|

Ismét egymásnak esett a két Korea haditengerészete

Természetesen ismételten csak az Észak-Korea által formálisan nem elismert, anno az észak-koreaiakkal folytatott tárgyalások sikertelensége után az ENSZ által egyoldalúan meghúzott, a Sárga-tengeren húzódó demarkációs vonalról van szó.

Azaz újabb eseménnyel bővült az ún. „crab wars”, azaz rák háborúk sora. (A demarkációs vonal körüli vizek gazdagok rákban, innét az incidensek elnevezése.)

A koreai Yonhap hírügynökség értesülései szerint az észak-koreai hadihajó a Daecheong-sziget közelében, a dél-koreai Incheontól mintegy 220 kilométernyire, helyi idő szerint 11:27 magasságában lépte át a szóban forgó határvonalat, minek során összefutott egy dél-koreai „kollégával”. Utóbbi először szóban, majd figyelmeztető lövésekkel próbálta jobb belátásra bírni az ekkor már 1,3 kilométernyire déli területre hatolt járőrhajót. Mindez azonban süket fülekre talált, hiszen egyrészt az északiak nemhogy nem fordultak vissza, hanem a figyelmeztető lövésekre reagálva tüzet is nyitottak a déliek hajójára.

Természetesen a déli hajó viszonozta a tüzet, aminek hatására az észak-koreaiak – talán emlékezve a korábbi incidensek kimeneteleire – menekülőre fogták a témát. A hírek szerint míg a déli hajó apróbb sérülésekkel, némiképp meglyuggatva megúszta, addig az észak-koreai hadihajó jelentős károkat szenvedett. Hogy ez járt-e emberveszteséggel, azt nem tudni, annyi azonban bizonyos, hogy a dél-koreaiaknak nincs vesztesége.

httpv://www.youtube.com/watch?v=2czvq5N_q7k

A terület körüli vizek ellenőrzésének kérdése rendszeresen diplomáciai téma a két fél között, de ez a katonai összecsapás sem számít egyedinek. Legutóbb 2002 júniusának végén került sor fegyveres összetűzésre, melyben elvileg 17 észak-koreai illetve 6 dél-koreai tengerész vesztette életét. Ennél lényegesen komolyabb incidens volt az, amelyik 1999 júniusának elején történt.

A 2002 június 29-ei összecsapásban részt vett dél-koreai járőrhajó

A 2002 június 29-ei összecsapásban részt vett dél-koreai járőrhajó ,

Az 1999. június 8-ai összetűzés (Első Yeonpyeong-i csata) kezdeteként észak-koreai torpedónaszádok 2 járőrhajó kíséretében halászhajókat kísértek a vitatott vizekre., amit a déli fél nem nézett jó szemmel. A déli járőrhajók az északiak visszafordítására készültek, mikor is az északiak tüzet nyitottak. A kialakuló tűzpárbajban 2 észak-koreai járőrhajó a tenger fenekén kötött ki, 5 másik pedig megrongálódott. 30 északi hadi tengerész vesztette életét és további 70 sebesült meg. A déliek apróbb károkkal jöttek ki az esetből. Történt mindez a két fél Pekingben folytatott diplomáciai tárgyalása közepette.

1999.06.08: Dél-Koreai járőrhajó rohan bele egy észak-koreai kollégába

1999.06.08: Dél-Koreai járőrhajó rohan bele egy észak-koreai kollégába ,

Az aktuális esettel kapcsolatban Phenjannak természetesen egész más álláspontja van. Észak-Korea szerint ugyanis a déliek voltak azok, akik északi területre hatoltak be és Szöul bocsánatkéréssel tartozik az eset miatt.

httpv://www.youtube.com/watch?v=z27Naawgsag

31 hozzászólás “Ismét egymásnak esett a két Korea haditengerészete”

  1. Kicsit…És akkor ilyenkor mosolygok, hogy NK majd jól elintézi a jenkiket, meg hasolnó dumán.

    A történelem sok nagy pillanatáról lemaradtam, de alig várom a napot, mikor a Kim Dinasztia hátha kimúlik és talán változik valami. Ez igaz Kubára is.

  2. Belerohanás:

    Egy őrhajón ritkán van olyan fegyver, amivel egy hasonlót el tud süllyeszteni. Leggyakrabban 20-40 mm-es gépágyúk, stabilizátor nélkül mert az drága és minek :-D). Elég sokat lőnek mellé. A nagyobb űrméretű lövegek stabilitási gondot okozhatnak.

