|

Super Hornet brit felségjellel?

A Queen Elizabeth osztály egységeire szánt repülőeszközök típusa még nem eldöntött, bár sokak már biztosnak gondolják az F-35 Lightning II vadászbombázó STOVL verziójának győzelmét. Tévednek?

Az újgenerációs angol repülőgép-hordozó hajók, a Queen Elizabeth és a Prince of Wales jövője ködbe burkolózik, legalábbis ami a kialakítását illeti.

A hajók fedélzetét az F-35B-hez igazodva “síugrósánc”-osra alakították volna, ám az ötödik generációs STOVL típus megrendelése korántsem biztos, így lehetséges, hogy az amerikai Ford-osztályra szánt elektromágneses katapult segít a fedélzetről induló gépek felgyorsításában. (Az angol Converteam UK vállalat is dolgozik egy ilyen elven működő szerkezeten, ez az EMCAT nevet viseli.)

Brit felségjellel is láthatjuk még a Super Hornetet? ,

“A JSF program hihetetlenül drága, nincs értelme jelenleg mellette dönteni és megtehetjük, hogy nem vesszük meg.” – írta minap a Sunday Times.

Az F-35B típust helyett először a “C” variáns neve sejlett fel, mint lehetséges alternatíva, a nagyobb teherbírású és hatótávú gépből kevesebbet is rendelne Nagy-Britannia, ráadásul gépenként 25 millió dollárt is megtakarítana. Egyéb lehetőség is van: a Dassault Rafale vagy a Boeing F/A-18E/F Super Hornet. Utóbbiról közölt érdekes adatot a Sunday Times, miszerint ha a Royal Navy az F-35 Lightning II helyett a Super Hornetet rendszeresítené, akkor 10 milliárd (!) fontot takarítana meg. Az újság az előre jelzett 138 példányszámú megrendeléssel számol, egy F-35B “fly away” értékét 100 millió fontra teszi.

141 hozzászólás “Super Hornet brit felségjellel?”

  1. Ha még senki nem tud fix árat az F-35-re,akkor honnan lehet tudni a megtakarítás összegét? Ez nem más megint,mint egy burkolt érvágás a hadi költségvetésen. Lassan minden európai hír ilyesmiről szól,pedig ez nagyon veszélyes játék.Az ilyen lépésekkel a nyugat lemond a hagyományos technológiai fölényéről.Jó gép az SH de nem említhető egy lapon az F-35-el.Mennyiségi fölény meg sosem volt.Marad esetleg a kiképzési,de már várom a híreket a lecsökkentett repidőkről és a hasonlóakról.Szomorú.

  2. A gond pont az, hogy senki sem tudja, mennyibe fog kerülni az F-35. Az biztos, hogy a várható időintervallumban a Super Hornet olcsóbb lesz, és az is biztos, hogy kiforrottabb, mint az F-35. Ami a technikai fölényt illeti, a Super Hornet-hez fogható hordozófedélzeti repülőgép jelenleg csak a Rafale van. Lista vége.

    A dolgot pedig onnan is meg lehet közelíteni, hogy az F-35B magas ára miatt korábban olyan verzió merült fel, hogy a Prince of Wales nem kap repülőgépeket, hanem helikopter-hordozó / partra szállás-támogató egység lesz helyette, így a gépek árát (~5 milliárd dollár, ebben az esetben) megsprórolnak.

  3. Cifu

    Mi az amit tudunk vagy egyáltalán tudni vélünk a RAfale-ről ? Szerintem szinte semmit. Amit tudunk az is negatívum a SH mellett.

    Arról meg ne is beszéljünk hogy szerintem cca kétszer annyiba kerüle a hordozós változata mint az SH.

  4. Cifu abban amit írtál a kulcsszó a jelenleg. Az F-35 az lenne 10-20 év múlva is.Ez az SH-ról bizton nem mondható el.Egy “normális”elektronikával ellátott MIG-35 vagy Szuhoj hasonló képességekkel bír,nincs meg köztük az a generációs különbség amit az F-35 képvisel.(az esetleges PAK-FA-ról nem is beszélve)A briteknek nem a jelent kellene nézniük,ezek a hajók és a rajtuk települt gépek a jövőre készülnek.

  5. @Kuruc71: Mi az amit tudunk vagy egyáltalán tudni vélünk a RAfale-ről ? Szerintem szinte semmit. Amit tudunk az is negatívum a SH mellett.

    Hazudnék, ha tudnám, mire gondolsz. A Rafale M F4-ről beszélhetünk, AESA radar (RBE2 AA), ami már kész (most kezdik el az új széria gépekbe beszerelni), az RCS terén a Rafale kb. a Super Hornet szintjén van, teljesítmény adatok terén hasonló szinten mozognak, stb.

    Arról meg ne is beszéljünk hogy szerintem cca kétszer annyiba kerüle a hordozós változata mint az SH.

    Idézem magam: “Ami a technikai fölényt illeti, a Super Hornet-hez fogható hordozófedélzeti repülőgép jelenleg csak a Rafale van.”

    @Vik:

    Az F-35 az lenne 10-20 év múlva is.Ez az SH-ról bizton nem mondható el.

    Először is, később is meg lehet vásárolni az F-35C-t, ha úgy alakul a helyzet, azért a C-t, mert az SH miatt ugye már van akkor katapult, vagyis a hordozó CATOBAR képes. Másodszor, 10-20 év alatt sok minden változhat, készül a boszorkánykonyhákban az X-47 és a Phantom Ray, vagyis csapásmérő feladatkörben lehet, hogy 10 éven belül az F-35 is elavul.

    Másodszor, amire Angliának kell a QE, abban a feladatkörben az SH még mindig versenyképes lesz, lehet 6-8 év múlva, és várhatóan 16-18 év múlva is.

    Egy “normális”elektronikával ellátott MIG-35 vagy Szuhoj hasonló képességekkel bír,nincs meg köztük az a generációs különbség amit az F-35 képvisel.

    Csökkentett RCS-e egyiknek sincs, míg az SH-nak és a Rafale-nak igen. A fedélzeti elektronika terén először is legyen meg az egyenlő szint, és utána lehet hasonlítani.

    Generációs különbség majd lesz, ha az F-35 elkészül. Jelenleg egy fejlesztés alatt álló gép.

    briteknek nem a jelent kellene nézniük,ezek a hajók és a rajtuk települt gépek a jövőre készülnek.

    Ismét: az SH megfelel rövid távon, hosszú távon pedig még mindig dönthetnek úgy, hogy utólag, a már kiforrott, és remélhetőleg alacsonyabb árú F-35C-re térnek át…

  6. Igazából az F-35 egy zsákutca. Fegyverterhelése csekély, hatótávolsága csekély, ezzel szemben a lopakodó képességei inkább csak egy erős csökkentett észlelhetőségű gépre predesztinálják (a PAK-FA gyengébb ennél). Tömören nem ér meg százmillió dollárt, a Super Hornet minden tekintetben kenterbe veri a csökkentett észlelhetőséget leszámítva, de az nem akkora előny, hogy kompenzálja a hátrányokat és a horribilis árat. Az F-35 biztos hogy nem lesz az F-16-os utódja. Ellenben a jól bevált Hornetre épített SH lehet hogy túl is éli!

  7. A Thyphoon mellét egy újabb 4+ gép, pláne hogy most egy csomó, kötséges – de még repidővel rendelkező – Tornadót terveznek kivonni…
    Lehet Anglia így pókerezik Izrael példáját követve hogy az LM egy kicsit húzzon bele a fejlesztésekbe és csökkentse az árat! Nagyon kellemetlen lenne, hogy pont az európai “főfejelsztő” partner szállna ki az F-35B mögül, mivel a STOVL változatt a Marines mellett elsősorban a brit Navy-nek készül… Persze kapnak majd az olaszok is, meg aki megtudja fizetni…
    Dánia után kellemetlen lenne, ha Nagy-Britannia is kiszállna vagy módosítaná a dolgokat… Elsősorban a hajók mérete lenne a kulcskérdés és annak tisztázása. A brittek lehet a US Navy példáját követik párhuzamosan megy majd az SH és az F-35C üzemeltetése. Személyes vélemény csak, hogy az F-35C “emberesebb” gépnek néz ki mint a B variáns, mindenféle STOVL tulajdonság nélkül ez is igaz!
    Elgondolkodtató az angol SH és F-35C kérdése, pláne, hogy tegnap egy a végletek pozitív tulajdonságait magában ötvöző angol hadseregről írtatok…

  8. En eleve nem ertem ezt az F-22, F-35 maniat. A lehettseges ellenfelek ellen az F-18, F-15SE vagy F16 meg 20 evig minimum boven eleg.
    A QE nek boven eleg az F-18 es majd 20 ev mulva lecserelik F-35re.

    Egy csomo harceszkoz feleslegesen van tulbonyolitva. Olcsobb, kevesbe bonyolult szerkezetekkel is boven meglenne a foleny.

  9. Egy “normális”elektronikával ellátott MIG-35 vagy Szuhoj hasonló képességekkel bír,nincs meg köztük az a generációs különbség amit az F-35 képvisel.

    Nem csak gépben van elektronika. Az R-77 meg enyén szólva kopottas, az oroszoktól kiszivárgott adatok szerint a szenzorának képességei éppenhogy talán egy AIM-7M-et karcolgatják. Annyi előnye van, hogy nem félaktív.

    Igazából az F-35 egy zsákutca. Fegyverterhelése csekély, hatótávolsága csekély, ezzel szemben a lopakodó képességei inkább csak egy erős csökkentett észlelhetőségű gépre predesztinálják (a PAK-FA gyengébb ennél).

    Nem vágom, hogy honnan veszed ezeket a nevetséges dolgokat? Mihaz képest csekény? A csökkentett észlelhetőség zsákutca? Létezik más szuperszonikus VTOL
    STOL gép? Hány stealth STOL / VTOL gép van?

    A gép terhelése csak stealh üzemben kisebb, de inkább jobb “láthatatlannak” lenni, mint agyonpakolva a világ végéről látszani. A hatótáv nem tudom, hogy mitől lenne szar, mikor az Hornetek olyan kurtalábúak, hogy mindenhova pótossal mennek. Az SH meg el lett kúrva rendesen a ferde fegyverálványokkal…

    Tömören nem ér meg százmillió dollárt, a Super Hornet minden tekintetben kenterbe veri a csökkentett észlelhetőséget leszámítva, de az nem akkora előny, hogy kompenzálja a hátrányokat és a horribilis árat.

    100 milliósat nem. De érdemes lehet elgondolkodni a kevert üzemeltetésen. Pl. 3:1 arányban SH + F-35. Van olyan dolog, amire az SH SOHA nem lesz képes, de az F-35 igen. Pl. stealh ésszupercirkál.

    Az F-35 biztos hogy nem lesz az F-16-os utódja. Ellenben a jól bevált Hornetre épített SH lehet hogy túl is éli!

    Nagy szavak, főleg tőled…

  10. En eleve nem ertem ezt az F-22, F-35 maniat. A lehettseges ellenfelek ellen az F-18, F-15SE vagy F16 meg 20 evig minimum boven eleg.

    Az AS F-16 kiképzéses cikksorozatát nem olvastad? A jenkik nem szeretnek bevállalni necces helyzeteket. Náluk az a cél, hogy úgy menjenek csatába, hogy lehengerlő fölénnyel. F-15SE nincs egy darab sem, ergo mint alternatívát említeni felesleges. Az SH gyártósora már necces, az mai tenderektől függ, hogy meddig gyártják…

    Az F-16 flotta 20 év múlva nem igazán fog létezni, mert a repóra és natári élettartamnek is régen vége lesz már…

    A ’90-es évek eleji USAF tech színvonalat bizony már több ország is átlépte vagy erősen karcolgatja. Az F-22 program hozadéka tarotta fent az a generációs előnyt, ami az USA légierjének fölényét adja. Rengeteg újítást eredetileg csak az F-22-nek szántak. Csak aztán nem gyártottal le belőle nemhogy 700-at, de 200-at sem. Viszont így terjedt el az AESA és sokegyéb más is. Ez eddig nem tűnt fel?

    Egy csomo harceszkoz feleslegesen van tulbonyolitva. Olcsobb, kevesbe bonyolult szerkezetekkel is boven meglenne a foleny.

    Ezzel részben egyet lehet érteni. Csak, ha pont akkor kellene valami “túlbonyolított dolog”, amikor nincs a gépen, akkor szívhatod a fogad és belehalatsz…

  11. Igazából annyit tennék hozzá hogy szerintem a 2 típus rendszeresítése ugyanarra a feladatra zsákutca…2 típusra kellene költeni(alkatrész,kiképzés,kiszolgáló eszközök)stb.Aki spórolni akar,márpedig az angolok azt akarnak annak ez nem járható út.

