|

Továbbfejlődhetnek a KC-10-esek

A KC-X tender kapcsán kismilliószor felemlegetett téma a Boeing KC-135 tankerek állapota. Azonban az Amerikai Egyesült Államok Légierejének van egy másik, szintén nem túlzottan fiatal légi-utántöltője is a 707-es variáns mellett, mely szintén egy polgári gépből lett átalakítva: a McDonnell Douglas KC-10A Extender.

A jelenleg 59 gépet számláló Extender-flottáról elmondható, hogy gyakorlatilag huszonöt éve nem esett át nagyobb modernizációs programon. Természetesen a nemzetközi és amerikai légi forgalmi szabályoknak megfelelő átalakítások megtörténtek, de ezek nem nevezhetők túlzottan költségesnek és nagy előrelépésnek. Az új évtized során azonban több esetben is (2015-ben, 2018-ban és 2020-ban) olyan repülési szabályozások lépnek majd életbe, melyek megkövetelik, hogy a kommunikációs, navigációs és biztonsági rendszereket jelentősen továbbfejlesszék.

Nemrég a RAND Corporation (egy kutatás-fejlesztési tanácsadással foglalkozó, nemzetközi szinten működő nonprofit vállalat) egy tanulmányban foglalta össze, hogy miről is szólna, és mekkora összegeket emésztene fel a KC-10-esek modernizációja, mely elkerülhetetlen, ugyanis a gépeknek rendelkezniük kell a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) előírásainak megfelelő jogosításokkal is.

A tanulmány alapján kijelenthető, hogy egy korszerűsítés hosszútávon anyagilag teljesen megérné a légierő számára. Azáltal ugyanis, hogy jogosultságot szereznének a teljes polgári légtérben való repüléshez, olyan magasságokon utazhatnának, ahol sokkal üzemanyag takarékosabbak lehetnek. Ha pedig azt vesszük alapul, hogy várhatóan 2045-ig szolgálatban fognak maradni, akkor az üzemanyagár változásának belekalkulálásával jelentős összegek spórolhatóak meg.
Továbbá a korszerűsítések alkalmával néhány szerkezeti módosításra is sor kerülne, így a földi kiszolgálást is megkönnyíthetnék, ami logisztikai szempontból segítené a spórolást.

Kivizsgálták továbbá, hogy ha háborús helyzetben kéne bevetni a tankereket, ami ugyebár megnövekedett repült időt jelent, akkor még több kiadást jelentene a modernizációk hiánya.

Számszerűsítve a következőképpen néz ki a dolog:
Egy repülőgép korszerűsítése minden tényezőt beleszámítva 10 millió dollárba kerülne. Ha a jelenlegi formájukban szolgálnának tovább a KC-10-esek, akkor gallononkénti 3 dolláros üzemanyagárral számolva, és hozzáadva további 2,5 százalékos növekedést, mely az egyéb karbantartási költségek miatt lép fel, azt kapjuk, hogy a légierőnek 32 millió dollárnyi extra ráfordítást kell kicsengetnie egyetlen Extender repültetéséért. Ha mind az 59 példányt modernizálják, még akkor is jól járnak, hiszen közel 2 milliárd zöldhasút takaríthatnak meg.

Mivel pedig a politikusok szívéhez a pénztárcájukon keresztül vezet az út, ezért minden valószínűség szerint sor kerül majd a továbbfejlesztésre. Utána pedig elvileg a KC-Y tender győztese következik…

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.