A közelmúlt eseményeiből világosan levonható az a következtetés, hogy az Irán és az Egyesült Államok illetve Izrael által képviselt nyugati demokráciák közötti feszültség közel került ahhoz, hogy elérje csúcspontját, és a politikai csatározásokon és különféle szankciókon túllépve fegyveres konfliktussá fajuljon, vagyis bekövetkezzen az, amire már évek óta számít a világ egy része. A legújabb hírek szerint pedig lehet, hogy pont egy arab ország, Szaúd-Arábia lesz a végső löket megadója.
A The Times brit lap amerikai védelmi forrásokra hivatkozva a napokban kürtölte szét a hírt: Szaúd-Arábia szabad utat adna a légterében áthaladó, Irán ellen induló izraeli vadászbombázók számára. Mi több, már kísérleteket is folytattak az ügyben: kipróbálták, milyen lenne, ha a légtér egy szűk sávjában „kikapcsolnák” a légvédelmet az oda- és visszaúton lévő Dávid-csillagos harci gépek számára.
„A szaúdiak megadták az engedélyt Izraelnek, hogy annak gépei a légterükön keresztül támadják Iránt, és ugyanazon útvonalon vissza is térjenek. Ez esetben a készültségi vadászgépek nem fognak felszállni, és a földi légvédelmi rendszerek sem fognak se aktív, se passzív ellentevékenységet folytatni. Megtörtént az egyeztetés egymással és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumával is.” – mondta a magát meg nem nevező amerikai forrás.
Felmerülhet a kérdés, hogy Szaúd-Arábia mégis miképpen adhatott engedélyt Izraelnek erre, mivel a két ország között folyamatos a feszültség. Azonban, ahogy a szaúdiak fogalmaztak: lehet, hogy egymást utálják, de Iránt mind a ketten ellenségüknek tekintik. Ráadásul Rijád többször is hangot adott félelmének az iráni nukleáris programmal kapcsolatban, így tehát támogat mindennemű tevékenységet, mely a térség egyensúlyának megőrzéséért történik.
Innentől kezdve világos a szituáció: már csak idő kérdése, hogy Izrael mikor indítja el az iráni atomlétesítmények elpusztítását célzó hadműveletét. Ehhez az Egyesült Államok részéről legalább hallgatólagos beleegyezés szükséges, azonban ezt az Obama-adminisztráció minden bizonnyal megadja majd. Mivel pedig a szaúdi közreműködésnek köszönhetően a lehető legrövidebb útvonalon juthatnak el célpontjukig a támadók, nem lesz szükség hosszas tervezésre és több állam bevonására, mindössze néhány légi-utántöltőre.
Izraelnek négy fő célpontja van Iránban: az urándúsító létesítmények Natanz és Qum városok közelében, a gáztározó Iszfahánban illetve a nehézvizes reaktor Arakban. Másodlagos célpont lehet a Bushehrben található könnyűvizes reaktor, valamint több kisebb üzem, melyek segédkezhetnek a nukleáris fegyverek előállításában. Mint látható, az akció végrehajtásához jelentős számú csapásmérő erőre és szintén nem kevés támogató repülőgépre lesz szükségük az izraelieknek.
Az nem kérdés, hogy a tervek készen állnak a zsidó állam részéről, és amint azt Oszirak és al-Kibar óta tudjuk, nem szokott teketóriázni, ha egy ellenséges állam nukleáris létesítményének lebombázása kerül szóba. Most is csak az a már-már közhellyé avanzsált mondat marad a végére: a kérdés már csak az, hogy mikor?