    “F-15SE nincs egy darab sem, ergo mint alternatívát említeni felesleges. Az SH gyártósora már necces, az mai tenderektől függ, hogy meddig gyártják…”
    Az f-35 esetében ugyanez a helyzet.Máris megy a para hogy ki fog belőle venni….Az amerikai persze tuti megrendelő…De az f15SH-t rendszeresíteni nekik nem tartana semeddig sem.Ha holnap kijönne egy ilyen hír senki nem lepődne meg.A tankeres tenderük sem egy igazi tender,csak ide-oda sarkítják a szabályokat..
    Az amerikai stratégia valóban az hogy minőséggel kivívni a légifölényt,de nem gondolom hogy az angoloké is ez lenne.Nekik véleményem szerint elég lenne a 18as is.Így is előrelépés lenne.Lopakodó technika álatában annak kell aki támadni akar.A harrier nem egy vérbeli harcigép(paramétereit figyelembe véve),mégis megállta a helyét..Az f-18 lehet nincsen olyan szinten mint az f35,de irreális szerintem nekik most az f35.Szép lenne meg jo lenne dehát…

  12. Cifu

    A csökkentett RCS értékkel érvelsz az SH és a Rafele javára a MIG-29K-val szemben csak azt felejted el,hogy a csökkentett RCS érték csak fegyverzet nélkül értendő,ha raksz rá fegyvert akkor alig lesz kisebb az RCS mintha nem lenne csökkentve Így ezt nem lehet előnyként értékelni,hisz gyakorlati előnye minimális.Ami az elektronikát illeti a MIG már megközelíti a nyugati színvonalat(még nem éri el de már töredékére csökkent a különbség mint 10 éve volt)

  13. “a lopakodó képességei inkább csak egy erős csökkentett észlelhetőségű gépre predesztinálják (a PAK-FA gyengébb ennél).”

    Ezt honnan veszed???
    Tán tudod az RCS értékeket???
    Vagy ha te akkora penge vagy,hogy pár tucat képről és 3-4 videóról megmondod egy gép (PAK-FA) RCS értékét,akkor nem értem,hogy miért nem a NASA-nak dolgozol????

  14. Mekkora siker lett már a Harrier molnibalage! Semekkora, a VTOL az egy érdekesség, ami a puszta létét is csak a brit politikusoknak köszönheti. A fegyverterhelése a belső fegyverterekben 1500kg, ha meg a külsőkre is függesztünk, akkor megint ott vagyunk, hogy az egész csökkentett észlelhetőség mi a francnak százmillióért!

    Ezenkívül a lopakodók nem láthatatlanok, pontosabban csak aktív zavarással együtt láthatatlanok, de az aktív zavarás a nem lopakodókat is megvédi, ugyan láthatatlanná nem teszi, de a légvédelmet éppúgy blokkolja. Ha nincs elektronikai zavarógéped rendszeresítve, akkor csak egy kis előnyre teszel szert, ami megint annyit tesz, hogy ezt a kis előnyt százmillióért!

    A hatótávnál megint ott van, hogy a póttartályokkal a Hornetek kenterbe verik őket.

  15. AZ f-35-ös inkább elektronikailag jelent előrelépést nem fegyverhordozásban. Megnézném azért hogy egy sz-400 hány kiló méterről
    indítaná a rakétát ellene .
    Bár olyat is olvastam hogy a rakétákat elektronikailag össze tudja zavarni akkor elég nehéz lenne lelőni .

  16. blogen

    Ma a 4. gen gépek RCS értéke is szigorúan titkos…Szerinted akkor az általad linkelt oldal milyen adatokkal dolgozik egy 5. gen gép esetén???Mert szerintem,csak simán a képek és videók alapján saccolnak,ezt viszont nem nevezném hiteles szerűnek sem….

  17. A cikkben a RAAF elemzőiről van szó dudi, arról hogy keveslik a képességeket, nincsenek megelégedve a csökkentett észlelhetőséggel (ők alacsony észlelhetőséget akartak) és nem bíznak benne, hogy a térségben elterjedő szuhojoknak ellenfelei lesznek a Lightningek.

  18. ez ráadásul gyanusan auspower lobbi hangvételű…. és mindha AUS lap lenne… innen talán ehez nem is tennék semmit hozzá.

    blogen: Tehát F18 potosokkal (legaláb 2db a legnagyobbakból) megpakolva tudja azt amit F35C alapból? hm? és ha nincs potos nincs drag, uannyival is messzebb megy. Egyhajtóműves sanszosan emiatt is messzebb megy uannyiból. Beömlőnél sincs határréteg leválasztás sanszosan aerodinamikailag is jobb megint messzebb megy.
    és végül, ha kevés a 9tonna kero tán nem lehet rá potost rakni?

    “Ezenkívül a lopakodók nem láthatatlanok, pontosabban csak aktív zavarással együtt láthatatlanok, de az aktív zavarás a nem lopakodókat is megvédi, ugyan láthatatlanná nem teszi, de a légvédelmet éppúgy blokkolja.”

    Tehát akkor semmi értelme a lopakodásnak, alacsony RCSnek. Idióta amik, ruszkik eus országok… hisz uazt tudja csak zavarógép kell.

  19. Ami az elektronikát illeti a MIG már megközelíti a nyugati színvonalat(még nem éri el de már töredékére csökkent a különbség mint 10 éve volt)

    És ezt mire alapozod? Az alábbi tények zavarnak be.

    – Az első rendszerbe állított – és nem gépe szerelt! – AESA radar között USA kontra orosz között cirka 8 év van. Az első SH-k emlékeim szerint 2003 táján kaptak ilyet. Orosz szériagépben nagy számban meg talán 2013-ban lesz.

    – Mert a Szu-27 modernizációs program olyan flottul ment?

    – Mert az orosz exportgépeknél még mindig felmerül az alternatív elektronika vagy hibrid elektronika mással?

    Fel nem fogom, hogy miért képzelik azt egyesek, hogy 10-20 év technológiai lemaradás eltűnik úgy, hogy 7-10 évig örültek a fejlesztőirodák, ha “hideg vízre telt”…

  20. – Az első rendszerbe állított – és nem gépe szerelt! – AESA radar között USA kontra orosz között cirka 8 év van. Az első SH-k emlékeim szerint 2003 táján kaptak ilyet. Orosz szériagépben nagy számban meg talán 2013-ban lesz.

    Szerintem ha 20 év múlva (esetleg!) lesz egy háború amiben ez a két típus összeméri erejét akkor marhára mind1 melyik mikor kapott aesa radart.

  21. molni
    Én nem arról beszéltem,hogy az orosz elektronika tart ott,hanem az exportált orosz gépek és a kettő közt van különbség.

    “Fel nem fogom, hogy miért képzelik azt egyesek, hogy 10-20 év technológiai lemaradás eltűnik úgy, hogy 7-10 évig örültek a fejlesztőirodák, ha “hideg vízre telt”…”

    Én meg azt nem fogom fel hogy ezt honnan veszed,mert én ilyet nem írtam!!!!Ha értelmezed amit írtam,akkor ez számodra is világos lesz!

  22. Mekkora siker lett már a Harrier molnibalage!

    Bocs, de most eldurrant az agyam. Ki beszélt itt a Harrierről te hatkör? Végig az F-35-ről volt szó. Az általam leírt dolgok egyike sem az angol magasugró bajnokra vonatkozott.

    A fegyverterhelése a belső fegyverterekben 1500kg, ha meg a külsőkre is függesztünk, akkor megint ott vagyunk, hogy az egész csökkentett észlelhetőség mi a francnak százmillióért!

    Most akkor Harrierről beszélünk vagy F-35-ről? Döntsed már el légyszíves. Az már n+1-szer le volt tárgyalva, hogy a nagy teherbírás már nem kell, mert erősen elméleti, a büdös életben nincs kihasználva élesben, csak szökőévenként. Az F-15E elveben 7 db 2000 fontos bombát vihet. Ehhez képest élesben két 2000 fontosat is alig visz. Inkább kisebbet, de többet és pótost.

    Az 1500 kg – ez 3300 font – elég négy darab 500 fontos és 2-4 légiharc rakétára vagy 2-4 rakéta és két 1000 fontos. Ma olyan pontos és olyan brutális feje van ezeknek, hogy ezekkel is szét kapsz egy megerősített
    betonfedezéket. Akkor meg minek akarsz többet vinni? Ha meg van a helyi légifölény, akkor lehet a külső pontra is légiharc rakétát tenni és bentre mehet a nagy légellenállású csapásmérő fegyverzet. Az RCS még így is klasszisokkal ver minden más gépet a hatótávolsággal is.

    A csökkentett észlelhetőség bármikor visszacsinálható, mert a pilonok is ledobhatóak. Tehát te 100 millóért – ami nem biztos, hogy ennyi… – te nem csak stealht gépet veszel, hanem rugalmasságot te szerencsételen, te nagyon te… Egy SH soha nem lesz képes erre. Egy F-35-ből csinálhasz olyan gépet, ami SH-val “egyenértékű bummot” visz magával, de lehe annál sokkal védetebb erőteljes ellenállás esetén és gyorsabb is, mert szupercirkál.

    Ezenkívül a lopakodók nem láthatatlanok, pontosabban csak aktív zavarással együtt láthatatlanok, de az aktív zavarás a nem lopakodókat is megvédi, ugyan láthatatlanná nem teszi, de a légvédelmet éppúgy blokkolja.

    Az első felében azt írtad le, hogy a Nap felkel minden nap. Tényleg? Nem teljesen láthatatlan a gép. Nahát… Az ne zavarjon össze, hogy soha senki nem állította, hogy azok.

    Az aktív zavarással az a baj, hogy az ellenfél biztosan tudja, hogy jössz. Hiába a stealth gép, a lopakodás egyik legnagyobb előnye oda, a meglepetés, a detektálás kitolása minél tovább. Mellesleg a zavarógép helyzete meg bemérhető és ezalapján egész jól lehet saccolgatni bizonyos dologat.

    Ha nincs elektronikai zavarógéped rendszeresítve, akkor csak egy kis előnyre teszel szert, ami megint annyit tesz, hogy ezt a kis előnyt százmillióért!

    Jelenleg potens elektronikai zavarója egy és talán még egy államnak van. USA és talán az angolok Nimrod gépei, de ebben nem vagyok otthon. A többieknek semmi, vagy ezer éves gépek az oroszoknál.

    A hatótávnál megint ott van, hogy a póttartályokkal a Hornetek kenterbe verik őket.

    Oszt mégis mitől, ha a belső üzemanyagmennyisége sokkal több az F-35-nek és arra is mehet legalább két pótos? Mert igaz, hogy tehetsz négyet is a szárnya alá az SH-nak, csak akkor intség villámgyorsan búcsút a nagy mennyiségű fegyverzetnek. Mindemellett a gyorsulása vicckategóriás lesz egy F-35-höz képest.

    Komolyan mondom, hogy megáll az eszem…

  23. Szerintem ha 20 év múlva (esetleg!) lesz egy háború amiben ez a két típus összeméri erejét akkor marhára mind1 melyik mikor kapott aesa radart.

    Nem. Mert AESA és AESA között is van eltérés. Ennyi erővel az AN/APG-69(V)9 és első verziója között sincs eltérés. Mechanikus és mechanikus eltérítűsú radar mindkettő. Csakhogy ez nem igaz…

  24. Én meg azt nem fogom fel hogy ezt honnan veszed,mert én ilyet nem írtam!!!!Ha értelmezed amit írtam,akkor ez számodra is világos lesz!

    A MiG gépben tudtommal orosz radar és lézeres célmegjelölő van. A csapásmérő képesség szempontjából két fontos elem és a légiharcban meg az elsp a fontos. Ezek után nem vágom, hogy mitől lenne közel pl. egy francia Rafalehoz, mikor a Damocles TGP-re úgy fáj a foguk…

  25. molni

    Köszönöm ezt:
    “http://www.smh.com.au/news/national/not-so-stealthy-the-15b-fighters/2006/03/13/1142098404532.html

    Ez 2006-os anyag…”

    Épp az aktuális Aranysaban olvastam,hogy 60milla körül tudnák adni az F-35-öt kenguruéknak,mondjuk arra nem emlékszem,hogy mikor kezdenék meg a szállítást és az ár mit tartalmaz meg hány gépre vetítve.

    De én kicsit keveslem a 60millát főleg az elején.

  26. molni

    A MIG-35-ben AESA lesz már alapból nem egy AN/APG-79 de AESA lesz ami (neked mondanom sem kell)óriási taktikai rugalmasságot tesz lehetővé.Az meg,hogy egy szintetikus apertúrájú képen nem lehet leolvasni a rendszámot csak az autót lehet felismerni nem oszt nem szoroz hisz ezek nem kémrepülők(nem hátrány,ha ilyet is tud de nincs rá szükség) vagy nem tud egyszerre csak 6 cél ellen rakétát indítani 8 helyett az sem baj,hisz 6 BVR rakétánál többet úgy sem visz a gép.

