|

Mégis esélyes lehet a Saab és az Eurofighter Romániában

Az idei tavasz egyik legnagyobb port kavaró híre volt a román F-16-beszerzés. Mint ismeretes, a román Legfelsőbb Védelmi Tanács egyik napról a másikra elfogadta és a parlament elé terjesztette azt az indítványt, hogy a légierő MiG-21 LanceR vadászbombázóit 24 használt, de jelentősen modernizált amerikai Lockheed Martin F-16 Fighting Falcon-nal váltsák le.

Nem sokkal a híre bejelentése után a Saab és az Eurofighter konzorcium részéről is megérkezett a két cég felháborodottságát tolmácsoló üzenet. Dióhéjban arról volt szó, hogy a két európai vállalat sérelmezte az igazi tendereztetés hiányát, valamint azt, hogy Romániában nem vizsgálták meg elég körültekintően az ő ajánlataikat, melyek elmondásuk szerint mind gazdasági, mind pedig technológiai szempontból jobbak voltak, mint a Lockheed-é.

Most pedig úgy tűnik, hogy a Saab és az Eurofighter mégis esélyes lehet, ugyanis a román parlament Védelmi Bizottsága május 11-i ülésén meghallgatta mindkettejük ajánlatát. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács indítványa nem ment át elsőre a rostán, bár lehetséges, hogy csak a látszat kedvéért döntöttek úgy, hogy meghallgatják az érveléseket.

Olasz Typhoon ,

A Saab 24 darab új gyártású JAS-39 C/D Gripen vadászbombázót ajánlott fel 1,3 milliárd dollár értékben az ugyanannyi használt F-16 helyett. Az árba belekalkulálták a pilóták és kiszolgáló személyzetek kiképzését, a teljes és hosszú távú logisztikai támogatást, valamint a 100%-os gazdasági ellentételezési csomagot is.

Az Eurofighter konzorcium részéről Maurizio De Mitri, az Alenia Aeronautica (az olasz Finmeccanica csoport tagja, mely a konzorcium egyik fontos résztvevője) alelnöke prezentálta a cég ajánlatát. Ebből kiderült, hogy ha Románia őket választja, akkor a másik két ajánlattal megegyező áron, 1,3 milliárd dollár (1 milliárd euró) értékben szintén 24 gépet kapnának, mely összegben szintén benne van a kiképzés, a logisztikai csomag és a gazdasági ellentételezés, ráadásul garantálják, hogy keleti szomszédunkat bevonnák a típussal kapcsolatos részegységek gyártásába, és a többi rendszeresítővel egy időben kapnák meg a modernizációs csomagokat. Némi extraként még számosította is a garantáltan létrehozandó új munkahelyek számát: 5000 dolgozót foglalkoztatnának Romániában.

Ezzel pedig még mindig nincs vége, ugyanis az Eurofighter-ek, melyeket ajánlanak, nem újak lennének, hanem azok közül kerülnének ki, melyeket jelenleg az Olasz Légierő használ. Ezek a Tranche 1 szinten lévő Typhoon-ok 2003 és 2008 között kerültek az Aeronautica Militare állományába. Attól függetlenül, hogy használtak, élettartamukat tekintve jobban állnak, mint a modernizált F-16-osok, ugyanis legidősebbjük is csak várható élettartamának maximum a 10%-át repülte le. A Saab ajánlatával szembeni előnyük pedig az, hogy a gépeket szoros határidőn belül, 2011 és 2012 között leszállítanák.

Így tehát már három ajánlat is ott fekszik a román felső vezetés asztalain. Gyaníthatóan sok vitát fog szülni az ügy, és a majdani döntéssel sem fognak egyetérteni jó néhányan, de mind tudjuk, ez minden harcigép-beszerzés velejárója.

10 hozzászólás “Mégis esélyes lehet a Saab és az Eurofighter Romániában”

  1. Irigylem a problémáikat, három baromi jó ajánlat közül válogathatnak, reklámáron.
    Bár pont most léptek nagy megszorításokat, szóval ha nem lennének ennyire brutál elavultak a cuccaik, valószínű lenne, hogy nem lesz az egészből semmi.

  2. A Saab és Eurofighter is lejáratja magát az erőszakosságával!
    S lehet, hogy nem F-16-os lesz a befutó, de akkor többiek potonáron adják el a gépeiket, s az üzletből egyedül a románok fognak profitálni, feltéve, ha jó gépeket kapnak!
    Egy-két ügyes politikus megkopasztja az európai fiúkat, s majd nagy bariszemekkel értetlenkednek, amikor a Lockheed lesz győztesnek kihírdetve! Az F-16 logikus lépés lenne, ha később F-35-öst akarnak rendszeresíteni! Ha így lesz, majd emlékezzettek arra, amit most írok: Azon se lepődnék meg, ha románok visszavásároltatnák a Lockheeddel a Falconokat! Vagy tovább paszolnák őket más államnak!
    Állj, most kapcsolok! Izraeli ACE vajon nem pályázik, ezek után?

  3. Sztem is a Falcon van nyeregben, hovatovább értelmes megoldás is. Az EF-re a sógorék is szívják a fogukat, nem éppen „billig und günstig” megoldás vóót. A Gripen nem fog játszani több okból sem.
    Egyébként kíváncsi leszek hogy az F-35 ára a többi megrendelőnek mennyire fog „fájni” …