Nos, az Új-Zélandi Védelmi Erő egyik komponense sem szerepel túl gyakran híreink között – leszámítva az Új-Zélandi Királyi Légierő repkedéseit átalakított B757-esével az Antarktiszra – így arra gondoltunk, hogy lévén a közelmúltban több apropóból is foglalkozhattunk volna a haditengerészetükkel ezért most egy kis csokorba szedjük a fejleményeket.

Ezen, a szokottnál kissé hosszabbra tervezett hírünk apropóját tehát annak a haditengerészetnek a közelmúltbeli hírei adták, mely idén júniusra 12 hajóval rendelkezik majd, melyek legerősebb elemét 2 gyengén felfegyverzett MEKO 200-as fregatt képzi.

Nos tehát, ezen hírek egyike, hogy a 2010. február második felében a Haditengerészet tulajdonába került, a Protector-osztály partoktól távol is tevékenykedni képes járőrhajó vonalát (Offshore Patrol Vessel, OPV) erősítő HMNZS Otago 2010. április 9-én megérkezett Ausztráliából honi kikötőjébe, a devonporti haditengerészeti bázisra. Az Otago testvérhajója, a HMNZS Wellington érkezése júniusban várható, egyben lezárva a Project Protector programot.

„Haditengerészetünk célja, hogy a kis nemezetek haditengerészetei között a legjobb legyen. Az OPV-k egy új dimenziót biztosítanak a régiós feladataihoz.” – hangzott el a védelmi miniszter helyettes, Heather Roy beszédében még az HMNZS Otago tényleges, februári átvételekor.

A Project Protector programról utánaolvasgatásunk után bátran kijelenthetjük, hogy „mókás” egy történet, bár – így néhány év huzavona után – immáron egyenesben van a dolog. Értelemszerűen most ennek a rövid összegzése fog következni, hátha akad olyan olvasó, akit #1: érdekel a dolog, #2: eddig még nem olvasott utána saját maga :)

A Project Protector gyökerei igazából visszavezethetőek egy korábbi, Ausztráliával közös akcióra, az Anzac-osztályú fregattok beszerzésére. Igyekszünk nem túlzottan belebonyolódni az Anzac-fregattokba, lévén nem róluk szól a történet, de a teljes kép érdekében pár mondatot erejéig muszáj kitérnünk erre a vonalra is.

Nos, Ausztráliában a 80-as évek közepén körvonalazódott egy új hadihajó igénye, majd 1986-ra rögzítve lett a beszerzendő fregattok elsődleges feladatköre: relatíve partközeli járőrszerep. Új-Zélandon hasonlóban gondolkodtak akkoriban, így kifejezték érdeklődésüket, szándékukat egy közös hajóosztály iránt. Nosza, 1987 márciusában már tinta is került a megállapodásra, majd a nyárra a költségkeret – 3,5 milliárd Ausztrál Dollár – is fixálva lett.

Az ajánlatok közül többek között a német Blohm + Voss azóta igencsak sikeresnek bizonyult, moduláris rendszerű MEKO fregattcsaládjának 200-as jelölésű változata, pontosabban annak némileg módosított variánsa jutott tovább, hovatovább söpörte be a győzelmet.

Az igényelnek megfelelően módosított fregattok építésének jogát az ausztrál AMECON (azóta Tenix Defense, majd BAE Systems Australia) kapta meg 1989-ben. Ugyanakkor a MEKO moduláris kialakításánál fogva alkotóelemek Ausztrália szerte, sőt Új-Zélandon is készültek, a végső összeszerelés azonban a Melbourne közeli Williamstown-ban zajlott. A tervezett 12 fregatt helyett végül összesen 10 fregattról szólt a megrendelés, lévén belpolitikai okokból Új-Zéland végül csak két hajót rendelt meg – 2 továbbira szóló opcióval. Ugyan 1998-ban felmerült az opció érvényesítése, ám végül leszavazásra került a történet, így Új-Zéland kicsiny haditengerészetében jelenleg csak két fregatt, az 1997 nyarán hadrendbe állított HMNZS Te Kaha (F77) és az 1999 végén szolgálatba álló HMNZS Te Mana (F111) áll hadrendben.

