Szerbia az elmúlt tíz évben gőzerővel dolgozott azon, hogy kiheverje az 1990 és 2000 közötti háborús időszak által okozott károkat. A minden téren jelentős lepusztulás természetesen a fegyveres erőket, azokon belül is a légierőt sem kerülhette el. Déli szomszédunk pedig nem engedheti meg magának, hogy légtere őrizetlen maradjon, így hamarosan elengedhetetlen lesz a jelenlegi flotta selejtezése és egy új típus rendszeresítése.
A Szerb Légierő állományát a volt Jugoszláviától megörökölt, és a délszláv háborúkat túlélt harci gépek alkotják, melyek legnagyobb része raktáron van, vagy egyszerűen csak nincs repülőképes állapotban. Elvileg 20 bevethető vadászbombázóval rendelkeznek: öt (egy példány idény június elején javíthatatlanul megrongálódott, így maradt öt az addig hatgépes flotta) szubszonikus Sokol J-22 Orao csapásmérővel, tíz muzeális korú MiG-21bis-szel, valamint öt MiG-29-cel, melyek közül négy együléses A, egy pedig kétüléses UB. 2005-ben már született egy terv arról, hogy az összes gépüket nyugdíjazzák és helyettük újakat vásárolnak, de ezt végül törölték, és a pénzt a helikopterflotta modernizálására fordították.
![MiG-29 Fulcrum](https://htka.hu/wp-content/plugins/lazy-load/images/1x1.trans.gif)
Szerb MiG-29 ,
Most újra megpróbálják a dolgot, reméljük, ezúttal több eredménnyel. Belgrád ugyanis nemrég szétküldött egy felhívást a legnagyobb harcigép-gyártóknak, melyben azok ajánlatát kéri egy hamarosan indítandó tenderre. A kívánalmak nagyjából megfelelnek a manapság megszokott nemzetközi trendnek: a leendő típus legyen többfunkciós, fejlett vadászbombázó, mely hosszú évekig képes lesz a világ élvonalában tartani a Szerb Légierőt. Ezen kívül fontos, hogy a lehető legjobb áron kapják a lehető legjobb minőséget, valamint a programra szánt összeg minél nagyobb részét szeretnék visszaforgatni a gazdaságba, és a gépek gyártásába is bevonnák a hazai ipart.
A felhívást megkapó vállalatok listája is megegyezik a szokásossal: az orosz MiG és Szuhoj, az amerikai Lockheed Martin és Boeing, a svéd Saab és a francia Dassault pályázhat majd Szerbiában. Érdekesség, hogy a szerbek egyaránt várnak 4. és 5. generációs típusokat, így lehetnek olyan cégek, melyek több terméküket is nevezik. A Lockheed az F-16 mellett az F-35-tel, a Szuhoj pedig valamelyik 4+ generációs típusa mellett a PAK-FA-val.
Egyeseknek biztos feltűnt, hogy az Eurofighter konzorcium nem szerepel a listán, ugyanis az eddigi hírek őket nem említik, bár minden bizonnyal hozzájuk is eljutott a szerbek üzenete.
Ami pedig a számokat illeti: Szerbiának egy századnyi (12-16 db) repülőgépre lesz szüksége. Ez az ő számításaik szerint 1 milliárd eurójába (1,29 milliárd dollár, 105 milliárd szerb dinár) fog kerülni az államkasszának. Nem tudjuk, hogy az anyagiakban nem dúskáló szerb honvédelmi büdzsé honnan fogja előkeríteni a szükséges összeget, de az ottaniak optimisták, így csak drukkolni tudunk nekik.