az országot, és nem kellett volna újabb típust rendszerbe állítani. Mehetett volna pénz a kopterekre.

    Helyette jött a vásárlás majd bérlés és a végén az amerikai típusok helyett (+ Mirage 2000 ami a legrosszabb választás lett volna, mert hororiszitkusan drága az üzemeltetésük) a svéd gép. A Gripen viszont csak légvédelmi vadásznak luxus, ráadásul a földi egységek támogatására az eredeti szerződés semmilyen fegyvert nem tartalmazott. Más helyzetben vagyunk mint a csehek. Olcsóbb üzemeltetés és háborús helyzetben jobb BVR ennyi lett volna a nyereség eléggé nagy költségen.
    A szocik helyette (a gazdasági oldalról most nem írok, ebben igazatok van) a műszakilag jóval fejlettebb C változatot (EBSHU-ként herélten) szuszakolták be a szerződésbe jelentős összegért. Új képességek Link16, légi utántöltés, fejlettebb cockpit, légi utántöltés,L-F támadóképesség litening célmegjelölő segítéségvel és L-F támadófegyverzet (itt még eredetileg lézervezérlésű bombák is voltak).. Ez persze nem csak a svéd módosított szerződés, hanem a klf. fegyverbeszerzéssel együtt..
    A pénz elfogyott (nem is volt) így értelmetlenül hogy a bekerülési összeg kisebb legyen, nem biztosítottak elég repülési időt, még az eredeti szerződésben szereplő képességekhez sem. Az utántöltési képesség így teljesen felesleges. Nem vettünk korszerű L-L közelharcrakétákat, mert szintén takarékoskodtunk, és ezért van a régi AIM-7L1. Szerintem az AIM-120-at is csak azért vásároltuk meg (persze minimális darabszámot), mivel nem volt olcsóbb más integrálva a géphez. Nem lett semmi a lézer/GPS vezérlésű bombákból sem. Most itt tartunk. Kíváncsi leszek, hogy a JAS-39 képességeiből végül mit is fogunk használni és gyakorolni. Az utántöltést szerintem nem, mert nem lesz hozzá repülési idő. Valószínűleg nem lesz újabb fegyverzet vásárlás sem, se L-F bombák, se Meteor, se új közelharcrakéta. Sisakcélzó is ezért nuku. Itt most a Fidesz politikai és a HM szakmai felelőssége, hogy ezek a gépek és az üzemeltetők végül is újabb MIG-29 szerű történet elé néznek, vagy további pénzeket költünk el, de ezzel a gép képességeit kihasználva egy tényleg hatékony fegyverrendszert üzemeltetünk. Az biztos, hogy ha erre költünk az valamilyen módon befolyásolja a helikopterek modernizálását, esetleges vásárlását. Gondolom senki sem vitatja, hogy így békeidőben a szállítóhelikopterek hadrafoghatóságára és számának növelésének kéne a priorítást kapni.
    Kele

    Másodszor pedig azért, mert a helikopterflotta rendbe tételét a nagyvasak elé kellett volna sorolni. Ha a helikopterekre akarunk költeni
    -mondjuk például
    ~20db közepes szállítóhelikopter és
    ~20db többfeladatú könnyűhelikopter (moduláris páncélelhárító fegyverzettel, ami részben kiváltja a Mi-24-est a repidő lejártakor), a 7db Mi-17-es ütemezett felújítása mellett; mai áron cca. 100Mrd Ft- a jó megoldás valószínűleg tényleg a Mig-21bisz modernizációja lett volna, mivel 2000-körül, amikor kivonták, már látszott, hogy a Mig-29-es nem húzza sokáig.
    Erre született válaszként a Griff, mivel a légirendészeti feladatokat biztosítani kellett.
    Két, se nem szakmai, se nem politikai “érv”, hogy miért sorolták hátra a helikoptereket:
    – nyilvánosan be kellett volna vallani, hogy a Mig-29-es üzemeltetés csődjét, ami így is nyilvánvaló (és ami nem az üzemeltető műszakiak hibájából következett be), de most lehet azzal takargatni, hogy minőségi csere van;
    – a ’21-esek felújításáról vita folyt a ’90-es évek közepén, amit valaki eldöntött azzal, hogy “nem kell a Trabantba színes display”, az ésszerű és költséghatékony döntés érdekében ezt a nézetet fölül kellett volna vizsgálni.
    Véletlenül egyik sem a politikai elit sara, hanem a “pizsamanadrágosoké”!

