Az EADS-nak megadott, a pályázatok beadásának határidejét kitoló kedvezmény lejárta után a héten célegyenesbe forduló KC-X tender éppen álló vizébe a múlt héten robbant be a US Aerospace – Antonov páros azzal, miszerint 3, köztük egy direktben a KC-X tenderre fejlesztett géppel neveznének.
Arra a kérdésre, miszerint hogyan fogják tudni összelapátolni a hatalmas mennyiségű kötelező és opcionális elem biztosítását szavatoló pályázatot, Chuck Arnold, a US Aerospace igazgatótanácsának fő tanácsadója egy telefonos interjúban úgy válaszolt, hogy pokoli kemény hetük lesz, ám igazából már 2009 novembere óta szorgoskodnak a dolgon.
Nos, úgy tűnik, hogy egy kicsit elszámolták magukat, lévén az eredetileg július 9-ei határidő újbüli kitolását kérték a pentagontól. A kérésben 60 nap szerepel, de a híresztelés július 6-ai megerősítése mellett Chuck Arnold azt is kifejtette, hogy már 30 napnak is nagyon örülnének.
„A további idő nélkül egyszerűen nem lenne az a munka, ami amúgy lehetne.” – nyilatkozta a telefonban. „Ha 30 további napot adnak nekünk, boldogok leszünk.”
A Pentagon részéről egyelőre nem kaptak választ.
Mindemellett egy ideje már folyamatban van a győzelem esetén a gép végső összeszerelését végző üzem helyszínének kiválasztása is. Ez ügyben a US Aerospace állítólagosan sikeres fogadtatású tárgyalásokat folytat több délkeleti, illetve a közép-nyugati régióban található tagállammal.