|

Az A-Darter útra kélt

A svéd Saab tegnapi napon jelentette be, hogy egy Gripen fedélzetéről sikeres indítást hajtottak végre az A-Darter légiharc-rakétával. A dél-afrikai és brazil koprodukcióban készülő, ötödik generációs, infravörös önirányítású levegő-levegő rakétával a közelmúltban fejezték be a földi teszteket, így megkezdődhettek a légi indítások is.

A rakétaindítás a Dél-afrikai Légierő Overbergben található tesztközpontjának légterében történt egy helyi Gripen fedélzetéről. A teszt során a rakéta és az indító platform integrációját ellenőrizték.

„Ez a teszt fontos mérföldkő a Gripen fejlesztésében. Az A-Darter programja remek együttműködési lehetőség a brazil és a dél-afrikai ipar számára. Mindkét országban a Saab vezető szerepet tölt be jelen és jövő rakétarendszereinek integrálása területén.” – nyilatkozta Ulf Nilsson, a Gripen program felelőse.

„Mind az A-Darter, mind a Gripen várakozásainkon felül teljesített a teszt során. Emiatt rendkívül elégedettek vagyunk a próbaindítás eredményével.” – hangzottak Magnus Reineholm szavai, aki a Saabnál az A-Darter integrációjáért felelős.

Az új rakétát Brazíliában az F-5BR és az F-X2 tender győzteseként kihirdetett típuson integrálják majd, míg a Dél-afrikai Légierő (SAAF) Gripenjein és Hawk kiképzőgépein látható majd a jövőben, pontosabban 2014-től tervezik szolgálatba állítását.

A Saab az A-Darter mellett a Meteor fejlesztésében is nyakig benne van, a torlósugár-hajtóműves BVR-fegyver európai együttműködésben készül az MBDA vezetésével.
A Gripen fegyverpalettája így tovább bővül, növelve a típus exportesélyét.