    Szakmai szempontból a Griff megalapozott döntés volt, ami egyszerre elégítette ki a katonai és a gazdasági szempontokat.
    Az idő előrehaladtával fejleszthető lett volna a Griff-A platform az eredetileg meg nem vásárolt és újonnan fejlesztett fícsörökkel, ahogy ezt már Molni világosan leírta.

    A szockó belekavarás már nem indokolható meg így, csakis kizárólag egyetlen szempontból. Ugyanaz a fajta gigantikus pénzlenyúlás, ami végig kísérte a nyolc évet és a bukásukat okozta, de az is lehet, hogy a bukásunkat.

    UFF!

    Jelentem

  20. Janaj

    A repülő ellen leghatásosabban egy másik repülővel lehet védekezni.Ezen kívül a légvédelmi fegyvereket szinte kizárólag(légvédelmi gépágyúkat és az SZ-75 rendszert kivéve)csak légvédelemre lehet használni,ellenben egy replüvel ami sokkal multifunkcionálisabb.

  21. mert a barcsi incidens, valamint a déli légtérsértések megmutatták, hogy a 21-esek egyszerűen nem tudták volna elfogni sem a határsértő gépeket,

    A MiG-29 reakcióideje sem sokkal jobb, mint egy MiG-21bisz gépé. A ’29-es jobban manőverezik és picit talán jobban gyorsul bár, két R-60 rakétával és az extra tolóerőt alkalmazva a MiG-21bisz is elég durván gyorsul. A MiG-29 előnye a BVR rakéta fegyverzet, csak éppen még éleslövészeten sem voltak ezzel soha…

    sem megfelelően oltalmazni az esetleges célpontokat (pld.Paks, Bp stb.)

    A ’29-es CAP ideje valamivel táényleg több, mint a ’21-esé, na de azért a gép ára jóval drágább. Ha folyamatos CAP-et akarsz, akkor több ’21-es jobb.

    Az Oraok a mai napig mélyrepülésben eljutnának az északi határig…

    És ezen sem a ’29-es sem változtat, mert földi telepítésű radar és AWACS függvénye az észlelés…

    Hála az égnek nem tudjuk, hogy éles helyzetben az R-27 mit ért volna a mi semmilyen aktív/passzív védelmi rendszer nélküli gépeink ellen, valamint az R-73-as és a sisakcélzó azért potensebb fegyver, mint a mi 21-eseink légrakjai voltak..

    Ezzel részben egyetértek, a többit majd egy cikkben. ;)

    Persze, hogy a Gripen A/B is alkalmas lett volna béke és háborús L-L feladatokra, csakhogy a 21. évezredben senki sem vesz csak L-L repülőgépet. (A csehek kifejezetten a 21-est váltották vele fel, és azok ráadásul C-k, amiket lehet upgradelni, valamint nekik ott vannak az ALCA gépeik L-F-re..)</iy

    Tudtommal a csehek is csak egyfeladatosként használták eddig, mert ott sem kolbászból van a kerítés. De ebben tisztességesen. Ez a nagy difi.

    A 29-es igen alkalmasabb, légirendészeti feladatokra többek között éppen azért mert lassú repülési tulajdonságai lényegesen jobbak mint a 21-es gépeké.

    Már fent írtam attól, hogy gép tudja ez nem tartós helyzet. Miért?

    1. Mert nem éppen biztonságos, főleg alacsonyan és hosszútávon főleg a magyar repidőkkel.

    2. Nagy állásszög mellett iszonyatosan nagy gázzal kell repülni, mert a hajtómű és nem a szárny tartja fennt a gépet. Sokkal okosabb ötlet nagyobb sebességgel folyatosan ‘s’ fordulókat gyártani vagy a két géppel váltásban követni picit nagyobb sebességgel, mert alacsonyabb teljesítményen mehet a két hajtómű.

    Továbba azt is megnézném, hogy miközben a pilóta egyensúlyoz a géppel – ugyebár nuku FBW + rárakott számítógépes segítség – majd pont kifele tekintget és oldara, mert előre ugyebár nem sokat lát.

    Bocs, de nekem elég utópisztikusan hangzik, hogy 10-20 vagy több időt a gép 200-as tempó és 20 fokos állásszög környékén tesz meg.

  22. Kérdés: Pusztán szakmai oldalról (légtérvédelem) nem lett volna jobb egy egyszerübb/butább/régebbi vadász (gondolom a 21-es) és mellé rágyúrni légvédelemre?