No és akkor itt köszön be a Project Protector! Az ezredforduló után azért csak történtek lépések az Új-Zélandi Királyi Haditengerészet további átalakítására, modernizálására, aminek eredményeként 2004 folyamán az AMECON jogutód Tenix Defence-szel (ami azóta a BAE Systems Australia tulajdona lett) megszületett egy 500 millió Új-Zélandi Dollár kerettel rendelkező megállapodás 1 többfeladatú szállító- és 6 járőrhajó szállításáról. A járőrhajókból 4 a parttól maximum olyan 200 mérföld távolságig képes hatékonyan tevékenykedni (inshore patrol vessel, IPV), míg két nagyobb társuk komolyabb képességekkel rendelkezik (offshore patrol vessel, OPV). A Project Protector program keretén beszerzett őrhajókkal az Anzac-fregattokat szabadítják fel más feladatokra.

A 3 kategóriába sorolható hajók 2008-ig összesen 3 hajógyárban épültek meg, ám különféle problémák miatt az új-zélandiak a szállítóhajó, a HMNZS Canterbury (L421) kivételével egyiket sem vették át egyből. Hovatovább a HMNZS Canterbury sem bizonyult később problémamentes. Tán kezdjük vele a sort!

A dedikált szállítókapacitás kérdése is egy érdekes téma ám az Új-Zélandi Haditengerészet kapcsán, lévén az először a 70-es években felmerült igény bár azóta is fennáll, igazán kompromisszummentes megoldása máig nem létezik. Az első nekifutás eredménye, egy másodkézből származó civil teherhajó, a felmerülő gondok miatt mindössze 1995-98 között hadrendben álló, majd 2001-ben továbbpasszolt HMNZS Charles Upham után ugyanis a szintén civil hajón a alapuló HMNZS Canterbury sem teljesen tökéletes.

A 2007 júniusában leszállított, a két évvel korábban kivont, Leander-osztályú fregatt nevét kapó logisztikai feladatkörű HMNZS Canterbury a holland építésű MS Ben-my-Chree autószállító komphajó feladatkörnek megfelelően módosított változatának tekintendő.

A hajóval kapcsolatos problémák már 2007 nyarán kiütköztek, mikor is belefutottak az első komoly viharba (a Meteorológiai Világszervezet által definiált „sea state 6” körülményekkel, azaz 4-6 méter magas hullámokkal volt dolguk). Nos ezen eset kapcsán a Canterbury búcsút intett az egyik merevtestű felfújható csónakjának és nem sokon múlt, hogy a másik is önálló karrierbe kezdjen. Ahogy a fenti képen is látható, a szóban forgó csónakoknak kialakított bevágások elég közel, elvileg ~3 méterre helyezkednek el a vízfelszínhez, így a nagy hullámverés feltételezzük kvázi lemosta, leszakította az egyiket a tartószerkezetéről.

Hovatovább akadtak egyéb, például a stabilitással kapcsolatos problémák is, így a hajó biztonsága miatt aggódó vezetés egy független vizsgálat végrehajtását kezdeményezte, melynek 2008-as eredménye az lett, hogy bizony a siettetett beszerzés, a védelmi minisztérium és a haditengerészet nem felhőtlen viszonya a kérdésben, sőt az ilyen kialakítású hajók korlátainak nem felismerése, figyelembe vétele bizony nem használt a beszerzésnek.

A jelentés ugyanakkor rámutatott, hogy a hajó biztonságos, a vele szemben támasztott elvárásokat némi átalakítás után teljes mértékben teljesíteni is tudja, ám komolyabban viharos körülmények között kissé gyengén fog muzsikálni.