  27. dudi: 60misi$ sanszosan a “nyers” ár. Gondolj a mai omános cikkre ahol az F16 darabja ~200m$. Miközben ugye egy F16 a gyakorlatban inkább 50m$ körül van.

    Oké az ománi plda gondolom azért enyire extrem mert a LM tán még a szervízt is biztosítja a köv 20évben. :)

  28. az egyetlen amiből mi parasztok kiindulhatuk az a TR modulok száma. Ruszkik 680at mondanak mig35re és ugye jellemzően inkább túloznak. Egy nagyjából uabban az időben érkező F35nél ez 1100.

    Persze akár ez se jelent semmit, a litográfiától kezdve az A/D átalakítók minőségén keresztül itt minden számít.

  29. Én meg aszt nem értem mért kell itt az oroszokat ennyire lejáratni
    végül is gazdaságilag szétesett országról van szó .
    Vagy nem ?
    Azt meg érteném ha az oroszok ugyan annyit költenének fegyverekre mint az amik és úgy lennének lemaradva na akkor lehetne őket fikázni .
    És az olaj után mi lesz az oroszokkal? eszt még senki sem hozta fel.
    Most okés hogy fegyverkeznek de aszt majd el is kell tartani vagy 30 év múlva szét esik megint ?

  30. Örülök hogy más szerint sem lenne elképzelhetetlen a vegyes üzemeltetés. Csakhogy nálam egyik a gép az agilisabb Rafale lenne, a másik meg (a több) F-35C . Az SH is egyre jobb tkp. mindegy is volna de Rafale mellé (hogy Európai fejlesztésnek is jusson zsé) már inkább a Lightning. Mondjuk SH mellett mindig ott van opcióként a Growler is szóval nem egyszerű. Arányban 1.4-1.6:1 hez jobban eloszlanának a fenntartási költségek is. És C Lighting mellett még nem kéne végleg lemondani az F-35B-ről sem ha úgy hozza az élet , bár nem tudom hordozók szempontjából hogy tudnák megoldani – persze ebben az esetben spórolásról nyilván már szó sincs.)
    De van egy olyan érzésem hogy britek nem fognak variálni, csak kommentelek, hogy én így :)))

  31. Én meg aszt nem értem mért kell itt az oroszokat ennyire lejáratni
    végül is gazdaságilag szétesett országról van szó.

    Mi a lejáratás abban, hogy nem nyelem le az orosz MiG = nyugati szint. Továbbá mi a lejáratás abban, ha közlöm, hogy az orosz vadászpark a nyugati NATO légierőkkel összevetve kőkorszaki gépkből áll? Ez utóbbi még csak nem is sejtés vagy extrapolálás. Ez tény! A légierő 95%-a ’70-es évek végén, 80-as évekből és 1991/92-ig legyártott gépekből áll nagyrészt pont olyan elektronikával, amit akkor kaptak…

  32. Az áprilisi eset után, amikor egy Ausztrál Eurocopter MRH 90 es kényszerleszállást hajtott végre hajtómű hiba miatt, most egy ujabb kényszerleszállás történt. Bár ennek a másodiknak nincs köze az elsőhöz ahol a EUROCOPTER Ausztrál igazgatójának bocsánatot kellett kérnie mert megvádolta a személyzetet hogy ők terhelték túl a hajtóművet,mivel kiderült hogy a turbinalapátok ugy mond ” maguktól” vertek bele a turbinaházba. A mostani esetnél “idegen tárgyat” találtak a hajtóműbe. Azonban a bizalom erősen megingott a típusban. Az légierő elrendelte valamennyi MRH 90 es öt óránkénti hajtómű ellenörzését.

    Valszeg ez végét is jelenti a NAVY 24 db os versenyében való győzelmi esélyének is.

  33. A Britek társadalmilag vannak nagy szarban. Ausztráliába éves szinten olyan 150 000 bevándorló jön . Ebből az elmúlt 3 évig alig 3 % volt nyugat európai. Most csak a Britek aránya ment fel 5 % ra és sok más nemzetiség is jön az EU ból.

    Nagyrészt ott őslakosok. A nem hivatalos indoklás szerint nem bírják elviselni hogy a bevándorlók megváltoztatták a társadalmukat, és nem is akarják megvárni amíg a helyzet még durvább lesz. A bevándorlókat másik szinoním szóval muszlimoknak hívják,és amikor kérdezték tőlük hogy mit lehetne tenni. Azt válaszolták : “Semmit ! Túl késő ”

    Magyarán a Briteket belülről fogja szétfeszíteni a fene nagy humanizmus.

    Mi is vakarjuk a fejünket mi legyen.

  34. Mi is vakarjuk a fejünket mi legyen.

    Ne vedd sértésnek, de azért furcsán hangzik ez a te szádból. :)

    Beugrott a kép, amikor a CNN-en Robin Williams kifigurázta Arnold Swarcheneggert, és hamisítatlan osztrák akcentussal előadta, hogy mint Kalifornia kormányzója, mindent meg fog tenni a bevándorlók tömegeinek megállításáért. :)))

  35. Jövőre úgyis mi adjuk az elnökséget, indíthatnánk az EU haderőt egy “mini” Sea Gripen hordozóval, útravalónak :) lobbisták harapnának rá tuti :P és ha közösből finanszírozzák talán nem is ellenkezik mindenki.
    Erre az eu szkepticizmusra reagálva: sztem EU egyébként pont azon az úton jár hogy optimalizálja helyrebillentse a belső viszonyokat, és ez a jövőben csak a javára válhat, persze nem éppen a pénzügyi “kiadásokat” tekintve – max a távoli jövőben, ha sikerül a javunkra fordítani a folyamatokat vagy hasznot húzni belőle. Egyáltalán nem lehetetlen, a know-how előnyünkből még mindig sok megvan egy generációig mindenestre még mindenképp kitart – új szabályozók kellenek , szürke állomány is akad – jobban kéne menedzselni társadalmi ügyeket- ez nyugaton talán még működik, van-volt kultúrája és átültetni kelet-euba . Nem egy nagy szám vezetőknek sarkukra kéne állni. Az a baj hogy kelet-eut konkurenciának állították be, kizsigerelték (hagyták) , most lesz helyettünk ázsiai stb konkurens, tessék lehet választani – jobb lett volna előbb térnek észre (??). Igazából nem értem hol szúrták el mert modernkori rabszolgatártásba a vezető réteg igen profin ki lett kupálva :) Mi leszünk az új kína , nem jött még le? csak szaporodni is meg kéne érje, sematikus demokrata szabályok lejátszottak, a protekcionizmus hiánya miatt tartunk itt , legalábbis a keleti régió biztos – nem a jellemző kontraszelekciót akarom én favorizálni értitek , csak utóbbi időben a pénz beszélt és semmi egyéb , tehát kéne más értékmérő is aztat gondolom , régen ezt testesítették meg az egyházak, most épp a matriarchátus van helyette hát olyan is. nem mondom hogy nincs rosszabb, de ami nem megy azt nem kéne tovább eröltetni, legalábbis ennyire :))

  36. Kuruc71 itt a kulcs szó.

    Amit már itt Roni meg én is mondtuk.

    Eu fene nagy liberális bevándorlási politikája tökre veri az európai országokat.

    Nem azért mert itten fude nagy rasszista lenne mindenki.

    Helyzet az hogy egy arab egy bantú szülő hazájából elindul az a helyzet.
    Ha nem csinálja amit a hatalmat gyakorlók óhaja akkor nyakára lépnek.
    Adott esetben levágják az egyik kezét is.

    Erre megérkezik az Eu-ba egyből 100 jogcimen segélyek hadát kapja.
    Oda megy hozzá egy nagyokos elkezdi mondani neki ehhez meg ehhez van jogod bal-bal-bal.

    Egy másiktól megtanulja ha a fehér rendőr csúnyán néz rá akkor üvöltse hogy rasszizmus.

    Ezek az emberek a befogadó országba nem akarnak beilleszkedni.
    Most Sárközi révén a franciáknak karizmatikus vezetőjük van.
    Az előbb felsorolt tendenciával elkezdet szembe szállni.

    A segélyekért kuncsorgó alkalmazkodni nem hajlandó nép tömegek egy ország belső mételye.

    Főleg úgy hogy az államalkotó nép meg fogy és gyengül.

    Nyugad-Európai szociális modell addig működött míg nem voltak rajta potya utasok.

    Ma azért kellenek ezek a fene nagy katonai leépítés is.

    Mivel a szociális rendszeren sok a potya utas.
    Egyre kevesebb embernek kell eltartania egyre többet.

    Közben a katonának való ember anyag is zsugorodik.

    Mivel egész életében segélyből élő képzetlen ember anyagból nem lehet nyugati katonát faragni.

    A jó fizikai erőben lévő művelt államalkotó nép újabb meg újabb generációból toborozhatunk csak.

    1, Az újabb generációk egyre kevesebben vannak.
    2 ha ilyen emberek állítunk be katonának a gazdaságtól veszünk el termelő erőt

    3 EZ egy ördögi kör mert források megint csökkennek ez megint haderő le építéshez vezet.

    Moligbe

    Ez van sajnos nálunk is.

    molni meg a és társai.
    Megint azt mondják hogy ez hülyeség meg nem ide való.

    Pedig minden hadsereg csak olyan erős lehet mint az őt kiállító társadalom

  37. A bevándorlók egy része azt az országot szeretné Ausztráliában felépíteni ahonnan jött.. Annak vallásával, kultúrájáal és egyébb értékrendjével. Pl nem olyan régen megfogalmazódott a muszlimok részéről hogy az Ausztrál nemzeti ünnepek közzé vegyenek be iszlám ünnepeket is, és szeretnék lokálisan bevezetni a sariát.

    Van olyan nemzetiség amelyik azután hogy megérkezik nagyrészt saját kolóniájában él ahol az utca összes feliratát is csak vagy szinte csak a saját nyelvén írja ki. Esze ágában sincs nyelvet tanulni ( most már csak nyelvvizsgával lehet jönni kivétel a családegyesítés ) és nem érti hogy miért néznek rá furcsán a kollégái amikor kiment pl az olimpia alatt azon tüntetésre amelyet azért szerveztek hogy a külföldön önbíráskodó az olimpiai lángot “kisérő” kína biztonsági embereket a szolidaritásukról biztosítsák.

    Ezzel szemben én a fentiek egyikét sem szeretném. A fiam csatlakozott az Australian Army Cadet-hoz én a NAVY hez és igyekszünk ennek az országnak a javára lenni. Ezt itt pedig becsülik.Minden tekintetben. Erkölcsileg anyagilag egyaránt.

    Ezért is mondhatom hogy nem kell nekünk olyan bevándorló aki nem ezt az országot akarja építeni hanem csak az előnyeit kihasználni.

  38. Kuruc71.

    Akkor ezek szerint Ausztrál katona vagy :P

    Amit leírtál öröm teli hallani végre egy normális ország.

    Ha itthon nem változik a helyzet akkor lehet hogy pár év múlva kinézek hozzátok.
    Természetesen viszek angol nyélvizsgáról szoló papírt.
    Valamint egy Euró MSc Vegyész diplomát anyag kutatói szakbizonyítvánnyal.

  39. monyok !

    Siess ! Mert a bevándorlás kapuit elkezdték becsukni. Ezelött akár csak 3 évvel is elég volt egy középfokúval egyenértékű nyelvvizsga meg egy hiányszakma. Ma már majdnem felsőfokú kell ( IELTS 7.0 ) és kemény szakmai gyakorlatot is előírnak ( évek ) Szóval aki jönni akar annak szerintem mostanság kell dönteni.

    Drukkolok az otthoniaknak de szerintem jobb nem lesz. Egyszerűen nincs olyan vezetési garnitúránk amelyik erkölcsileg gazdaságilag helyre tudná rakni az országot. A mostani sem különb. Csak a saját hatalma érdekli és idő kérdése mikor jönnek az első korrupciós bukták.

    Válaszolva első kérdésedre igen az Royal Australien Navy tagja vagyok.

  40. “Örülök hogy más szerint sem lenne elképzelhetetlen a vegyes üzemeltetés. Csakhogy nálam egyik a gép az agilisabb Rafale lenne, a másik meg (a több) F-35C . Az SH is egyre jobb tkp. mindegy is volna de Rafale mellé (hogy Európai fejlesztésnek is jusson zsé) már inkább a Lightning.”

