|

Új többcélú rakéta a Lockheedtól

Már többször szóba került oldalunkon a járulékos károkozás (collateral damage) fogalma. A 21. századi hadviselésnek rendkívül fontos eleme, hogy miközben az ellenséges erőkre csapást mérünk, a körzetükben található civil személyekben és épületekben a lehető legkisebb kárt okozzuk. E cél elérésének érdekében több cég is fejlesztésekbe kezdett, hogy kielégítse a hadseregek jelentkező igényeit.

Korábban már írtunk róla, hogy a BAE Systems a Hydra 70 nem irányított rakéták feltuningolásában látja a jövőt, azonban a Lockheed Martin szakemberei sem voltak restek, és kifejlesztettek egy új rakétatípust. A cél hasonló volt, mint a konkurens esetében: egy, az AGM-114 Hellfire-nél kisebb méretű, könnyebb, ám mégis megfelelő hatóerejű és nem mellesleg pontos fegyver létrehozása. Mivel az AGM-114 is a Lockheed gyártmánya, így volt miből kiindulniuk a mérnököknek.

Az eredmény a Scorpion névre hallgató rakéta lett, mely a terveknek megfelelően tényleg jelentősen kisebb és könnyebb, mint az elődje. A maximum 10 tengeri mérföld (19 km) hatótávolságú fegyver tömege 35 font (15 kg), 21,5 inch (55 cm) hosszú, átmérője pedig 4,25 inch (11 cm). Ez minden tekintetben kevesebb a Hellfire adatainál, viszont a méretcsökkenés nem ment a pontosság kárára: a gyártó szerint bármit eltalál egyméteres pontossággal.

Lockheed Martin Scorpion (Forrás) ,

A Scorpion ugyanis az AGM-114-hez hasonlóan többféle irányítórendszerrel rendelkezik, melyeket a feladattól függően lehet variálni. Lehetséges félaktív lézeres (SAL), képalkotó infravörös (I2R), rövidhullámú infravörös (SWIR) és milliméteres hullámhosszú (MMW) vezérlési módok alkalmazása. A rakéta álló és mozgó célokra egyaránt indítható, s abban sincs kikötés, hogy ezek micsodák: alkalmazható épületek, bunkerek, páncélozott és páncélozatlan járművek, tüzérségi állások, rakétaindító komplexumok, valamint természetesen élőerő ellen is. Mivel pedig egy adott repülőgépre, helikopterre vagy UAV-re egyszerre több is felfér belőle, így egy bevetésre akár több különféle Scorpion is elvihető.

Az új fegyverrel már folynak a tesztek, legutóbb például június 17-én indítottak el egy tesztpéldányt egy átalakított C-130 Herculesről. A rakéta 5000 láb (1,5 km) magasságból startolt, és 1,77 kilométeres zuhanás után sikeresen megsemmisítette a kijelölt célt. Ez a Scorpion egyébként félaktív lézeres üzemmódban működött.

’A harci gépeink és helikoptereink számára nélkülözhetetlen egy megfizethető árú, ámde mégis megfelelő pontosságú és csapásmérő erejű fegyverre, mellyel minimálisra csökkenthetők a járulékos károk, például egy városi területen történő bevetés esetén. Ezek mind-mind igazak a Scorpionra, mely kicsi és halálos robbanófejjel rendelkezik, valamint sokféle platformról indítható.’ – nyilatkozta Randy Bigum, a Lockheed Martin csapásmérő fegyverekkel foglalkozó részlegének alelnöke egy internetes közleményben.

Extraként pedig következzék két rendkívül érdekes videó a Scorpion teszteléséről:
Videó 1
Videó 2