A mintegy 20 millió Dollárba (olvasni majd 90-et is) kerülő módosítások keretében három vonalon történtek módosítások: egyrészt új típusú csónakok kerültek a fedélzetre, a részükre kialakított terület ajtókat kapott az ismételt elvesztésük elkerülése végett, másrészt a hajó teljesítménye szempontjából lényeges elemként módosításra került a meghajtás áttételezése, megelőzendő a propellerek vízből kiemelkedése esetén esetleg fellépő teljesítményproblémákat és végül a stabilitás növelése érdekében további ballaszt hozzáadását hajtották végre. Ugyanakkor az elemzést végzők szerint a Canterbury viharos tengeren még így sem lesz egy igazán „kényelmes” lévő hajó.

Az 500 millió NZ$ költségvetésű programból részét mintegy 177,5 millióval kivevő HMNZ Canterbury cirka 1450 m²-es rakodóterét a hajó jobb oldalán és a taton nyíló rámpán keresztül lehet megpakolni – mintegy 50 járművel. Kávédaráló vonatkozásban 1 db SH-2G Seasprite található meg a fedélzeten, de lehetőség van 4 NH90 üzemeltetésére is, a fedélzet pedig alkalmas Chinook méretű helikopter fogadására. A fentebb említett merevtörzsű motorcsónakok mellett 2 közepes méretű partraszállító hajó képzi az „alapfelszereltség” részét. A hajó fedélzetén a legénység mellett 250 katonának jut hely.

Nos tehát bár az HMNZ Canterbury-nek mindvégig meglesznek a korlátai, mondhatni mostanra rendben van elvileg a hajó, nyújtani képes azt amire beszerezték. Nem is kívánnánk ezt tovább részletezni, inkább ugornánk a Protector-osztály IPV kategóriájú hajóira.

A Protector-osztályú járőrhajók kisebb verzióinak építését az Új-Zélandi Whangarei-ben, a BAE System Australia helyi hajógyárában végezték. A Fülöp-szigeteki Parti Őrség egyik hajótípusára alapozó, de teljesen más felépítményt felvonultató járőrhajók számos vonatkozásban komoly minőségi, képességbeli ugrást jelentenek a korábbi Moa-osztály hajóihoz képest.

Ugyan a 2007 nyara és 2008 nyara között vízre került, hajónként ~36 millió NZ$ értékű IPV-k kapcsán volt a legkevesebb probléma, azonban mégiscsak volt. Erről túl sokat nem sikerült megtudni, lényeg a lényeg elvileg nem részletezett egészségügyi és biztonsági vonatkozású dolgok miatt húzódott kissé a hajók átvétele, melyek így csak 2009. április-május során álltak szolgálatba.

Írásunk Project Protector-ral kapcsolatos részét a Protector-osztály két OPV kategóriájú hajójával zárnánk. Mint már utalgattunk rá, ezek átvétele sem ment zökkenőmentesen. 2008 őszén az Új-Zélandiak bejelentették, hogy csúszik a két hajó átvétele, lévén ezek körül is problémák adódtak. A 2009 tavaszán a megrendelő és a szállító (BAE Systems Australia) közt megkezdődő egyeztetések fő vonalát az eredetihez képest mintegy 300 (lehet olvasni 100-at is) tonnával megnövekedett tömeg képezte, mely potenciális veszélyforrást jelenthet az antarktiszi jeges vizekben történő haladás során.

Az új hajókkal kapcsolatos késedelmek és a régi hajók korábbi kivonásának volt kedvezőtlen humán erőforrás vonatkozása is: az esetek demoralizáló vonatkozása mellett állítólag sokan döntöttek a fegyvernemtől történő távozás mellett.