    Ez tök hülyeség…Tetejébe hogy nem gazdaságos 2 típust ugyanarra használni egy olyan országnak aminek még megfelelő helikopter flottája sincs,amely egymás után állítja le a beszerzéseket,még az is eszébe jut valakinek hogy ugyanarra a feladatra rendszeresítsen egy francia és egy amerikai típust.
    Most eröltetett a példa de szerelj mondjuk egy Chevroletet és egy Peugeot és utánna nézd meg hány szerszámot használtál mindkét típusnál…Remélem értitek mire akartam kilyukadni

  41. Kuruc71 rohanni nem tudok :D

    Amúgy meg magyar 1000 éve küzd a létezése jogárért.

    Jött tatár, török trianon se lesz örök.

    Magyarnak meg maradni ma megint egy kemény küzdelem.

    Magyar-köztársaságba sok minden nem fog változni csak az élesedő demográfiai bomba fog felrobbanni.

    Valóban nem hülyeség F-35 és F-18 egymás melletti üzemeltetése.
    60-70 Db gépet amit egy angol hordozó képes vinni 20-30 db F-35 és 50-60 F-18 egy gazdaságilag és katonailag is remek választás főleg ha 10 F-18 a elektronikai hadviselésre specializált változat.

    Ennek megint van egy anyagi vonzata.

  42. Az SH póttartályokkal sokszorosát tudja, amit az F-35 maximum tud Fade. A lopakodó képességek pedig a legjelentősebb országok szerint nem nyomnak annyit a latba, hogy megérje a drága fejlesztés, lásd a Rafale-tól az Eurofighteren át az F-2-ig. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a lopakodó képességek hosszú távon olyan divat lesznek, mint a változtatható szárnnyilazás volt egykor és a legtöbb harci gép a XXI. század második felében már beéri a csökkentett észlelhetőséggel.

  43. monyok

    “Amúgy meg magyar 1000 éve küzd a létezése jogárért.

    Jött tatár, török trianon se lesz örök.”

    A gond az hogy most a magyarnak megint a legkeményebb ellenfelével kell megküzdeni ahogy Mohács elött is. Még pedig a magyarral. Véleményem szerint magyarnak magyar a legnagyobb ellensége. De ez itt OFF.

  44. VTOL gépről beszélték molnibalage, külön kihangsúlyozva hogy micsoda nagyszerű dolog a VTOL képesség. Hát kérlek, ott a Harrier és annak hihetetlen exportsikerei! :)

    Továbbá még mindig az F-35-ről beszélünk, aminek a fegyverterhelése a belső fegyverterében 1500kg. Két irányított bombával nem fogja megváltani a világot, szal bármit is beszéltetek meg tévedtel. Egy százmilliós gép két bombával az nagyon gyér, ha pedig a külső függesztőpontokat is terheljük, akkor minek százmillióért stealthy, hiszen attól akkora karácsonyfává változik mint amit a Parlament elé szokás rakni.

    Továbbá egy átlagos katonai bázison legalább húsz betonfedezék van és egy kifutópálya+egy akként is használható gurulóút és a lőszerraktárak. Az barátok közt is 20+10+10 irányított bomba, tehát másfél repülőszázadnyi F-35 kell egy ellenséges repülőtér legyakásához, vagy nem lopakodik, de akkor miért is fizetünk százmilliót! Ugye megint itt tartunk.

    Egy méregdrága presztízsgép.

    Az aktív zavarás hiányával pedig az a baj, hogy akkor a “szerbek” roncsokon fognak ugrándozni és fellendül a “bocs nem tudtuk hogy láthatatlan” feliratú pólók gyártása, mint az megtörtént a szerbia elleni NATo kampány idején, ahol az F-117 lelövésének legfontosabb tényezője a gép észlelése volt, mert az elektronikai zavarásban épp szünetet tartottak valami gikszer miatt. Egy háborúban meg az első dolog amit az ellenség tud, hogy jössz, nagy meglepetés az lenne, ha nem jönnél, hiszen milyen háború lenne az. Az ellenségnek azt nem szabad megtudnia, hogy hol jössz, erről gondoskodnak az elektronikai harcért felelős gépeid, akik jól összezavarják az ellent, ahhoz legalábbis eléggé, hogy csak vaktába tudjon lövöldözni.

    A belső üzemanyagtartályokról meg ennyit:
    F-35: 8,382 kg
    F-18: 6,530 kg

    Külső az F-35-nél nincs, vagy ha van, akkor megint az akkor mi a francért fizetünk százmillió dollárt effektus lép életbe.
    F-18 külső: 7,430 kg

  45. TOL gépről beszélték molnibalage, külön kihangsúlyozva hogy micsoda nagyszerű dolog a VTOL képesség. Hát kérlek, ott a Harrier és annak hihetetlen exportsikerei! :)

    Komolyan mondom, hogy eszamfaszom megáll rajtad. Az F-35 gépek elenyészően kis száma lesz VTOL verzió. A USMC és pár 10-es nagyságrendű esetleges és félbiztos rendelést leszámítva mind hagyományos lesz. Ergo nem értem, hogy a Harrier exportsikerei hogyan jönnek ide. Sehogy. Bocs, de te képes vagy folyamatosan felbaszni az agyam. Az összefüggő gondolkodás legkisebb szikráját sem látom kommentjeidben.

    Továbbá még mindig az F-35-ről beszélünk, aminek a fegyverterhelése a belső fegyverterében 1500kg. Két irányított bombával nem fogja megváltani a világot, szal bármit is beszéltetek meg tévedtel.

    A gépek nagy része ennyit visz ma is élesben, jóreggelt… A leváltani szánt F-16C/D gépek 2 db GBU-12-val mennek átlagban őrjáratra – ez csak 2×500 font – két pótossal és esetleg 2 légiharc rakétával a törővégen.

    Ma már nem kell 2×2000 fontos tök, csak nagyon speciális célok ellen. Elég 2×1000, de egyre inkább a 8×500 vagy akár kisebb a módi. Miért? Mert az is elég. Mellesleg számtalan célpont esetén jobb több kisebb, mint egy nagyobb bomba. Az atomfegyvereknél is így van ez. Egy város sokkal jobban legyalulható 3×300 kt-val, mint egy db egy Mt-ás robbanófejjel.

    Egy százmilliós gép két bombával az nagyon gyér, ha pedig a külső függesztőpontokat is terheljük, akkor minek százmillióért stealthy, hiszen attól akkora karácsonyfává változik mint amit a Parlament elé szokás rakni.

    Látom még mindig nem figyelsz…

    Továbbá egy átlagos katonai bázison legalább húsz betonfedezék van és egy kifutópálya+egy akként is használható gurulóút és a lőszerraktárak. Az barátok közt is 20+10+10 irányított bomba, tehát másfél repülőszázadnyi F-35 kell egy ellenséges repülőtér legyakásához, vagy nem lopakodik, de akkor miért is fizetünk százmilliót! Ugye megint itt tartunk.

    Mi az, hogy átlagos katonai bázis? Pl. az orosz reptereken, ahol csillaghangárban áll a gép? Sok helyen nincs ilyen, csak könnyűszerkezetes hangár az elemek ellen, oszt jónapot. Továbbá nem értelek, mert az F-16 fegyverterhelése azonos hatótáv mellett kisebb, mint az F-35-é, csak éppen nem stealth és nem szupercirkál, de AESA radar sincs az USAF gépekben “csak” AN/APG-68 különféle verziói.

    Az aktív zavarás hiányával pedig az a baj, hogy akkor a “szerbek” roncsokon fognak ugrándozni és fellendül a “bocs nem tudtuk hogy láthatatlan” feliratú pólók gyártása, mint az megtörtént a szerbia elleni NATo kampány idején, ahol az F-117 lelövésének legfontosabb tényezője a gép észlelése volt, mert az elektronikai zavarásban épp szünetet tartottak valami gikszer miatt.

    Az okok ennél jóval összetettebek, szerencse és jenki lazaság + nagyon tehetséges ellen kellet hozzá. Az meg kibaszottul szánalmas, hogy egyetlen lelövéssel – már bocsánat – de vered a nyálad. Érted? Egyetlen veszteség úgy, hogy 1991-ben a leggkoncentráltabb légvédelem ellen mentek és mégsem veszett oda egy.

    Egy háborúban meg az első dolog amit az ellenség tud, hogy jössz, nagy meglepetés az lenne, ha nem jönnél, hiszen milyen háború lenne az.

    Talán első körben csak egy hardcore repszimet próbálj ki, hogy megtudd mekkora veretes baromságot írtál. Honnan, milyen magaságon, milyen irányban, stb. Mert a szerb parancsnok is csak azért ért el sikert, mert a hülye jenki azon az úton ment, amin másnap. Minden más esetben csak totálisan véletlenszerű esélye lett volna a sikerre, mert egyszerűen jó helyen sem lett volna…

    Komolyan mondom, hogy te kihozod belőlem az állatot…

  46. “A gépek nagy része ennyit visz ma is élesben, jóreggelt… A leváltani szánt F-16C/D gépek 2 db GBU-12-val mennek átlagban őrjáratra – ez csak 2×500 font – két pótossal és esetleg 2 légiharc rakétával a törővégen.”

    Ezzel azért nem értek egyet mert más dolog éles bevetésen konkrét célpontot támadni mint őrjáratozni.Plusz mivel az amiknak nem kell zsíros célpontokat támadni csak egy-két kijelölt célt így nem is kell több bomba.Kevés bombát akkor visz a gép ha kevés a célpont vagy sok gép visz kevés bombát.Ez a második öböl háborúra is igaz.De mivel a brit géppark nem nagy így valószínűleg ha bevetésre küldenek egy köteléket akkor valszeg ki is használnák a kapacitást nem gondolod?

  47. Azért mert az amerikai hadigépezet annyi pénzt költ hogy ehaj az nem jelenti azt hogy az amerikai haditechnikát üzemeltető országok ugyanazzal a kivitelezéssel fog végig vinni egy háborút mint az amcsi.
    Itt a bevetett gépek számában és a fegyverzet számában gondolkodok….

  48. Ezzel azért nem értek egyet mert más dolog éles bevetésen konkrét célpontot támadni mint őrjáratozni.

    Őrjárat alatt azt értem, hogy CAS őrjárat. Ez éles bevetést jelent.

    De mivel a brit géppark nem nagy így valószínűleg ha bevetésre küldenek egy köteléket akkor valszeg ki is használnák a kapacitást nem gondolod?

    Briteknek jelenleg Tornado csapásmérői vannak meg Harrierek és talán némi valódi multirole Typhoon. Most akkor melyik gépre gondolsz itt? Mert az AV-8 gépek is kb. a fenti terhelést vitték magukkal Irakban és / vagy Afganisztában is.

  49. Az,hogy per pillanat nincs szüksége az amiknak arra,hogy az F-35 sok fegyvert vigyen a belső terekben nem azt jelenti,hogy soha nem is lesz rá szüksége…és ha szükség lesz arra,hogy lopakodva nagy mennyiségű fegyvert vigyen a gép akkor majd vakarhatják a fejüket az illetékesek…

    Egyébként az rossz érv,hogy most nincs szükség a nagy belső fegyverterhelésre,mert a lopakodásra sincs most szükség,még is tudja a gép.

  50. “Briteknek jelenleg Tornado csapásmérői vannak meg Harrierek és talán némi valódi multirole Typhoon.”

    A multirole typhoon az egyenlőre csak legenda szerintem:)Majd megpatchelik a komplett gépparkot és akkor szóba jöhet mint lehetséges alternatíva egy bevetésre:)
    Komolyra fordítva a szót:A teherbírási vita abból fakadt hogy volt aki a hornetet azért hozza jobb típusnak mert több terhet vihet mint az f35.És pontosan azért mert eddig a Tornado és a Harrier volt a csapásmérő akkor logikusabb lenne ha mint csapásmérőt a hornetet választanák,a teherbírása miatt.A britteknek számolniuk kell azzal amivel mi magyarok nem számolunk,vagyis hogy nem a békefenntartásra és a tálibok elleni harcra kell optimalizálni a hadsereget.Egy-két bombát ellehet szórni ha ez elég az adott feladat ellátására de ha akad olyan küldetés ahol ennél több kell akkor mondjuk egy amerikai megteheti hogy nem f35öst küld a csatatér fölé hanem más típust.Lassan a tornado és a harrier is kiöregszik és kiváltja majd valami ha az f35 lesz ez akkor kénytelenek lesznek ezzel repülni minden bevetésen minden terhelést ezek kapnak majd meg.Az amcsik is kifogják egészíteni valamivel az f35ösöket.Éppen ezért nem szerencsés szerintem az amerikai gyakorlatot felhozni a briteknél.