    Ráadásul az őrhajókat kettős célra tervezik: katonai és rendvédelmi. Elég csúnyán néznétek a páncéltörő ágyúval felszerelt rendőrautóra is :-D

    Egyes típusok (főleg szovjet) partvédelmi rohamcsónakként (kvázi kamikázeként) hajó elleni rakétákkal is el vannak látva (ha jól néztem mostanra gyakorlatilag kivonták őket). Ezek a rakéta kilövése után az áruk 15-20%-át érik.

  3. „A történelem sok nagy pillanatáról lemaradtam, de alig várom a napot, mikor a Kim Dinasztia hátha kimúlik és talán változik valami. Ez igaz Kubára is.”

    Pedig mennyivel „szegényebb” lesz majd a világ. Akárcsak a VSZ vagy a berlini fal nélkül…!

  4. OFF

    Igazából az a vicces, hogy ezek a valamik még a Hidegháború maradékai. Elképesztő történelmi távlatok vannak néha.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Soong_May-ling

    Még abban a korban született mikor dinasztikus monarchiák voltak, láthatott két világháborút, Koreát, Vietnámot, holdraszállást, stb.

    Gyakorlatilag a mai modern civilizáció létrejöttét átélta. A villamosság hajnalán született és az atomkorban halt meg.

    ON

  5. Onedin kapitány

    Sziasztok!

    „És akkor ilyenkor mosolygok, hogy NK majd jól elintézi a jenkiket, meg hasolnó dumán.”

    Azért a KNDK-t ne becsüljétek le. A világ egyik legerősebb hadserege, nem az atomfegyver, hanem a szemlélet, a gyerekkortól induló spártai jellegű katonai kiképzés és fanatizálás miatt. Örült volna Bush, ha olyan emberanyag jut az amerikai hadseregnek, mint a csóró KNDK-nak.
    És igenis párszor megleckéztették a nagy Amerikát is.
    Gondoljatok arra, amikor a 23-asok és 29-esek elfogták az amerikai felderítőgépet. Hallottam sokkal durvább, keményebb dolgokról, de most nincs kedvem ide tanulmányt írni.
    A légierejük se olyan rossz, pl. a komcsi Korea MiG-29 pilótái lényegesen gyakorlottabbak, mint a mieink, nyilván többet tudnak kihozni a gépeikből.
    Plusz az ottani terep. Nem véletlen, hogy a sokat tapasztalt am-i tábornokok bárhová készek benyomulni, csak ne „NK” legyen az, mert az otanniaktól a tapasztalatok alapján irtózatosan félnek. Ahhoz képest Irán megszállása kényelmes sétagalopp.
    Tudtátok, hogy a Mo-n járt észak-koreai kommandós ezredes a háború alatt 40 amerikai katonát gyilkolt meg a titkos akciók során? Állítólag akkor 1 millió USD vérdíjat tűztek ki a fejére az amik.
    Amúgy a fenti 40-hez képest messze több vér tapadt az öreg mestergyilkos kezéhez.
    Annyit még, ha NK-ban egyszer beindul egy kínai típusú félcuculista-kapitalista gazdasági átmenet, akkor vélhetően új, rendkívül erős távol-keleti tigris fog születni. Megvannak hozzá az adottságaik.

  6. OFF

    Mondjuk egy hasonlót talán azért átéltem. A hétköznapi szinten elterjedő számítás technikát. Fiatal koromban C64 és társai. Aztán első PC-k. Ma egy 8-10 évvel fiatalabb fel sem fogja talán, hogy volt még olyan, hogy monochrome monitor, 800×600 űrberbrutál felbontás volt. Nem volt integrált hangkártya és hálókártya. Betarcsázók 56k-s net havi 12-kért (98-as forint árfolyam!), stb.

    Hihetetlenül kevés erőforrásból mégis mit meg tudtak csinálni.

    Ma napig idézzük bátyámmal azt, hogy 1996 táján az mondtuk, hogy mikor lesz olyan gépünk, amin fut a Civ2. Akkor 286-os gépünk volt. Ma már egy mobilon elfut. Döbbenetes. Minden ami akkor felfoghatalan volt, ma egy ajakbiggyesztés sem vált ki.

    ON

  7. Molni, ismerős :)

    Más. Ez a komcsi kommandós ezredes. A koreai háborúra gondolsz? 1 millió Dollár? Ez inkább legenda lehet szerintem. Mert az viszont biztos, hogy az amcsik 100 ezer Dollárt ajánlottak annak az északi pilótának, aki meglepi őket egy MiG-15-össel. Meg is történt, Nu Kom Suk néven futott asszem az illető, aki átvitte a gépet. Bár ő talán pont nem tudott a 100k-s ajánlatról. De megkapta.

