|

Karnyújtásnyira van Irán és a nyugat megállapodása?

Az iráni külügyminiszter szerint közel van a megállapodás a nagyhatalmakkal az uráncseréről. Manusehr Mottaki a müncheni nemzetközi biztonsági konferencián nyilatkozott. „Személy szerint úgy gondolom: megteremtettük a keretét annak, hogy már a nagyon közeli jövőben lehetővé váljon egy ilyen csere” – mondta.

Hozzátette azonban, hogy akkor lehet megállapodás, ha Teherán határozhatja meg szükséglete alapján, hogy mekkora mennyiség cseréjéről legyen szó. „Úgy gondoljuk, minden fél kinyilvánította politikai akaratát arra, hogy létrejöjjön ez a csere” – jelentette ki, de nem nevezett meg egy országot sem. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden közölte, országa kész alacsony fokon – 3,5 százalékon – dúsított uránját előbb külföldre küldeni, minthogy megkapja érte a kutatóreaktorához ígért nukleáris fűtőelemeket, vagyis 20 százalékosra dúsított uránt.

Teherán korábban felbosszantotta Oroszországot és a Nyugatot azzal, hogy elutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által a vita rendezésére ajánlott eme megoldást. „Mindkét félnek biztosíték kell arra nézve, hogy azt kapja, ami a megállapodásban szerepel” mondta a külügyminiszter. Hozzátette: Irán elismeri, hogy hónapokba telhet, amíg partnerei elvégzik a 20 százalékosra dúsítást. Carl Bildt svéd külügyminiszter óvatosan, de azonnal reagált Mottaki szavaira. Helyeselve amit mondott, kérte Iránt, hogy javaslatát hivatalosan nyújtsa be a NAÜ-höz.

Forrás: honvedelem.hu

11 hozzászólás “Karnyújtásnyira van Irán és a nyugat megállapodása?”

  1. Már az amik is rájöttek, hogy a páncélüveg nagyon ellenálló a kumulatív sugárral szmben, többször, csak bepókhálósodott az üveg. volt is róla szó, hogy az acéllemezere/helyére is tesznek, de a gyártása nagyon drága. A kumulatív sugár nem tud átmenni az autón, mert szétfröccsen.

  2. Hans: Szerintem ez inkább propaganda bejelentés volt. Csak azt tudjuk, hogy nemrég sikerült koppintaniuk az F-5-öst (nem tudom, hogy minőségileg megüti-e vagy esetleg túlszárnyalja az eredetit). Erről a szintről ilyen gyorsan egy „lopakodó” gyártása lenyűgöző teljesítmény lenne.
    Ráadásul a lopakodó elég tág fogalom, nem tudjuk milyen szempontból is lopakodó.
    A „láthatatlan a radarberendezések számára” kifejezés elég hatásvadásznak tűnik számomra.
    Talán papírból van, vagy a galambjaikra tettek robbanószert és felhajtják őket amikor jönnek a támadók, azoknak a gépeknek meg bekajálja a hajtóműve őket és kész. Ezeket biztosan nem látja a radar:)

    Amíg nincs róla bizonyíték addig minden találgatás annyira hihető amennyire a fenti is. Kár pazarolni rá a szót, ráadásul a témától idegen:)

  3. Semmiféle realitása nincs egy iráni lopakodónak. Egy ’70-es évek elejai F-5E gépet másoltak le, aminek az alapja egy ’50-es évek beli F-5A. Kb. egy MiG-21bisz szintű gépről van szó, az jenki verzió talán picit fentebb van elektronikailag és aerodinamikailag. Ennyi. Ettől nagyon nem kell hasraesni. Ez jóval több, mint a magyar ipar teljesítménye, de azért egy jenkivel nem mérjük össze, mert még hülyének néznek minket… :)