  51. ok, nem akartam nagy feneket keríteni az inkriminált post-nak, de vállalom a következményeket, tehát:
    először is a kiindulási pont az az hogy egy hordozót fel kell tölteni potens vadászgépekkel. F-35B-nél törvényszerűleg minden megoldás csak olcsóbb tud lenni egy kb.50%-ot megtakaríthatnak bármilyen megoldást is hoznak össze – nem számoltam utána de biztos. Lehet nem a leggazdaságosabb de még így is pénzüknél vannak arról nem beszélve hogy brit gazdaságba is kéne maradjon zseton, franciák meg nem hinném hogy kényeskednének ha ellentételezésről tech-transzferről lenne szó. Bár az angoloknak bevált partner az USA, de senkinek sem ártott még meg több vasat is a tűzben tartani.
    Rephordozókon amúgy bevett dolog a vegyes üemeltetés (igaz más más feladtra, de sok helyütt hozzá vannak szokva, mert a legtöbben rákényszerülnek , szállító-járőrgépek etc.)
    A rafale meg nekem sem csak azért jutott eszembe mert épp magamhoz nyúltam, hanem ált. az F-35, és SuperHornet típusokkal kapcsolatban, a legtöbbször negatívumként kerülnek szóba repképességeik. Az F-35 legalább viszont szupercirkál és itt kerülnének képbe a feladatkörök hogy olyan helyzetekbe mikor a repképességek dominánsabbak lehetnek, gyorsaság vagy egy spec feladat amit a rafale technikája épp hatékonyabban képes ellátni összességében nagyobb hatásfokot eredményez (jól kiegészítik egymást, lényegében az a véleményem hogy jobban mint a Hornettel), amiből tkp valamennyit veszítenének ha lemondanak a 35B-ről, mert gondolom stratégiailag rá vannak állva a V/STOL üzemre /kevésbé érinti a kifutópálya állapota, rugalmasság stb/. Érvként még annyi esetleg talán belefér a véleményem mellett hogy vannak országok akik összességében örülnek ha 2-3 századnyi erőt képesek üzemeltetni egy gépen. Most ebben az esetben az angoloknak csupán egy hordozón kéne megvalósítani uazt, amit máshol megosztva tesznek populáris példa india etc.
    de postom végére amúgy odaírtam azt is hogy végsősoron meglepődnék ha végül vmilyen vegyes üzemet választanának, de nálam ez a következtetés inkább abból vezethető le, hogy szárazföldön ott a Eurofighter is – és így már tényleg egy szép kis mixet adna ki a géppark, de annyira nem ismerem a viszonyokat . Mindenesetre a birodalmi múltból fakadóan a megszámlálhatatlan sok szközt tartottak üzemben a közelmúltban. Nem gondolnám hogy ilyesmitől megriadnának, ha eredményekről, repbiztonságról, “gazdaságossági” kényszerről lenne szó. Jól fognak dönteni biztos vagyok benne, bárhogyis teszik, nem véletlen van teríteken ez a téma most sem. SH meg engem britként csak a Growler miatt ejtene gondolkodóba, mert ha valakik méltányosság! alapján még kaphatnak belőle akkor ők és vsz. senki más. F-35C-n meg már spúrság spórolni, de ki tudja, miért ne :D

  52. Az F35B azé van mert QE katapult nélkülinak készül. HA sikerül összerakni britteknek egy katapultot akkor lehet F18/F35C… ról beszélni. Ezért a drága F35B, ami eszményi gép katapult nélküli hordozokra, viszont kvázi értelmetlen katapultosakra(ahova ott az F35C)

    molni képe modjuk sztem nem jó alapból uis 4amraam + 2sw lesz benne mert amiknak ez elég. Ez lesz már legelső revné (britek már talán/sanszosan ilyet is kapnak) 6amraam + 2sw re bővítve. Ennél több nemtudom mikor kelhet, ha igen benek befér.
    De nem ez a lényeg. Amikor gépeket lő le lopakodik, amikor légvédelmet küzd le lopakodik azután meg ha épp kell (láthatólag nem) agyon pakolják. Nem kell potos összeségében máris többet visz mint az SH.

    Ja drága. Ellenben ha 20+évre veszik márpedig arra akkor tán jobban megéri mindha most vesznek SHt (márha lesz katapult) aztán meg F35 mert ruszkik terítik mindenkinek a pakfat ami ellen 20év múlva már kevés lesz az F18.

    justmy2cent.

  53. @Molnibalage:

    http://www.airforceworld.com/fighter/gfx/jsf/f35_payload.jpg

    Ezt még is hogy és miként? Az F-35A Block 3 és 4 még csak 4+2 (4x AIM-120D és 2x AIM-9X illetve a Block 4 már X2) légiharc rakétát vihet. A Block 5-től kapja meg a 6x AIM-120D képességet. Ez a kép szerint meg 8+4 (12 légiharc rakéta!!!) belső fegyvertérben?!?!

    Van erről valami komolyabb info?! Most elkezdtem utána nézni, de sehol sem láttam olyat, hogy 8 AIM-120D akárhogyan is elférne a belső fegyvertérben, nemhogy még 4 AIM-9X mellette…

    A keresés közben amúgy elvetődtem a Locheed oldalára, mókás, szegényeknek az SI mértékrendszer még kissé döcögősen megy :)

    http://www.lockheedmartin.com/products/f35/f-35c-cv-variant.html

  54. Cifu, én nem tudom, hogy hogyan. Az ábra méretarányosnak tűnik, de ettől még lehet rossz.

    Szerintem az ábra úgy rossz, ahogy van. Ebbe a térbe akar besuvasztani 6db légiharc rakétát (4x AIM-120D és 2x AIM-9X):

    http://www.aereo.jor.br/wp-content/uploads/2009/03/f-35-inside-4.jpg

    Igen, vannak nagyon kreatív elmék, amik megmondják, hogy akár 16 AIM-120-ast is be lehet suvasztani a belső fegyvertérbe (8-8 mind a kettőbe), “csak” vezérsík nélküli, TVC irányítású verziót kell csinálni belőle. Arról az apróságra sem tér ki, hogy amikor a belső fegyvertér terhelhetősége elvileg 3’000 font (kerekítsünk 1’350kg), akkor a 16x 335 font (5’360 összesen, kerekítve legyen 2’400kg) hogy is fog ott függeszkedni. Ja a kép:

    http://i284.photobucket.com/albums/ll31/DemonLordRazgriz/index-1.gif

  55. Na a vége lemaradt.

    Summa-summárium: Az F-35 belső fegyverterhelése bizony tényleg annyi, amennyit fent emlegettek, 2x AIM-120 + 2x 1000 fontos légibomba, vagy 2x AIM-120 + 8x SDB, vagy 4+2 (Block 5-től 6) légiharc rakéta. Ez a 12 légiharc rakétás dolog valami lelkes amatőr műve lehet…

  56. @Fade:

    Ez lesz már legelső revné (britek már talán/sanszosan ilyet is kapnak) 6amraam + 2sw re bővítve. Ennél több nemtudom mikor kelhet, ha igen benek befér.

    Ahogy fent írtam, nem lesz 6+2. A Block 4-ig 4x AIM-120D + 2x AIM-9X(2). A Block 5-től van lehetőség 6x AIM-120D-re.

  57. Még egy hasznos info:

    Block 3 -> 2014 (első széria gépek)
    Block 4 -> 2015 (megnövelt élettartamú sárkány, jobb hő- és energia-háztartás, JSOW Block 3 és AIM-9X2 integráció, Link16 update)
    Block 5 -> 2017 (ISAR, IR Search & Track, fejlesztett EW, 6x AIM-120D)
    Block 6 -> 2019 (fejlesztett hajtómű (teljesítmény és hatótáv), Elektronikus támadás képessége, Blue Force Tracking)

  58. Molni: Még nem biztos, hogy a szupercirkálás üzemszinten menni fog az f-35-nek!

    Tudtommal már voltak szuperszonikus tesztek.

    Mellesleg úgy szeretném tudni, hogy hogy a büdös életbe sakkozod ki azt, hogy az F-16-ot messze meghaladó toloerő / tömeg arány mellett és teljesen tisza géppel – se pilon se semmi más – a max. sebesség mitől lenne kisebb, mint F-16-nál? 8-10 ezer méteren ma már minden vadász szupercirkál, de még az F-111 is képes volt erre. Rejtély, hogy akkor az F-35 mitől ne lenne rá képes…

  59. Molni: Nem tartom lehetetlennek, hogy a gép képes lesz erre, de alapvetően nem volt követelmény a szupercirkálási képesség és ezért nem is erre tervezték a gép sárkányát és hajtóművét (f135 != f119). Kérdés az, hogy ezt a mutatványt a gép milyen feltételek mellett képes majd teljesíteni.

  60. blogen,
    A Harriert tudtommal 5 ország(Egyesült Királyság, India, Olaszország, Spanyolország, USA) rendszeresítette, ami szerintem nem mondható rossznak. Ha mondjuk az F-15 -öt nézzük, bár rendkívül nagy teljesítményű, de azt se sokkal többen rendszeresítették(Izrael, Japán, Dél-Korea, Szaud-Arábia, Szingapúr, USA)

    Az F-35 képes 8 db GBU-39 -es hordozására, ami pedig meg tudja semmisíteni a megerősített betonfedezékeket is. Tehát azt a 20 fedezéket 3 gép meg tudja semmisíteni és még marad is 4 bomba egyéb célpontok számára. Emellett még képes két légiharc rakéta hordozására is, amit ha hozzáadunk az alacsony észlelhetőséghez, akkor mondhatjuk, hogy gyakorlatilag külön vadászfedezet sem kell.
    Tehát az a másfél repülőszázad szerintem inkább csak fél, vagy még annyi sem. ;)

  61. BGK: F1xnél…. se volt követelmény és nem erre tervezték se hajtóművet se sárkányt oszt mégis tudja.

    Ami eléggé sanszosa, hogy belső teres konfigban rotyra tankolva képes lesz rá. És a meddig képes rá legalább ennyire lényeges. és még mindig b* sok keró megy bele.

  62. Ami a “jól haladó” tesztrepülést illeti, ott a tény az, hogy bár tényleg jól haladnak, de csak saját magukhoz képest. 2003-ban még úgy volt, hogy 2008-ban már az első szériapéldányt adják át, és az IOC 2011-ben lesz. Jó három éves késésben vannak tehát az eredeti ütemtervhez képest, csak persze most nem erre volt kihegyezve a sajtótájékoztató, hanem arra, hogy minden okés, haladtunk rendesen a tesztekkel az elmúlt hónapban…

  63. Molni: Nem tartom lehetetlennek, hogy a gép képes lesz erre, de alapvetően nem volt követelmény a szupercirkálási képesség és ezért nem is erre tervezték a gép sárkányát és hajtóművét (f135 != f119).

    De. Tudtommal alapkövetelmény volt, csak nem M1.6, mint az F-22-nél, hanem kb. M1.3 tája.

    Kérdés az, hogy ezt a mutatványt a gép milyen feltételek mellett képes majd teljesíteni.

    A nem erre tervezett erősebb hajtóműves tisza 4+ gépek tudnak M1.1-M.1.2-őt magasan. Még a hiperharpatos JAS-39 is…

  64. Az a baj molnibalage, hogy valahol korábban már megállt az az ész, ezt írtad ugyanis:

    “A csökkentett észlelhetőség zsákutca? Létezik más szuperszonikus VTOL STOL gép? Hány stealth STOL / VTOL gép van?”

    Akkor is lépjünk is tovább azon, hogy a VTOL az nem valami nagy dolog, mert már a Harriert se lehetett ezzel eladni.

    A fegyverterheléses ábrád nagyon nem stimmel, a fegyveröblökben két felfüggesztő pont van a valóságban. A járőrözést pedig ne keverjük ide, a harmadik világ lándzsás-dárdás gerillái ellen vívott asszimetrikus háborúk igencsak messze állnak egy szimetrikus háború követelményeitől, ahol légibázisokat kell teljesen legyalulni néhány óra alatt. Namost ehhez a világ legtöbb fejlett országának nem áll rendelkezésre légierők tucatja, jó esetben ha egy van neki, szal nagyon nem mindegy, hogy hány bombát bír el egy harci gépe. Ha a belső fegyvertérben csak két felfüggesztőpont van, akkor nagyon drága lett az a lopakodó képesség.

    Az átlagos katonai bázis nyilvánvalóan a fejlett világ egy átlagos katonai bázisa és nem egy bozótrepülőtér.

    Ugyanakkor az F-16-os fegyverterhelésére vonatkozó hülyeséget nem tudom honnan szedted.

    Az F-117 lelövésekor az okok pedig nem voltak összettebbek, ha van zavarás, nem lett volna gond az azonos útvonallal. Ez a lelövés a legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a lopakodó képességek önmagukban nem fognak ki egy nem túl korszerű légvédelmi rendszeren sem, mert a stealth képességeknél jóval fontosabb az elektronikai harc képessége. 1991-ben pedig az iraki légvédelem mindennel számolt, csak lopakodókkal nem.