  8. @Onedin kaptiány

    Nagyon nyugodtnak kellett maradnom, hogy ne röhögjek vagy dühöngjek azon amit írtál. Félelmetes.

    A világ egyik legerősebb hadserege, nem az atomfegyver, hanem a szemlélet, a gyerekkortól induló spártai jellegű katonai kiképzés és fanatizálás miatt.

    A fanatizálás még egyetlen lövedéket sem állított meg a levegőben. Az ’60-as évek fegyverzetével nem lehet vitézkedni egy olyan ellenféle ellan aki 30-40 vgy néha 50 évet ver rád technikában harkocsi, légierő és tüzérség, de inkább minden tekintetben. Fel nem fogom, hogy az ilyen propagande vidóknak vannak akik bedőlnek. Én még 12 évesen sem vettem volna be ezt a maszlagot.

    Örült volna Bush, ha olyan emberanyag jut az amerikai hadseregnek, mint a csóró KNDK-nak.

    Menten lefordulok a székről. Arra a hadseregere gondolsz, amiről egy megpattanó azt írta a ’90-es években, hogy ha rossz év van, akkor a katona is éhezik. Tényleg lehet így erős katonát nevelni. Megáll az ész komolyan mondom. Fura, hogy egyetlen hadsereg sem éheztetéssel edzi katonáit. Biztos hülyék.

    És igenis párszor megleckéztették a nagy Amerikát is.

    Micsoda? Hol? Mikor? Kérlek sorold fel, de ne a szokásos propagande sztorikat, ha lehetne.

    Gondoljatok arra, amikor a 23-asok és 29-esek elfogták az amerikai felderítőgépet.

    Konkrétan miről beszélsz? Milyen felderítő gépet? Nemzetközi vizeken egy gép mellé repülni – mert csak errők van szó – mi a nagy tett?

    A MiG-23 gépek meg olyanok voltak, amilyenek. Nem véletlenül élte túl a MiG-21bisz. A MiG-23 – már bocsánat – szinte egy rakás *** volt. Szinte semmi előnye sem volt valósában a MiG-21bisz típussal szemben, mert 0 volt a megbízhatósága. Tolóerő / tömeg aránya volt picit jobb, de a variaszárny ellenére borzalmasan repült. Az izraeli tesztpilóta véleménye lesujtó volt a típusról. Szerinte még az F-4E is simán jobb volt nála. Egy zsoldos pilóta ballasztnak titulálta a gép elektronikáját, mert annyira volt megbízható.

    A légierejük se olyan rossz, pl. a komcsi Korea MiG-29 pilótái lényegesen gyakorlottabbak, mint a mieink, nyilván többet tudnak kihozni a gépeikből.

    Nem olyan rossz? Ez az év vicce. J-5, J-6, H-5 és Q-5 gépek adják a gerincét. Ezek ma kb. múzeumokban fellelhető gépek. Ők ezzel repülnek, ha tudnak. 50-es évek közepi szint… A 46 db MiG-23 nagy része tutira nem röpképes, mert a gépek naptári élettartama lejrárt, ha használták őket, akkor az 1500 órás élettartamnak még évi 60-80 órával is pápá.

    Mellesleg miből? Nincs pénz, nincs support. A KNDK még J-5 gépet sem tud gyártani, nemhogy MiG-29 alkarészt. 18 vagy 20 db ’80-as évek beli MiG-29-et ősrégi R-27R BVR képességgel – már bocs – de ki nem szarik le? F-16C/D és F-15K flottával néz farkasszemet…

    Komlyan mondom, hogy te álomvilágban élsz.

    Plusz az ottani terep. Nem véletlen, hogy a sokat tapasztalt am-i tábornokok bárhová készek benyomulni, csak ne “NK” legyen az, mert az otanniaktól a tapasztalatok alapján irtózatosan félnek. Ahhoz képest Irán megszállása kényelmes sétagalopp.

    Ki akarna elfoglalni egy gyakorlatilag romhalmaz országot? A külföldi segélyek tartják még életben a rendszert. Még mindig olcsóbb alternatíva, mint háborúzni velük és nem is halnak meg annyian.

    Tudtátok, hogy a Mo-n járt észak-koreai kommandós ezredes a háború alatt 40 amerikai katonát gyilkolt meg a titkos akciók során? Állítólag akkor 1 millió USD vérdíjat tűztek ki a fejére az amik.

    És ez hogy jön ide? Ez olyan 55 éve lehetett. A sztort soha nem halottam. A háború mégis egy hatalmas X volt. A komcsik első terjeszkedését szépen leverték.

