|

Patriot rakétákat vásárol Kuvait

Az Arab-félsziget észak-keleti csücskében, a Perzsa-öböl partján fekvő picinyke Kuvait stratégiailag és gazdaságilag is a Közel-Kelet egyik legfontosabb országa. A kétmilliónál alig több lakossal rendelkező államnak ugyanis van valamije, ami roppant fontossá teszi a nyugati országok (elsősorban természetesen az Amerikai Egyesült Államok) számára: az olaj. Ennek a ténynek vannak negatív és pozitív hatásai is, utóbbi a magas életszínvonal, előbbi viszont az, hogy a környék ’rosszfiúi’ folyton rájuk pályáznak.

1991-ben már alaposan megtapasztalták, milyen az, ha egy őrült diktátor lerohanja őket, most pedig ismét van okuk a félelemre. Irak mára már nem számít potenciális ellenfélnek, viszont ott van helyette Irán, mellyel ugyan nincs szárazföldi határa, ám még így is csak pár tucat kilométerre vannak egymástól földön és vízen egyaránt. Ez pedig potenciális célponttá teszi őket egy esetleges iráni támadás esetén, mely a térség fontos stratégiai és gazdasági pontjai ellen irányulna.

A fenti tényezőkből fakadóan az ország olajbevételeinek jelentős részét költi honvédelemre. Jelenleg az egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kapó ügyük a Dassault Rafale-üzlet körüli kavarás. A francia típus az F/A-18 C/D Hornetek mellé érkezne, ám egyes politikai elemek ezt nem szeretnék, de erről bővebben itt lehet olvasni. Most egy korántsem ennyire zűrös lefolyású üzletről számolhatunk be, melyben a franciák helyett az Egyesült Államok vesz részt az eladó szerepében.

Patriot komplexum ,

Az USA számára rendkívül fontos Kuvait védelme, ezt tükrözi a Pentagon augusztus 11-i bejelentése, melyet a Kongresszus elé terjesztett fel. Ebben egy nagyjából 900 millió dolláros üzletről esik szó. Ezért az összegért Kuvait 209 darab modernizált MIM-104E Patriot rakétát kapna az Egyesült Államoktól, hogy megerősíthesse a támadó rakéták elleni védelmét.
A DSCA ((Defense Security Cooperation Agency – Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség) szerint ’Kuvaitnak szüksége van ezekre a rakétákra, hogy megfelelő szintű védelemmel rendelkezzen a jelenlegi és jövőbeni fenyegetésekkel szemben’.

A Pentagon szerint az üzlet ’jelentősen hozzájárul az Egyesült Államok külpolitikai és nemzetbiztonsági érdekeinek megvédelmezéséhez is, mivel segíti egy rendkívül fontos múltbéli és jelenlegi NATON-n kívüli partner védelméhez, és segíti az egyensúly fenntartását és a gazdaság fejlődését a Közel-Keleten.’ Továbbá szerintük a Patriotok eladása nem háborgatja fel a térség törékeny erőegyensúlyát sem, így semmi akadálya nincs a dolognak.
A Kongresszus természetesen hozzájárul majd az üzlethez, így hamarosan megkezdődhetnek a szállítások.