  65. F1End, ezek közül egyedül UK és az USA tartja rendszerben nagyobb számban, a többieknek tucatnyi példányuk van a kisérőhordozójuk feldélzetére. Épp ott nem terjedt el a Harrier, ahova eredetileg szánták, a szárazföldön, pedig a gép koncepciója az volt, hogy nem kell repülőtér, nem lehet megsemmisíteni a repülőterek lebombázásával.

    Igen, SDB-vel már kilenc is elég (azért a kifutópályának nagyobb kell mint az SDB) és az SDB-vel nem számoltam. szal igen, a legtöbb föld+beton fedezéket fel fogja törni a 90cm-es átütőképességével, de például egy iraki fedezéket már csak karcolni tudna:

    http://www.sci.fi/~fta/shelter91.gif

  66. Akkor is lépjünk is tovább azon, hogy a VTOL az nem valami nagy dolog, mert már a Harriert se lehetett ezzel eladni.

    Itt már tényleg az agyvérzés kerülget. A vásárló országok pontosan csak a VTOL képesség miatt vették meg, mert mást nem tudtak hajóról üzemeltetni.

    A járőrözést pedig ne keverjük ide, a harmadik világ lándzsás-dárdás gerillái ellen vívott asszimetrikus háborúk igencsak messze állnak egy szimetrikus háború követelményeitől, ahol légibázisokat kell teljesen legyalulni néhány óra alatt.

    Az ODS alatt ez két hétig tartott. Komolyabb ellenfél ellen ma sem menne sokkal gyorsabban, ha komoly ellenállást fejt ki. Mellesleg komoly hábúrakban is adnak “őrjáratos” légi támogatást, ez az On-Call CAS. A frontvonal mögött 3-4 perce járőrözik 2-4 gép és hívásra mennek. Soha nem 100%-os erőbevetés van, mindig számolnak valamekkora tartalékkal.

    Ha a belső fegyvertérben csak két felfüggesztőpont van, akkor nagyon drága lett az a lopakodó képesség.

    Nem. Mert egy komoly légvédelem lelőné a támadó gépek komoly százalékat és akkor rohadtul nem számít, hogy azon hány bomba volt, mert célba sem ér…

    Az átlagos katonai bázis nyilvánvalóan a fejlett világ egy átlagos katonai bázisa és nem egy bozótrepülőtér.

    Továbbra is próbálom a fejedbe verni, hogy sok helyen nincs ilyen vagy nem elég az összes gépnek a nagyoknak meg főleg. Pont. Nézegess reptereket műholdról.

    Ugyanakkor az F-16-os fegyverterhelésére vonatkozó hülyeséget nem tudom honnan szedted.

    Legyél szíves konkretizálni. Azért kicsit vicces, hogy velem vitázol az F-16-ról…

    Az F-117 lelövésekor az okok pedig nem voltak összettebbek, ha van zavarás, nem lett volna gond az azonos útvonallal.

    Ez nem tudhatod spekuláció. Az viszont 100%, hogy ha nem arra repül hanem olyan irányban, ahol nincs SAM, akkor nem tudja lelőni, ami nincs. De a hülyéje arra repült, ahol volt, mert n+1-ik alkalom után még a legbutább ellen is talán megpróbálkoznik azzal, hogy aládrak valamit.

    Mellesleg tiszte égbolt és 4000 méteres magasság esetén a mai IR rendszerekkel, ha sejthető, hogy merre kell keresni a cél, akkor már meg lehet találni. Ergo kis RCS-sel nem túl sokra mész, ha tudod, hogy merre megy az ellen. Lásd korábbi estben, hogy miért fontos ez…

  67. Igen, SDB-vel már kilenc is elég (azért a kifutópályának nagyobb kell mint az SDB) és az SDB-vel nem számoltam. szal igen, a legtöbb föld+beton fedezéket fel fogja törni a 90cm-es átütőképességével, de például egy iraki fedezéket már csak karcolni tudna:

    Ugyanazon célra több is ledobható. Igen kemény célok esetén ezt eljátszották a 2000 fontos LGB esetén is. Egy ajtó berúgható úgy, hogy az tokostól dől be az egész, de szétcsapható kisebb balta csapásokkal is. Az akkori fegyverek pontássága mellett inkább a kevesebb, de nagyobb fegyvert preferálták. Viszont, ha egy mellément = 0 eredmény. Ha egy ilyenre ledobsz 8 SDB-t és egymás után érkeznek elég szépen zörgetnek, de két 1000 fontos sem rossz.

  68. A síugrósáncos kisérőhordozókat kreálták a Harrierhez és nem fordítva. Az egész úgy kezdődött, hogy az angoloknak lett egy VTOL repülőgépük és elkezdtek mindent ehhez alakítani. De az angolokon és az amerikai tengerészgyalogságon kívül az összes többi vevő csak egy tucatnyit vett belőlle. A Harrier VTOL képessége eladhatatlannak bizonyult.

    Egy komoly szimetrikus háborúban pedig az USA-t leszámítva nem nagyon lesznek olyan államok, amelyek csak úgy CAS őrjáratozni tudnak gépeket küldeni, mert senki másnak nincs ehhez elég gépe. Még az olyan középhatalmak mint Franciaország is örülni fognak, ha a több ezer célt tartalmazó listájukat valahogy behozzák a háború végéig! Most ez egy hipotetikus középhatalom a középhatalom ellen kishatalom kishatalom ellen, etc. felállás, tehát az amire szerte a világon a hadseregeket felépítik.

    A komoly légvédelem pedig se Irakban, se Szerbiában nem tudta lelőni a hagyományos harci gépek döntő többségét. Tehát nem áll meg, hogy egy modern háborúban kellő elektronikai harc mellett potyognának a hagyományos gépek, éppenhogy nem teszik.

    Ezenkívül a minden valamirevaló hatalom telepakolja a repülőtereit HAS-al, mert a megerősített fedezékek alapnak számítanak. Hogy vannak olyan repülőterek is, amelyeken ez nem így van, attól még nem változik az alapfelállás.

    Az F-16-os pedig a következőt tudja:
    1,370km – 2×2,000-lb bombs + 2xAIM-9 + 1,040 US gal external tanks
    http://www.fas.org/programs/ssp/man/uswpns/air/fighter/f16.html

    Ezt az F-35 a belső fegyverterében elviszi, tehát mi lesz a hatótávolsága? Merthogy tekintélyed az nincs, szal nem fogom elfogadni tőled a kijelentéseidet alátámasztás nélkül.

    Az F-117-esek meg akkor már egy ideje repkedtek a szerb légtérben és nem lőtték le őket. A lelövés akkor történt, amikor nem volt zavarás, tehát amikor a gépet be tudták mérni.

    Az egy bunkerre nyolc SDB-vel pedig felére redukáltad szegény F-35 képeségeit, hiszen két ezerkilóssal két jugó bunkert is fel tudna nyitni. :)

  69. Nem terveztem beleszólni,a magasröptű(néhol elég alpárira sikerült)vitába.

    “Ha a belső fegyvertérben csak két felfüggesztőpont van, akkor nagyon drága lett az a lopakodó képesség.

    Nem. Mert egy komoly légvédelem lelőné a támadó gépek komoly százalékat és akkor rohadtul nem számít, hogy azon hány bomba volt, mert célba sem ér…”

    Pont ebben az esetben számít,hogy mennyi bombát viszel,mert a megmaradt gépeken nem mind1 mennyi fegyver van.

    “A komoly légvédelem pedig se Irakban, se Szerbiában nem tudta lelőni a hagyományos harci gépek döntő többségét. Tehát nem áll meg, hogy egy modern háborúban kellő elektronikai harc mellett potyognának a hagyományos gépek, éppenhogy nem teszik.”

    Ne keverjük össze a komolyt a nagyszámúval.

    Nálam a komoly légvédelem azt jelenti,hogy modern és elegendő mennyiségű(a neki szánt feladatra)nem pedig azt,hogy 30 éves de nagyszámú.

  70. A Harrier VTOL képessége eladhatatlannak bizonyult.

    És ki mondta, hogy exporta készült? Továbbra sem értem, hogy ennek mi köze van az F-35A-hoz…

    Ezt az F-35 a belső fegyverterében elviszi, tehát mi lesz a hatótávolsága?

    Ki mondta, hogy ezt elviszi? Az alap nem fogja, a későbbi igen. Csak idáig azt magyaráztam neked te, nagyon te, hogy nem is kell. Tudod te, hogy milyen gyakran cipel két 2000 fontos bombát rendszeresen F-16C/D? Az ODS alatt tette ezt utoljára, de akkor az nem LGB vagy JDAM volt, hanem Mk-84…

    Ahogy írtam, az esetek nagy részében kisebb bombákat visz a gép. Okkal.

    Belső pótost meg miért is kellene elvinnie? (Ilyen amúgy sincs) Az F-35 8 tonna feletti belső üzemanyaggal rendelkezik. Az F-16C két 370 gallonos pótossal – nem vágom, hogy nálad honnan jött az, hogy 2x 600 gallonos van a gépen… – visz kb. 12200 font kerót. Ez kb. 5500 kg. Tehát az F-16C két pótossal IS kevesebb kerót visz. Nem kicsit, sokkal…

    Persze mellette max. 4 db légiarc rakétát és max. két darab 2 ezer fontost vagy 4 db ezer fonotos vagy 4 db 500 fontost. Ebből reálisan az utóbbit szokták használni és talán ez elsőt, de csak nagyon kemény célok ellen. Viszont milyen hatótávval? Az isten sem bírja tankerral… Az F-35 hatótávja olyan superior az F-16-tal szemben, mint az F-111 hatótávja volt minden más csapásmérővel szemben. A stealht képesség ára a limitált légiharc fegyverzet csapásmérő módban, de ezt a stealth képesség és minden más fejlesztés kompenzálja. Ha már az F-16-nál picit jobb RCS is elég, akkor meg olyan konfigot rakhatsz a gépre, hogy az F-16-ot körberöhögi a gép.

    Persze lehet pótos és CFT is az F-16C/D gépeken, de ez esetben a gép légellenállása kész katasztrófa.

    Továbba azt se feledd, hogy nem csak F-35 lesz sem az USAF és sem a US Navynél még legalább 10-15 évig.

    Merthogy tekintélyed az nincs, szal nem fogom elfogadni tőled a kijelentéseidet alátámasztás nélkül.

    Eddig mit írtam neked? Ez eddig a szokásos blbalba tőled. Bocs…

    Az F-117-esek meg akkor már egy ideje repkedtek a szerb légtérben és nem lőtték le őket.

    Ez 4. éjszaka volt, ha jól emlékszem. A hadművelet több, mint 70 napig tartott. Érdekes fogalmaid vannak az időről… Többet nem szedtek le. (Nem rémelik így hirtelen, hogy az F-117 bevetéseket leállították volna ezután a hadművelet teljes időtartamára.)

  71. Pont ebben az esetben számít,hogy mennyi bombát viszel,mert a megmaradt gépeken nem mind1 mennyi fegyver van.

    Csak a normális légierő ez nem úgy működik, hogy legyártasz X gépet és aztán leírod a felét annak boldog tudatában, hogy a másik felén még van elég bomba. Inkább maradjon meg minden gépet és kezdeben limitáltabb csapásmérő képessége legyen. Ha megvannak az első fontos találatok aztán kapsz egy olyan gépet a rugalmassága folytán ami képest annyit vinnit, amit a potenciálisan könnyebben lekaphatóak visznek. Csak éppen nem vesztesz annyi gép és piltótát és a morál sem zuhan a béka segge alá…

  72. molni

    Én konkrétan egy bevetésről beszéltem nem pedig úgy általában a légierőről.
    pl:
    Van egy 4 gépes kötelék,lelövik a felét(te írtad,hogy a fele)marad 2 géped,na ilyenkor nem mind1,hogy hány bomba van a megmaradt gépeken,hisz a célok nem lettek kevesebben.

    OFF

    Lesz SEAD képessége az F-35-nek belsőtérben hordozott HARM-al(ha csak kívül tudja hordozni az AGM-88-at akkor felesleges ilyen célra befogni hisz ugrott a kis RCS,akár mehet az EA-18G is)mert szerintem egy SEAD bevetés esetén igazán lényeges a lopakodás.

  73. “Ne keverjük össze a komolyt a nagyszámúval.”

    De itt vége is… Megfelelő modernség, megfeleleő számban, megfelelelő kis területen. Lopkadodás ráadásul rárak egy lapáttal. Ilyen nincs. Illetve talán Izrael.

    Bevetsénél se gondolkodnak máshogy. Ha nem tudod lelőni célba ér. ha le tudod lőni tán még van pár rakétád a másik 10re is.

    blogen: Te aki szerint 5.5tonval messzebb repül mit 8.5tonnava személyeskedsz és beszélsz tekintélyröl?