    Ez attól függ, hogy mit takar. Pl. azt, hogy legalább az orosz légvédelmi múltat ne építsük le és modernizáljuk, vagy teljesen új fegyverek beszerzését értjük?

    A légvédelem nem telerületvédelmi fegyver, a legmodernebb rendszerek estetén talán lehet így nézni a dolgot, ha kisebb országokról van szó. Az ideális arányok eltalálása viszont tényleg művészet.

    A kulcsfontosságú objektumok védelmére kiemelt figyelmet kell fordítani. Pl. Kecsó védelmére én két rakétaüteget képzelnék el, + MANPAD és hej, de jó lenne, ha lenne olyan modernizált Shilka, mint ami a lengyeleknek van.

    Ez tényleg erős, de Kecsó ma az egyetlen kosár, amiben hímes tojás van…

    Egy biztos, ami ma van, az kevés. Hogy mennyi lenne az optimális plafon, azt nem merem megmondani, mert nem értek hozzá annyira.

  23. molni

    A Barcsi incidenssel kapcsolatban: a 29-es sokkal jobb gép mint a 21-es ebből következik,hogy légi rendészeti feladatokra is sokkal jobb mert az lehet,hogy a reakcióidőben nincs nagy különbség,de a nagy különbség akkor érezhető amikor a gép odaért…

    Az egyik Aranysasban volt cikk egy Jugoszláv légtérsértésről a 21-es pilótája(Magyar készenléti gép) azért imádkozott,hogy 21-es legyen a légtérsértő ne 29-es mert akkor gyakorlatilag a Jugó pilóta kezében lenne az élete.

    Azt ne a gép hibájának sorold,hogy a Magyar pilóták sosem indítottak R-27-t arról nem a gép tehet…

  24. A MiG-29 üzemeltetés kapcsán miért nem említi senki a Lengyel példát? Azzal rövidre lehetne zárni a 21 vs. 29 vitát. :)

    A 21-eseknél én úgy tudom, a sárkány élettartama is a végét járta (ugyanúgy, mint ahogy aztán a Mi-24-esek is emiatt kerülnek a földre véglegesen). A 29-esek fiatalabb gépek voltak, tehát ha üzemeltetni akarjuk őket, akkor a fiatalabb gép mindenképpen jobb választás. Hiába kerül valamivel többe, a 29-es, némi ráköltéssel még mindig sokkal-sokkal olcsóbb megoldás lett volna, mint egy új gép beszerzése.

    A többi pedig lerágott csont. A gépbeszerzés ostoba döntés volt, és nem feledtette el azt, hogy a hadsereg gyakorlatilag mélyrepülésben van a képességek terén. Légvédelmi rakéta- és csöves tüzérség, tábori tüzérség, harckocsizó egységek, és hosszan lehetne még sorolni milyen téren.

    Ha 2000-ben nézzük a témát, akkor is jobb választás lett volna a MiG-29 üzemeltetés kitolása, ha meg van bő 200 milliárd forintunk eltapsolni, költhettük volna égetőbb dolgokra s honvédelmen belül is.

  25. Bármennyire is nem kívánatos és nem illik az oldal profiljához, de ezt a hazai – hungarikum számba menő – légierő/légierőtlenség (haderő/erőtlenség) dolgot nem lehet a rendszerváltozás utáni vezető politikai tényezők, pártok, egyének felelősségének firtatása nélkül megvitatni. (Félreértés ne legyen, nem csak MSZP!) És ha erről a témáról kicsit nagyobbra zoom-olunk, akkor ugyanezt láthatjuk az országban minden területen. Minden romlik, (le)pusztul, szétmállik, visszafelé fejlődünk, miközben több tízezer milliárd forint és nemzeti vagyon tűnt el magánzsebekben, vagy lett értelmetlenül elherdálva. Mindenhonnan csak egyet hallani: mert nincs pénz az egészségügyben…, nincs elég pénz oktatásra, …nincs pénze az önkormányzatoknak…, stb…
    Ha csak a kezdetek kezdetén történt Bős-Nagymarosi őrültséget nézzük (a szerződés felrúgására és az építkezés félbehagyására gondolok), az mindjárt 2000 milliárd Ft-ba került akkori árfolyamon!!! És itt még nem is a korrupció dominált, csak simán az ostobaság. Ez akkoriban úgy kb. 33 milliárd USD lehetett, mindenki kiszámolhatja, hogy hány ezrednyi két hajtóműves vadászgép üzemben tartására és felfegyverzésére lett volna elegendő, (vagy épp utakra, iskolákra, korházi berendezésekre, stb…).
    A katona pedig félig elszántan, félig beletörődve azt mondja: „…a katona azzal a fegyverrel harcol, amit a politikusok a kezébe adtak…”
    …az a korrupt és ostoba öltönyös-nyakkendős rohadék meg vigyorogva száll be az X5-ös BMW-jébe az óbudai medencés villája garázsában és el sem jut a tudatáig, hogy így lehet elveszejteni egy országot. Vagy csak leszarja…