    Annyit még, ha NK-ban egyszer beindul egy kínai típusú félcuculista-kapitalista gazdasági átmenet, akkor vélhetően új, rendkívül erős távol-keleti tigris fog születni. Megvannak hozzá az adottságaik.

    Ennek igazából semmi jele. Kínához képest meg 25 évvel vannak lemaradva. Ha egyszer tényleg megynyílik, akkor reggelire megszik…

    Ilyenkor nem tudom, hogy valaki csak viccel vagy sem. Mert viccnek jó a poszt, de komolyan venni ilyet, az már viccnek is rossz…

  9. a többit viszont fenntartom, de tovább részletezni nem akarom.

    Ez nálam egyenlő a szájkaratéval és azzal, hogy „nincsenek érveim”.

    Hány féle aspektusból vagy ténnyel alátámsztva fejtsem ki, hogy a KNDK hadereje ma kb. arra lenne jó, hogy az első nap a tüzérséggel halomra gyilkojla nagyrészt a civileket egyes statikus létesítményeket. Aztán itt véget is értne nagyjából a tudomány. A ’80-as években is röhejesen elavult volt. Az ODS alatt az iraki védelem magasabb szintet képviselt, de abból is rövid úton fasírtot csináltak az akkori technikával. Az ma a 25 évvel ezelőtti nyugati tecnhika. Akkor képezld el ezt XXI. századi szintet felvonultató ellenfél ellen. A fantáziádra bízom a végereményt, de ha nem megy esetleg segíthetek rávilágítani erre-arra.

    Nem baj az, ha az ember nem tud valamit, de tényekre és alátámasztható érvekre immúnisnak lenni, az a a hülyeség csúcsa.

  10. Abban azért én nem lennék olyan biztos, legalábbis ami a különleges erőket illeti.

    Molnibalage, nekem azért ennyire nem negatív a benyomásom a 23-asról. Pláne, hogy nem mindegy melyik változat. Nem hallottam róla, de pl könnyen elképzelhető, hogy a KNDK korszerűsítette régi R-60 rakétáit, a 23-asaikhoz adaptálták az R-73-ast, új kínai típust stb.
    És inkább egy 23-as, ami fel tud szállni, mint több századnyi F-15, F-16 amit az éjjel, földközelben berepülő An-2-eseken és más módokon átdobott, végletekig profi észak-koreai diverzánskülönítmények lángoló ronccsá változtatnak a repülőtéren.

  11. + nyilván pár száz Scud-ot is a repterekre irányoznak (a Patriot ütegek személyzetére, részelemeire szintén ráküldenek néhány tucat kommandót). Azt a néhány dél-koreai és USA gépet, ami mégis felszáll, túlerővel lelövik, vagy ha másként nem megy, nekirepüléssel megsemmisítik.

  12. A terep valóban nem kedvez a támadó félnek. A fanatizálás sokat számít, de hiába van sok katona, ha nincs harci tapasztalat. Márpedig az igazi harci tapasztalat mostanra kikopott.

    Az összes lehetséges eset azzal számol, hogy a KNDK támad. Ahogy írtam. Ki ontana egy csepp vért is egy szarkupac országért? A német egyesülés után márkaszázmilliárdos nagyságrendben kölöttek pénz a keleti országrészere és még 20 év után is szemmel látható és érezhető a difi. A KNDK kicsit az NDK szinje alatt van.

    Ha csak a fanatizálás számítana akkor nem is értem, hogy miért nem fanatikus longwoman íjászok és görög falanxok küzdenek a csatatéren, ha a fanatizmus elég…

  13. Fentebb nem csak fanatizmusról, hanem gyerekkortól induló, alapos, spártai jellegű katonai kiképzésről ÉS fanatizmusról írtam. Profizmus és bátorság+ extra erős hazaszeretet, sovinizmus, gondoljunk mi bármit is a sztálinsta jellegű KNDK-ról. Az agymosó agitprop mondjuk a világ valamennyi hadseregében működik, az amerikaiban pláne. Sőt a civil életben is.

    Hogy lássátok nem hülyeségeket beszélek a KNDK kommandós erőível kapcsolatban,egy kis elgondolkodtató olvasmány. Igen, az öreg ezredesről van szó, aki 50 és 53 között 40 amerikai soldier-ert ölt meg gerillaként. Aztán később is részt vett néhány véres akcióban.
    A társával 88-ban jártak itt, tanították a magyar hadsereg és a rendőrség különleges erőit. Többet is írhatnék róluk, de ennyi elég lesz, hogy lássátok Molnár Balage ír-e hülyeségeket, vagy én.