  74. Fade

    “De itt vége is… Megfelelő modernség, megfeleleő számban, megfelelelő kis területen. Lopkadodás ráadásul rárak egy lapáttal. Ilyen nincs. Illetve talán Izrael.

    Bevetsénél se gondolkodnak máshogy. Ha nem tudod lelőni célba ér. ha le tudod lőni tán még van pár rakétád a másik 10re is.”

    Ezt írd le légyszives érthetően mert én(lehet,hogy hülye vagyok)nem értem.

  75. Ha az angolok nem lennének szociális nehézségeik.

    Akkor logikusan ha a hordozójuk 70 gépet vihet

    visz 20(db) F-35c
    10(db) F-18G
    40(db) F-18SH

    Így rugalmasak lesznek és költség hatékony.
    F-35-ök a szúnyog irtók, védik a flottát.

    Ha száraz földet támadnak F-18G támogatásával légteret sepernek.
    F-18 SH meg kétfős személyzettel bombáznak.

    Ez olyan mint a paraszt gazdaság ha monokultúrád van nagyon ráfaraghatsz de ha 3-4 félét vettettél az egyik biztos bejön :D

  76. Az F-35 tudni fogja azt amit az F-18g??

    Nem tudok róla, hogy megkapná ugyanazt az elektronika zavarórendszert. Ott kezdődik, hogy a Growler konténerekben viszi egy részét. Egyébként miért kellene tudnia? Nem volt kiírás. Az EA-18G egy erősen specializált feladatkörű gép, bár ettől még a multirole képessége is megvan.

  77. Hát én nem akarok belekontárkodni, ugyanazt biztos nem kapja meg, de
    nekem úgy sejlik föl, hogy az F-35 képességeit tekintve gondolom lényeges funkciókat tudni fogja, csak más kissebb hatótávon. Gondolom a lélektani 160km-en belül azok is képesek lehetnek operálni. És nagyobb távra nekik viszont ott a Nimrod is. Vagy az említett podokkal is lehet hasonló képességekre szert tenni. Nyilván az F-18G önmagában egy külön műfaj lehet. Én sem tudom csak tipp, majd cifu…

  78. Korábban írtam, hogy a Block 6-nál (2019+) említenek egy ‘Electronic Attack’ képesség integrálását. Hogy pontosan mit takar ez, nem részletezik. Mindenesetre azt már korábban is emlegették, hogy ha nem is EA-6 / EA-18G szinten, de képes lesz korlátozott rádióelektronikai hadviselése az F-35-ös.

    Ami az F-35 SEAD képességét illeti, a HARM-ot csak külső felfüggesztésként viheti (de az integráció valószínűleg csak a későbbi Block verziókban jelenik meg) az eddig megjelent ábrák szerint, belső térben nem fér el a HARM (a vezérsíkjai túl nagyok).

  79. @Dudi:

    Ugyan régi ábra, de támpontnak jó:

    Belső fegyvertér: (Brimstone kilőve, ASRAAM integráció kérdéses, viszont elvileg ott van az AIM-9 is, noha a képről hiányzik):

    http://navy-matters.beedall.com/images/f35-loadout2.jpg

    Külső függesztmény: (joint common missile kukában, StormShadow integráció késik (esetleg felfüggesztve?), stb.)

    http://navy-matters.beedall.com/images/f35-loadout3.jpg

    A HARM belső hordozása nem volt követelmény, anno a JSF tendernél 2x AMRAAM és 2x 2000 fontos légibomba volt előírva belső fegyvertérben hordozhatónak.

    Esetlegesen ott van a JSOW ilyen célú alkalmazása, a Block3-as JSOW ugye már Link16 adatkapcsolattal bír, így elviekben elképzelhető, hogy a gépek kiháromszögelik a SAM radarját, és arra a koordinátára küldenek pár csomagot…

  80. Az angolok mondták, hogy szeretnének pénzt is látni belőlle. Ezenkívül te állítottad, hogy milyen nagy dolog, hogy VTOL. Nem nagy dolog, annyira nem, hogy már te magad is elfelejtkeznél erről a hülyeségedről.

    Az alap F-35 is elviszi a két ezerkilóst a két légiharcrakétával. Szal ott lehet a baj, hogy még az F-35-ös képességeivel se vagy tisztában, csak úgy vitázol bele a nagyvilágba. :)

    Mivel ezt így teljesen felesleges folytatni itt abba is hagyom.

  81. Ezenkívül te állítottad, hogy milyen nagy dolog, hogy VTOL.

    VTOL vs. régi VTOl összehasonlításban te, nagyon te. Mert az F-35 VTOL verziója a Harrier váltótípusa. Talán azzal legyél már tisztában első körben, hogy melyik F-35 verzió mit és hol vált és mire akarják használni…

    Kibaszottul elegem van belőled blogen…

  82. Molni vs. Blogen 1:0 :D

    De félretéve a viccet, én személy szerint akkor látnám értelmét az F/A-18SH-nak ha a hajók már “úsznának”, és sürgős lenne a típus csere. De a legjobb esetben is a Queen Elizabeth 2015-ben a Prince of Wales pedig 2018-ban állhat szolgálatba, ez pedig a legoptimistább becslés amit találtam. Az előzetes tervek szerint a Royal Navy első szolgálatkész F-35B századát szintén 2018-ra datálták még az év elején. Eddig biztosan a Harrier GR9s verzió adja a szolgálatot a QE-en.

    Egyébként nagyon komolytalan, hogy néhányan a B verziót hasonlítják az F/a-18hoz, szintén a B-t az F-16hoz… Sztem F-16X—->F-35A AV-8X—->F-35B F/A-18—-> F-35C. Ha a megfelelő típust nézzük a megfelelő váltóval, akkor tűnik nagyon elő, hogy mennyivel potensebb az F-35, mint bármelyik “felmenője”.

    Egy kis kötelező olvasmány mindenkinek aki még nem talált rá :
    http://www.globalsecurity.org/military/systems/aircraft/f-35-specs.htm

  83. @Qualit:

    Apróbb gond, hogy maguk a britek sem tudják pontosan mit és hogyan akarnak. A QE építését már megkezdték, ám még mindig nincs betonba (acélba) öntve, hogy ugrósánc lesz, vagy CATOBAR. Így valahogy úgy néz ki a helyzet, hogy F-35B/(F-35C)/F-18SH/(Rafale)/(Naval Typhoon)…

    Ettől kezdve pedig bizony fejvakarós a dolog, mert lehet akár az F-35B bizony jelenleg az F-18SH-val került a cikk szerint összemérésre…

  84. Itt eddig szó sem volt verziókról Qualit! Teljesen mindegy ugyanis melyik verzióról beszélünk, a belső fegyvertér azonos, márpedig itt a belső fegyvertér csekély kapacitása volt az egyetlen vitatéma, merthogy ebből lehet levezetni azt, hogy az a százmillió dollár gépenként az bizony nem éri meg, mert ha stealth, akkor nem potens, ha potens, akkor nem stealth csapásmérő.

  85. “Ki mondta, hogy ezt elviszi? Az alap nem fogja, a későbbi igen. Csak idáig azt magyaráztam neked te, nagyon te, hogy nem is kell. Tudod te, hogy milyen gyakran cipel két 2000 fontos bombát rendszeresen F-16C/D? Az ODS alatt tette ezt utoljára, de akkor az nem LGB vagy JDAM volt, hanem Mk-84…

    Ahogy írtam, az esetek nagy részében kisebb bombákat visz a gép. Okkal.

    Belső pótost meg miért is kellene elvinnie? (Ilyen amúgy sincs) Az F-35 8 tonna feletti belső üzemanyaggal rendelkezik. Az F-16C két 370 gallonos pótossal – nem vágom, hogy nálad honnan jött az, hogy 2x 600 gallonos van a gépen… – visz kb. 12200 font kerót. Ez kb. 5500 kg. Tehát az F-16C két pótossal IS kevesebb kerót visz. Nem kicsit, sokkal…

    Persze mellette max. 4 db légiarc rakétát és max. két darab 2 ezer fontost vagy 4 db ezer fonotos vagy 4 db 500 fontost. Ebből reálisan az utóbbit szokták használni és talán ez elsőt, de csak nagyon kemény célok ellen. Viszont milyen hatótávval? Az isten sem bírja tankerral… Az F-35 hatótávja olyan superior az F-16-tal szemben, mint az F-111 hatótávja volt minden más csapásmérővel szemben. A stealht képesség ára a limitált légiharc fegyverzet csapásmérő módban, de ezt a stealth képesség és minden más fejlesztés kompenzálja. Ha már az F-16-nál picit jobb RCS is elég, akkor meg olyan konfigot rakhatsz a gépre, hogy az F-16-ot körberöhögi a gép.”

    Olvasd el mégegyszer blogen. Hátha összejön.

  86. @Blogen:

    eljesen mindegy ugyanis melyik verzióról beszélünk, a belső fegyvertér azonos

    Bocsi, de ezt a mondatot gondold át még egyszer. Utána nézd meg a fent belinkelt Globalsecurity-s linket, vagy a Wikipédiát.

    Az F-35B belső fegyvertere kisebb, mint az F-35A és C verzióé, ez a változat nem is képes 2000 fontos légibombát belső fegyvertérben hordozni…

  87. A kapacitás egy F-35-nek szerintem elég rugalmas. Legalábbis szerintem. A mostani átlagos CAS konfiggal egy A,C de talán egy B verzió is tovább tud járőrözni mint egy F-16, vagy F/A-18.
    A fegyvertér méreteit és kapacitását tekintve, az én meglátásom az hogy az “okos” fegyverek elterjedésével merték (nem túl jó kifejezés, tudom) meglépni ezt. Csak egy egyszerű példa: a II. VH alatt, de még Vietnámban is akár több 100 tonnányi bomba kellett egy “hard point” kiemeléséhez (híd, bunker, stb.) Ma ugyanezt egy 1000 fontos JDAM képes elvégezni. És ezt a szerepkört szerintem szép lassan átveszik az egyre fejlettebb (és gazdaságosabb) UCAV variánsok. Tudom hogy nem ma, de nagyon is közeli jövőben :)

  88. @Qualit

    Az UCAV-os véleménnyel egyetértek, de én óvatosabban fogalmaznék az “okos” fegyverek kapcsán. Mint minden rendszernek, ennek is megvannak a gyenge pontjai. Egy normális álcafüsttel (ami akár lehet tengernyi égő autógumi is, mint olcsó “gerilla” megoldás) a legjobb IR érzékelő is vaksivá tehető, és a lézeres rávezetés is nagyban zavarható. A GPS zavarás sem lehetetlen dolog, noha már mindenképpen trükkösebb. Noha általános az “okos” fegyverekbe vetett bizalom, szerintem nem szabad botor módon túlságosan is függővé válni tőlük…

  89. Ha hibát lehet felróni az F-35-nek akkor én 3-at emelnék ki:

    1.
    A tervezésnél a csapásmérő képességet helyezték előtérbe de csak egy üléses ami nem kedvez ennek a feladatkörnek.

    2.
    Csak külső felfüggesztőn tud AGM-88-t hordozni,emiatt nem potensebb SEAD feladatkörben mint egy F-18G (itt elsősorban arra gondolok,hogy a külső teher miatt elvész a lopakodó képesség,márpedig egy lopakodó SEAD gép lenne a leghatékonyabb nem is értem miért nem gondoltak erre az amik).

    3.
    Túlságosan is a mai igények szerint készült(asszimetrikus hadviselés)emiatt nem valami nagy mennyiségű fegyverzetet tud hordozni a belső terekben ami ma nem gond,de ha Kína fölé kell berepülni akkor nem mind1,hogy lopakodok vagy sem,ha lopakodok korlátozott a fegyverterhelés de inkább a fegyverek variálhatóságát érzem én nagy hiányosságnak,ha nem lopakodok akkor az előzőek nem állnak viszont oda az 5.gen gépek(szerintem)legnagyobb előnye a “láthatatlanság”

  90. Ha hibát lehet felróni az F-35-nek akkor én 3-at emelnék ki:

    A tervezésnél a csapásmérő képességet helyezték előtérbe de csak egy üléses ami nem kedvez ennek a feladatkörnek.

    Ez részben igaz lehet. Viszont az USAF-nál sem teljesen hülyék ülnek. Ők valamiért elégségesnek látják a dolgot.

    Csak külső felfüggesztőn tud AGM-88-t hordozni,emiatt nem potensebb SEAD feladatkörben mint egy F-18G (itt elsősorban arra gondolok,hogy a külső teher miatt elvész a lopakodó képesség,márpedig egy lopakodó SEAD gép lenne a leghatékonyabb nem is értem miért nem gondoltak erre az amik).