Végül az Anzac-fregattokhoz hasonlóan Új-Zélandi beszállítással, de az ausztrál Williamstown-ban megépített Protector OPV-k átvételét idén februárban jelentették be, mikor is még úgy volt, hogy az HMNZS Otago márciusban, míg az HMNZS Wellington áprilisban érkezik meg honi kikötőjébe, Devonportba. Nos látható, hogy ez kicsit módosult, hiszen az Otago csak a napokban futott be, míg a Wellington érkezésének esedékessége júniusra csúszott át.

A 85 méter hosszú, 1 600 (1 900?) tonna vízkiszorítású járőrhajók – feladatkörökből eredően – nem túl erős defenzív/offenzív képességét egy 25 mm-es M242 Bushmaster gépágyú adja, melyet a hangárban elhelyezhető 1 db SH-2G Seasprite vagy A109 helikopter által hordozható fegyverarzenál (torpedók, mélységi töltetek, Maverick rakéták) egészít ki.

No és ha már ilyen szépen kitárgyaltuk a Poject Protector-t, akkor tán folytassuk is a hírcsokrot egy nem feltétlen kapcsolódó, ám közelmúltbeli pedzegetéssel. Az HMNZS Otago befutásának napján Új-Zéland egykori miniszterelnöke, Sir Geoffrey Palmer úgy nyilatkozott, hogy itt az ideje visszaengedni a nem nukleáris meghajtású amerikai hajókat az új-zélandi kikötőkbe.

Mondjuk ez szerintünk így kicsit érdekes kijelentés, hiszen a US Navy hajói nem lettek sohasem kitiltva. Az 1987-ben, David Lange miniszterelnöksége (Sir Geoffrey Palmer miniszterelnök-helyettes volt akkoriban) elfogadott, Új-Zélandot nukleáris (fegyver) mentes zónának nyilvánító törvény életbe lépése ugyan valóban megtiltotta a nukleáris meghajtású/nukleáris fegyverzettel rendelkező hajók Új-Zélandi vizekre belépését, ám ez egy specifikus tiltás volt. Az már más kérdés, hogy emiatt Washington magára nézve tárgytalannak tekintette Új-Zéland védelmét és így átrendeződött az 1951-ben Ausztrália és Új-Zéland, valamint a két „szomszéd” és az Egyesült Államok között külön-külön létrejött védelmi szövetség, az ANZUS felállása.

„Az Egyesült Államok hadihajóinak látogatása „kívánatos” ha betartják az Új-Zélandi törvényeket” – nyilatkozta Palmer az NZPA hírügynökségnek, hozzátéve, hogy meglátása szerint a kérdésben változóban van Washington hozzáállása éppen ezért időszerű ezen téma.

Ugyanakkor Murray McCully külügyminiszter véleménye szerint Washington álláspontja az, hogy amíg Új-Zéland nem változtat 1987-es döntésén, addig nem küldenek hajót látogatóba. Márpedig nem várható, hogy Wellington módosítana a jelenlegi szabályozáson.

Mindenesetre az idei év egy 25 éves történetet tör meg, lévén idén Új-Zélandi hadihajók érkeznek majd amerikai kikötőkbe. A héten útra kelt Anzac-osztályú fregatt, a HMNZS Te Kaha és a kíséretét képző ellátóhajó, az HMNZS Endeavour ugyan nem direktben amerikai puszipajtást megy játszani, hanem csak egy nagyobb turné végén érkezik amerikai kikötőkbe. Az út első állomásaként egy kis hadgyakorlatra kerül sor a Dél-kínai-tengeren a szingapúri, maláj és ausztrál haditengerészettel karöltve, amit követően a két Kivi útja szétválik, a Te Kaha a Shanghai Expo-n erősíti az új-zélandi jelenlétet, míg az Endeavour Dél-Koreába látogat. Útjuk a Kanadai Haditengerészet megalapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett eseményen találkozik ismét. És ha már Észak-Amerika partjainál tartózkodnak lehajóznak végig a nyugati parton, tiszteletüket téve Seattle, San Francisco, San Diego és végül Honolulu civil kikötőiben.