Az autóiparban hosszú évek óta tesztelnek üzemanyagcellás járműveket, az új technológia már a repülésben is teret hódított magnak, most a harckocsik következnek.
A US Army bátorkodott lépni egyet a jövő technológiái irányába, és üzemanyagcellás rendszert dolgozott ki Abrams tank számára. Azért annyira mély vízre nem merészkedtek, hogy a harckocsi mozgatásához is ez a rendszer szolgáltassa az energiát, csupán az APU-t (Auxiliary Power Unit – kiegészítő energiaforrás) váltották fel vele.
„Jelenleg csupán csak laboratóriumi körülmények között teszteljük a berendezést, melyet konkrétan az Abrams tank számára hegyeztünk ki. Ez csak egy prototípus, így további fejlesztésekkel még tovább növelhető a teljesítmény-sűrűség. Reméljük a próbák végeztével ténylegesen alkalmazásra kerül majd.” – nyilatkozta Steven Eick, a TARDEC (Tank Automotive Research, Development and Engineering Center) mérnöke.
Az új APU kinyeri a JP-8-as szénhidrogén alapú üzemanyagból a hidrogént, majd az üzemanyagcellán átáramoltatva a hidrogén és az oxigén egyesülésével elektromos áramot állít elő. (Az eljárás nem más, mint az árammal való vízbontás reverz folyamata.) Ezzel a művelettel több elektromos áram nyerhető, kielégítve ezzel az Abrams tank (vagy más egyéb harci jármű) fedélzetére telepített egyre több elektromos berendezés energiaigényét.