    Itt az lenne a pontos kifejezés, hogy még. Nem látom be, hogy szükség estén kisebb szárnyakkal miért nem működne az AGM-88, lehetne ilyen változatot is csinálni. Nem hiszem, hogy ennyire az aerodinamikai stabilitás határán lenne a cucc. A nagy kormányfelület meg nem feltétlen szükséges, ez nem légiharc rakéta, hogy 20-30G-s fordulókba menjen bele.

    Túlságosan is a mai igények szerint készült(asszimetrikus hadviselés)

    Na, ez úgy téves, ahogy van. Asszimetrikus hadviselésnél minek stealth képesség, szupercirkálás és egyebek. Éppan azért olyan rohadt drága, mert nem úgy készült. Még mindig egy “full scale conventional” háborúra tervezett valami. Asszimetrikus feladatokra elég lenne felpáncélozott Super Tucano és hasonlók. Mostanában tervez ilyet beszerezni az USAF.

    http://legiero.blog.hu/2010/07/19/igazi_ujdonsagok_farnborough_bol

    A 3. pont nagyon zavaros, alig értelmezhető. Fent már kifejtettem a rugalmasságot. Amíg az ellenfél légvédelme erős, addig inkább üssek kisebbet, de azt éljem túl. Ha már “kis szúrásokkal” – azért 1000 fontos PEN JDAM tud ütni… – megvakított ellefél már béna, akkor fel lehet pakolni a gépet és a vak ellenfelet kiütni.

  91. @Dudi:

    Nekem sem a szívem csücske az F-35-ös, de azért pár dologban meg kell védjem.

    1.: Az F-117 és az F-16-osok zöme is együléses az USAF-ban, az F-35 nem egyenesen ágon az F-15E leváltására készül, hanem első sorban az F-16-osok leváltására. Ne feledjük továbbá el, hogy a két fős személyzet nem csak előnyökkel, de hátrányokkal is jár (kevesebb belső üzemanyagé és/vagy aerodinamikailag károsabb kialakítás). Az F-35 arra a feladatra, amire az USAF használja, úgy, ahogy az USAF használja, megfelel.

    Szó se róla, tény, hogy a legtöbb csapásmérő gép két fős személyzete nem ok nélkül van. Minden esetre az is igaz viszont, hogy a Lockheed és alvállalkozói mindent megtesznek, hogy könnyítsék és optimalizálják az egy fős személyzet munkáját.

    2.: A SEAD képességű gép nem az F-35 lesz, hanem az EF-18G, most készültek el, legalább 15 évig lesznek rendszerben, szóval az USAF-nak lesz ideje szükség esetén SEAD képességű F-35-ös változatot igényelni, ha úgy látja jónak. Ne feledjük, hogy jelenleg úgy néz ki, hogy az alap, meztelen F-35A Block 3 is leghamarabb 2014-re érheti el az IOC-t. A valóban beígért képességek azonban csak 2019 környékén, a Block 6-al fognak megérkezni. Tehát amíg a teljes értékű, többfeladatú F-35-ösök csak jó 10 év múlva fognak elterjedni és bevetésre készen állni, addig ne a SEAD képesség miatt fájjon a fejük – ráér majd utána. Addig ott van a kiforrott, kész EF-18G.

    3.: Ha az USAF nagy mennyiségű bombát akar mondjuk Kína felett bevetni, akkor nem az F-35A-k fogják azt odavinni, hanem a B-2A-k. Illetve majd a sokszor felmelegített (aztán leginkább a pénzügyi okokból gyorsan elfelejtett) új taktikai/stratégiai bombázó típus. Az F-35 esetében nem volt elvárás, hogy gigászi belső fegyvertere legyen, helyette a nagyobb belső üzemanyagkészletet tartották fontosnak. Nyilván nem ok nélkül vetette papírra ezeket az igényeket az USAF, hanem azért, mert a gépek tervezett feladatprofiljának ez felel meg legjobban. Ne feledd el, hogy ennél nagyobb belső fegyverteret macerás lett volna egy egy hajtóműves, adott tömeghatáron (~60’000 font) belül mozgó gépen megvalósítani úgy, hogy közben ne legyen se hordóalkatú (bár az X-32 olyan volt :D), se túl tohonya. Mindennek ára van, és mindenképpen kompromisszumokra kell törekedni. Az USAF úgy véli, hogy arra, amire neki kell, az F-35-nek elég lesz 2x 2000 fontos légibomba vagy 8x SDB. Ezt nem nevezném hibának, hiszen a legfőbb vásárló maga akarta így…

  92. molni

    Leírom érthetőbben.
    Ha lopakodsz akkor kevés a fegyverzet viszel és alig variálható (egyszerre kevés fajta fegyvert vihetsz mert 2 felfüggesztési ponton lehet csapásmérő fegyverzetet hordozni a dupla zárakra tudtommal csak egyfajta fegyver kerülhet nem rakhatsz rá egy lézerbombát meg egy rakétát)ez főleg a NAVY-nak hátrány ahol az F-18-at kéne váltania

  93. A GBU-31 kis szürke vonalkával tényleg ki van húzva a “B”-nél.

    Meg a JSOW is, pedig az alig valamivel van 1000 font felett. A kisebb fegyvertér miatt mégsem fér már be.

    Akárhogy olvasom Fade az jön ki, hogy az F-16 combat radiusa nagyobb mint az F-35-é.

    F-16C esetén ugye 740nm (tengeri mérföld) van megadva 2x 2000 fontos légibomba és 2x AIM-9 mellett, plusz egy 1040 gallonos póttartállyal. Ez 3190kg belső és (1040×3,785×0.8=) 3149kg külső üzemanyagot jelent, szumma 6339kg.

    F-35A esetén van egy kacsacsőr az 590nm előtt, tehát több, mint 590nm, belső fegyvertérben 2x 2000 fontos légi bombával és 2x AIM-120D-vel. A belső üzemanyagkészlet 8390kg.

    A fenti adatokból látható, hogy a megadott adatok alapján az F-16-os még külső póttartállyal is kevesebb üzemanyagot visz magával egy 1040 gallonos póttal együtt, mint amennyi az F-35A belső készlete.

    A nagyobb méretű és tömegű F-35A persze némileg több üzemanyagot fogyaszthat a tömegből kifolyólag, ám az F-16-osnak külső függesztményei miatt a légellenállás miatt nagyobb lehet a fogyasztása.

    A “combat radius” sajnos egy nyúlós, zselés valami, sok tényező befolyásolja, így én legalábbis kőbe nem vésném…

  94. Ez a tactical range tényleg elég nyúlós téma. Milyen repülési profil, fegyverzet, időjárás, légiharc, stb. Csak annyi tényező van, mint egy átlagos háborúban.
    Én ezt találtam a Block 50/52 -es Falconról, mint viszonyítási alap.

    Performance: Maximum short-endurance speed: Mach 2.05 (1353 mph) at 40,000 feet. Maximum sustained speed Mach 1.89 (1247 mph) at 40,000 feet. Tactical radius (hi-lo-hi interdiction on internal fuel with six 500-lb bombs) 360 miles. Maximum ferry range 2450 miles with maximum external fuel (excluding 600gal. tanks or CFT’s) .
    http://www.f-16.net/f-16_versions_article9.html

    Molni ezt én is észrevettem, és szerintem a gallon típusok vannak egymás után nagyon keverve. Utánanéztem egy picit és az az 1040 US gallon mintha US liquid gallon lenne, míg a 370es és 600as érték US dry gallonban lenne megadva. Szívesen veszem, ha valaki megerősít, vagy megcáfol.

  95. Én még azt nem értem ha minden kéne, akkor a Prince of Wales-ből miért nem Wasp (Juan Carlos is hasonló) osztályú hordozót csinálnak , és arra mehetne F-35B is egy-másfél szd. Hozzácsapnak vmi hiperszuper légvédelmet ami csak felfér (NASAMS) és egy Catobar-os QE-vel együtt minden együtt van, amivel krúzolgathatnak még 20 évig. Kevesebb helinek marad hely, valamit valamiért, de a parkolóhely végsősoron csak legózás kérdése . Szárazföldön is be lehet fogni az épp fölös helikoptereket etc, vagy olyasmi

  96. @Molnibalage:

    Ez honnan jön? Nem látok ekkora számot és ilyen póttartály tudtommal nincs egyetlen vadászohz sem. 370 és 600 gallonos van az USAF és US Navy gépekhez.

    A pórias megfogalmazás az én bűnöm, nem egy 1’040-es póttartály, hanem összesen 1’040 gallon térfogatú póttartályok. Legalábbis a Globalsecurity így fogalmaz:

    “+ 1,040 US gal external tanks”

  97. @Qualit:

    Igen, ez is lehet egy magyarázat.

    @Geza:

    Azért lenne hülyeség eltérően kialakítani a QE-t és a PoW-est, mert akkor nem lennének “csereszabatosak”, vagyis az egyik nem tudja a másikat váltani. Érthetőbben: a QE hordozóként szerepel valamelyik hadszíntéren, de már kint van 6 hónapja, a legénység pihenőért kiált, a hajón esedékes lenne egy gyors karbantartás, szóval haza kellene menni. Ha a PoW azonos képességű hordozó, akkor egyszerűen odamegy, és ellátja ugyanazt a feladatot, amit a QE. Ha nem azonos képességű, akkor nem képes tökéletesen kiváltani.

    A franciáknak ugyanez a bajuk az egy szem CdG-vel: ha az éppen szárazdokkban csücsül, akkor nincs hordozójuk, és kész, a feladatát nem tudják ellátni a Mistralok. Ezért akarják a PA2-őt is, már ha éppen úgy állnak anyagilag (várhatóan jövőre döntenek róla).

  98. “Ha nem azonos képességű, akkor nem képes tökéletesen kiváltani.”

    Jah kéne helikopterhordozó is , váltsa is ki, de a B Lightning flotta drága – mondjuk vissza spóroljunk. Közben sajnos a Catobar-os hordozó sem annyira igénytelen. Erre képletre nem lesz tökéletes megoldás, legalábbis majd megnézem. szóval a lényeg amit akartam írni hogy ebben a felállásban időlegesen ha korlátozottan , tűzoltás gyanánt azért lehet a másikkal is operálni. Amellett hogy lenne C típus is , nagyobb terhelhetőséggel és a Lightning B adta előnyökről sem kell lemondani (lézer-energia, STOVL). Igen stratégiai kérdés, ebben a formációban együtt talán ütősebbek is, mint egy spec. partra-szálló hajó és QueenE.
    Sajnos én nem írhatom hogy hülyeség amit mondasz, mert nyilván nem az:) de egy Mistralon nem is üzemelnek Mirage-ok de , Harrier kategóriájú gépek sem egyáltalán. Na mindegy csak sztem kell hogy legyen jobb megoldás mint szimplán SH-kkal nekimenni a következő évtizednek

  99. Egyébként az utolsó hivatalos állásfoglalás az az hogy kb.50 F-35B-t még mindig vennének (?), ami önmagában nem rossz, de hatótávra, képességek szempontjából ennyi pénzért illene nagyobb potenciált összehozni. Tkp. az F-22 mellé lett kitalálva a típus amúgyis, csak az másoknak olyan az amikon kívüll nemigen lesz.

  100. @Geza:

    ajnos én nem írhatom hogy hülyeség amit mondasz, mert nyilván nem az:)

    Nem szentírás a véleményem, én sem vagyok tévedhetetlen, szóval ha van rá megfelelően alátámasztott indok, nyugodtan lehet írni, hogy “hülye vagy Cifu, nem úgy van az”. :)

    de egy Mistralon nem is üzemelnek Mirage-ok de , Harrier kategóriájú gépek sem egyáltalán.

    Noha jelenleg valóban nem üzemelnek, a Mistral eredeti terveiben még szerepelt STOBAR vagy STOVL (Harrier, F-35B) gépek üzemeltetésének a lehetősége, ám erről aztán letettek. A franciák (legalábbis a döntéshozók) úgy vélték, hogy a partraszálló hajónak nem célja a légi fedezet biztosítása, az a repülőgép-hordozó egység(ek) feladata (ekkor már egyenesbe kezdett kerülni a PA2, vagyis a második francia hordozó programja, elképzelhető, hogy ez is belejátszott a döntésbe). Ez egyben azt is jelentette, hogy a Mistral liftjei jelenleg nem képesek komolyabb tömegű repülőgépeket mozgatni, az AV-8B még belefér a liftek 13 tonnás teherbírásába, az F-35B már nem. Hozzá kell tenni persze, hogy igény szerint lehetőség van arra, hogy olyan Mistral verzió épüljön, amely képes akár F-35B-ket is üzemeltetni, illetve viszonylag könnyen átalakíthatóak a meglévő egységek is AV-8B üzemeltetésére.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.