  26. Érdekes ez a vita itt. Mindenesetre ne feledjétek, hogy egy 10-20-éves szituációt utólag teljesen más értékelni, és akkori döntéseket mai szempontok alapján elbírálni nem jó dolog az álmoskönyv szerint:)
    Célzok itt pl arra, hogy egy délszláv konfliktussal a határaink mellett pilótáink biztos sokkal jobban biztonságban érezték magukat egy 29-esben, mint egy 21-esben, és nem azon gondolkodtak, hogy „áá, jó nekem a 21-es is, mert hát CAP-ra sokkal jobb a több, de olcsóbb gép. Legfeljebb majd elmagyarázom annak a szerb gyereknek a 29-esben, mielőtt leradírozna az égről a 21-esemben!”. Az, hogy végül is nem volt komolyabb konfliktus, azt csak utólag visszatekintve tudhatjuk.
    Vagy itt van a másik vitatéma, hogy kellett-e vadászgépbeszerzés 2001-ben, vagy sem? Ha jól emlékszem akkor azzal indokolták az 1 századnyi mennyiséget, hogy a Mig-29-essel együtt szolgál (melyet modernizálni szántak), és majd a következő évtized közepén további gépbeszerzés lesz. Na ebből a különböző kormány-, és koncepcióváltások miatt lett az, hogy a Gripenekre annyi ideig tart a kiképzés, hogy még mindig csak a 29-essel felváltva ad keszit, és mire végre egyedül is képes lesz rá, addigra kivonják a 29-est…
    Most már én csak arra vagyok kíváncsi, hogy képesek-e vezetőink a jövőbe tekinteni, hiszen a gripenek bérlete 2016-ban lejár, és ha nem kezdünk el időben gondolkodni, akkor a svédek olyan árat mondanak a hosszabbításra, amilyet akarnak. Hiszen egy új típusra avaló átállás úgy tűnik, hogy magyarországon majd’ egy évtizedig is eltart (A szerződés aláírásától az önálló kesziadásig. Lásd gripen). Szóval időben el kell kezdenio tárgyalni, és nem az eddigi struccpolitikát folytatni.
    Ha már említve voltak a szerb 29-esek, szeretném egy érdekes tényre felhívni a figyelmet. A szerbek 16db 29-est rendszeresítettek. Ebből mára maradt nekik 4 db üzemképes, úgy, hogy közben legalább egyharmadát lelőtték, szétbombázták. Mi 28db-ot rendszeresítettünk pár évvel később. Ebből mára kb annyi üzemképes maradt, mint a szerbeknek…

  27. Egyébként a Mig29es sikertelenségéhez annyit hozzá tennék hogy a szerb pilóták sem voltak agyon képezve,nem használták ki azt amit a gép tudott.Ráadásul a nato rendelkezett awacssel.A mig29 fegyverzete vitathatatlanul gyengébb mint mondjuk az f16é.De nem csak ezen múlt hogy ennyire leégett a szerb flotta…

