Anno az észak-koreaiakkal folytatott tárgyalások sikertelensége után az ENSZ által egyoldalúan meghúzott, a Sárga-tengeren húzódó demarkációs vonal már számos konfrontációt okozott az egymással tűzszünetben lévő két Korea között. Ezidáig a két haditengerészet gyapálta egymás alkalmanként – legutóbb 2009 novemberében, ám a mostani incidens más.
A mai napon ismételten „tűzpárbajra” került sor, ám a „bevett” módszerrel szemben a hírforrások szerint ezúttal nem hadihajók, hanem a szárazföldi tüzérség volt a főszereplő. Az elérhető információk alapján az észak-koreai tüzérség a partról mintegy 30 lövedéket zúdított a tengeri határvonal irányába, amire a déliek egyből figyelmeztető lövésekkel válaszoltak. Ha minden igaz ez volt az első eset, hogy Észak-Korea tüzérségi tűz alá vette a szóban forgó határvonal környékét.
Két napja Phenjan a tengeri határvonal közelében két, hajózás előtt lezárt területet jelölt ki, melyekre a korlátozást március 29-ig kívánják fenntartani. Ezzel még nem is lenne semmi probléma, ha történetesen ezekbe nem került volna déli terület is… Természetesen ez kiverte a biztosítékot Szöulban, ahol érthetően provokációnak és a tűszüneti megállapodás megsértésének minősítették az esetet.
„Észak Korea ezen hozzáállása igencsak kiábrándító” – nyilatkozta ezzel kapcsolatosan Hyun In-taek egyesítési miniszter egy szöuli biztonságpolitikai fórumon.
A korábbi incidenseket figyelembe véve egyébként tán kissé meglepőnek hangozhat, de Phenjan és Szöul kommentárja nagyjából megegyezik a ma történtekről: az észak koreaiak állítják hogy a hadgyakorlat keretében indított tüzérségi tűz saját tengerszakaszukat érte, a déliek válaszlövései pedig a levegő lettek eldurrogtatva. Továbbá így ehhez senkinek semmi köze, a gyakorlatokat folytatni fogják. A Dél-Korából származó hírek szerint a mintegy 30 tüzérségi lövedék vélhetően a lezárt zónában, a határvonaltól nagyjából 3 kilométernyire északra csapódott be. A nyilatkozat alapján figyelmeztető lövéseket indítottak és katonai előírásoknak megfelelően igyekeztek is semlegesíteni az érkező lövedékeket.
„Hadseregünk tüzet nyitott az érkező lövedékekre” – idézi a média az az elnöki hivatal meg nem nevezett hivatalnokának nyilatkozatát. „Az előírások szerint minden beérkező objektumra tüzet kell nyitnunk.”
A hírforrások szerint a válaszlépés egy, a tengeri határvonal közelében fekvő szigeten fekvő támaszpontról indult. Állítólag észak felől érkeztek még további sorozatok, amiket viszont a déliek már nem reagáltak le.
Az incidenseben – melyben hajók tehát egyáltalán nem vettek részt – sem emberéletben, sem anyagiakban nem esett kár.
Szárazföldi hadgyakorlat Dél-Koreában