A korábbi hagyománnyal szakítva a brit kormány követve az Egyesült Államok példáját – még ha nem is olyan részletesen – felfedte a brit nukleáris arzenál tényleges méretét, mely szerint Anglia 225 darab robbanófejjel rendelkezik.
A kormányzat e lépésével élesen szakított elődjei politikájával, melynek értelmében csupán az aktív rakéták számát fedték fel, az azokhoz tartozó robbanófejek pontos száma titok volt. 2005 magasságában a robbanótöltetekkel kapcsolatosan csak annyit lehetett tudni, hogy az aktív töltetek száma kevesebb, mint 200 darab.
„Úgy ítéljük, e lépésünk tovább fogja erősíteni a bizalmat a nukleáris és nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok között. … A fentieken túl e lépésünk semmilyen veszéllyel nem jár Anglia biztonságára nézve, ugyanakkor az átláthatóság olyan mércéjét állítjuk fel, melyet minden államnak követnie kell.” – mondta William Hague külügyminiszter.
A fenti bejelentéseit Hague a „megkülönböztető Brit külpolitika” elnevezést viselő beszédében jelentett ki, amely értelmében – Haugue szerint – Anglia nem engedheti meg magának, hogy a „fényes elszigeteltség” politikáját folytassa.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Angliának felül kell vizsgálnia azon körülményeket, melyek beállta esetén bevethetővé válnak a nukleáris fegyverek (nukleáris politika és doktrína felülvizsgálata).
„E konkrét lépések mindenki számára bizonyíthatják, hogy nemzetünk nukleáris elrettentő erejének fenntartása mellett, milyen komolyan vesszük az Atomsorompó egyezmény aláírásával ránk nehezedő kötelezettségeinket” – hangoztatta Hague.
Az 1968. július 1 napján Anglia, USA és a Szovjetunió által kezdeményezett és megkötött Atomsorompó egyezmény (Non-proliferation Treaty) értelmében a nukleáris fegyverrel nem-rendelkező államokat nem segítik atomfegyverek, vagy más nukleáris robbanó anyagok megszerzésében vagy előállításában.
Továbbá az aláírók kölcsönösen kicserélik tapasztalataikat az atomenergia békés hasznosítása területén és elkötelezik magukat a nukleáris leszerelés ügyének előmozdításában. Az egyezmény 1970 márciusában lépett hatályba. Az egyezményt a világ majd minden országa aláírta, Kuba, India, Pakisztán és Izrael kivételével.
A 225 db robbanófej – mely mindenképpen több mint amennyit a korábbi jelentések, bejelentések alapján feltételezni lehetett – Anglia jelenlegi 4 darab Vanguard-osztályú SSBN tengeralattjáróján elhelyezett Trident II D-5 típusú rakétára telepíthető. Ezen MIRV rakéták maximálisan 12 db visszatérőegységet szállíthatnak, azaz Anglia maximálisan 768 db robbanófejet telepíthetne a jelenlegi szállítási kapacitás mellett.
Az 1998-ban publikált Stratégiai Védelmi Felülvizsgálat értelmében Angliának „kevesebb mint 200 db bevethető robbanófejjel” rendelkezik. A Stockholm International Peace Research Institute 165 robbanófejjel kalkulált, mely készlet 144 db telepített és 25 db tartalék robbanófejből áll. A brit kormány ekkor is kitartott a kevesebb mint 200 darabszámnál. 2008-ban a National Audit Office Anglia robbanófej állományát kevesebb mint 160 darabra becsülte.
Anglia nukleáris arzenálja a WE177 gravitációs bomba kivonása óta kizárólag tengeralattjáróról indítható interkontinentális ballisztikus rakétákból (SLBM) áll. A Trident rakétákra többféle hatóerejű, brit jelölésű robbanófej telepíthető (hatóerő: 0,3, 5-10 és 100 kT). Jó lehet Anglia gyártja a robbanófejeket és azok a nemzet tulajdonát képezik, komoly bizonyítékok láttak napvilágot arra nézve, hogy e robbanófejek hiába kaptak új jelölést, megegyeznek az amerikai W76 robbanófejjel.