  28. Szerbusztok!

    Nem tudom, hogy mennyire nevezhető leégésnek a batajnicai Fekete Lovagok NATO vs. Szerbia tevékenysége. A század hajózói hiányos fegyverzettel és több esetben üzemképtelen lokátorral szálltak szembe, a többszörös túlerőben, BVR aktív rakétarendszerrrel, AWACS támogatással több oldalról indított támadása ellen, és még azt sem látták, hogy hol vannak az ellenséges vadászgépek, mivel a Link16-on keresztül digitálisan adták meg a célpontokat a NATO légifölény vadászoknak a célpontokat, azok felderítésre be sem kapcsolták a lokátorokat. A század a saját hazáját védelmezte az aggresszorok ellen (ezen semmit sem szépít, hogy a Milosevics rezsim olyan, volt amilyen). A NATO támadások katonai célpontok mellet gazdasági, közigazgatási és közlekedési célpontok ellen is irányultak. „Véletlenül” lebombázták a kínai nagykövetséget.. Más kérdés, hogy tényleg humánusan válaszották ki a célpontokat és nem támadtak polgári lakóépületeket, sőt még a katonai célpontokat sem bombázták szét. (lásd pld. szerb repterek).. Ennek ellenére sem tudták elérni a szerb légvédelem és légierő megsemmisítését.
    A MiG-29 gépek egyoldalú alkalmazása – szinte semmilyen támogatásban nem részesültek – tette egyoldalúvá a légiharcokat és azok eredményeit. A NATO tagországok közül egyedül az USA állt szemben Vietnamban egy komplex légvédelmi rendszerrel. Elötte csak az IAF volt néhány napig nagyon kemény légvédelemmel szemben, az 1973-as arab-izraeli háború során, amikor a földi légvédelem és a vadászok megfelelően oltamazták a szárazföldi csapatokat Egyiptomi oldalon. Az egész mintaszerű volt, csakhogy a szírek nem tudták az izraeliek ellen tartani a frontot és ezért tehermentesítő támadást kértek az egyiptomiaktól. És akkor kimozdultak a légvédelmi ernyő alól… A többi már ismert…

    Tehát a MiG-29-es egymagában háborús helyzetben nem elég egy modernebb szövetségi rendszer ellen. De ezt leírhatjuk a Gripenre is, vagy akármelyik más harci gépre is, ha nem rendelkezik megfelelő légrak, felderítő, támogató stb. légvédelmi támogatással..

    Kele

  29. A század hajózói hiányos fegyverzettel és több esetben üzemképtelen lokátorral

    Ez az infó honnan jön? Eddig minden forrásban azt olvastam, hogy gépeket jól szétszórták és mivel sejthető volt, hogy mi lesz a gépek is igen tip-top állapotban voltak. Az orosz Sz-300 szállítmányt a magyar határ táján fogták meg, a MiG alkatrészek addigra már régen a helyükön voltak.

  30. HindTheBest

    Nyilvánvalóan klasszisokkal jobb eredményeket érnének el mint a Szerbek vagy Irakiak(persze ha nem vetnék be az amcsik az F-22-t mert akkor ugyan az lenne az arány mint a fentebb említett országoknál,de ez minden ország légierejére igaz nem csak az oroszra),de csodát ne várjunk.Az sem mellékes szerintem az eredmény szempontjából,hogy ki lép fel agresszorként és ki védekezik,mert a védekező félnek még ott van a légvédelem is.

  31. Sajnos ha a Magyar Légierőről van szó, akkor teljesen mind1 milyen típusról beszélünk, mert egyrészt egy katonai beszerzést nem tudunk ésszel, szakmai szempontokat mérlegelve mindenféle politikai dilettantizmus nélkül kivitelezni és ehhez jön aztán az, hogy amit már a beszerzésnél elszartunk azt minden 4 év után tovább süllyesztjük!

  32. Sziasztok!
    Magyar források is beszámoltak több cikkben a szerb MIG-29-esek harctevékenységéről. Ha jól emlékszem az Aviator régi számaiban írták meg, de más magazinban és net-es forrásokban is olvastam, hogy nem jutott teljes fegyverzet 2x R-27 4xR73 vagy (R60) és több esetben nem működött, illetve elromlott a N019 lokátor. A gépekkel általában géppárban próbáltak operálni, de általában már felszállás közben felderítették/befogták a gépeket. A szerbek ilyen körülmények között is néha indítási helyzetbe kerültek és több esetben indítottak is rakétákat. Ha jól emlékszem pilóta nélküli eszközt(öket) sikerült is lelőni velük.

    A Gripen például abban sokkal korszerűbb eszköz a mieink szerint is, mert a 29-esel felszálltak és bonyolult esetben láttak néhány légicélt, és sokszor a földi irányításnak kellett célra vezetni őket. A Gripen viszont másik géptől is kaphat digitálisan adatokat, ráadásul nem csak a Link16, hanem a saját svéd rendszeren keresztül. (Sajnos a földi részeit nem vettük meg). A mi pilótáink így a teljes légi helyzettel tisztában vannak, akárcsak más korszerű 4+ generációs gépek hajózói aktív radarsugárzás használata nélkül. A kétüléses D-ket pedig „szegény ember AWACS”-ként lehet légi lokátornak használni, a hátsó ülésen képzett operátor kioszthatja a célpontokat stb…

    Kele