  14. @Onedin kapitány

    A pokol legsötétebb bugyrai tárulnak fel előttem. Elképesztő, hogy miket zagyválsz itt össze. Akkor szépen sorban.

    Molnibalage, nekem azért ennyire nem negatív a benyomásom a 23-asról.

    Talán te repültél vele? Mindent elárul az, hogy az alkalmazó országok nagy része régesrég kidobta őket a francbe, de MiG-21 gépeik még mindig repülnek.

    Pláne, hogy nem mindegy melyik változat.

    Személy szerint én egydül az MLD változatot tartom valamire használhatónak az R-73 integráció (HMS nincs), jobb radarja (orosz szinten) és kicsit módosított aerodinamika miatt és mert voltak zavartöltetei. A ’80-as években ez alapkövetelmény kellett hogy legyen. A KNDK gépein elvileg nincs és MLD verzió helyett jó ha ML, de lehet, hogy csak MF gépeik vannak.

    Nem hallottam róla, de pl könnyen elképzelhető, hogy a KNDK korszerűsítette régi R-60 rakétáit, a 23-asaikhoz adaptálták az R-73-ast, új kínai típust stb.

    Figyelsz te rám? R-3Sz kínai koppintásának gyártása sem megoldott. Minden külföldről szereztek be. Akkor R-60 és R-73-mal mégis mi a jó fittyfenét tudnának kezdeni. Vannak még olyan hk-k ott rendszerben asszem, amiben még lövegstabilizátor sincs…

    És inkább egy 23-as, ami fel tud szállni, mint több századnyi F-15, F-16 amit az éjjel, földközelben berepülő An-2-eseken és más módokon átdobott, végletekig profi észak-koreai diverzánskülönítmények lángoló ronccsá változtatnak a repülőtéren.

    Menten elszáll az agyam. Szerinted erre nem készül fel a RokAF és egész véderő? Szerinted az An-2 gépekből mennyi érné el célját? Áruld már el, hogy hogy a jó fenébe repülnek éjszaka An-2-val egy hegyvidékes környéknen anélkül, hogy ez ne kamikaze akció legyen?
    A MiG-23 a korábben leírt dolog miatt meg valóban roncs. Ezeréves szar ami mindenképpen túl van az előírt üzemidőn és élettartamán.

    Mellesleg háborúban a gépek x százaléka állandóan odafent lenne, DCA, BARCAP, CAS és egyéb bevetések miatt járőrőzve. A géppark nagyon komoly százaléke fizikailag nem elérhető ezeknek az általad felmagasztal alakulatoknak.

    Mitől végletekig profi az az erő ami egyetlen háborút sem látott és soha nem ját országon kívűl? 60 éves tapasztalatra nem lehet alapozni. Egy papírsárkányra építesz légvárakat.

    + nyilván pár száz Scud-ot is a repterekre irányoznak (a Patriot ütegek személyzetére, részelemeire szintén ráküldenek néhány tucat kommandót). Azt a néhány dél-koreai és USA gépet, ami mégis felszáll, túlerővel lelövik, vagy ha másként nem megy, nekirepüléssel megsemmisítik.

    Lásd fent. A Patriot üteg elég mobilis, próbáld nyomon követni őket egy háborúban úgy, hogy 0 felderítésed van Ja, és az is védehető. Mi tiltja meg, hogy katonák védjék? Semmi.

    SCUD-juk nem tudom, hogy mennyi van, de nagyon sok tartalék és állandó reptér is van. A SCUD atom vagy vegyi töltet nélkül szart sem ér, mert km-s nagyságrendű szórása van.

    A közelben levő jenki hordó kötelék gépei miért ne szállnának fel? Egy hordozó csapásmérő ereje meghaladja a teljes KNDK légierejét.

    Nekirepülés? Az mégis hogy a jó életbe? Mi a túróval? Hogyan? Az AIM-9X az smafu a gépeken közli légiharcra? AMRAAM shooter képesség + AWACS support + data link.

    Fogd már fel, hogy a KNDK légiereje egy repülő múzeúm. Radar sincs a gépek egy részén. Azt sem tudja, hogy mi zajlik körülötte. RWR nuku, AWACS support nuku.

    Hogyan lehet ilyen vad dolgokat leírni? Elképesztő, hogy ilyen dolgokat le mersz írni ilyesmiket és fel sem fogod jelek szerint, hogy milyen butaságokat írkálsz le.

  15. Molni:

    „Az összes lehetséges eset azzal számol, hogy a KNDK támad.”

    Ezt nem is vitattam :-D
    A fanatizálást azért jegyeztem meg, mert az elég kétélű fegyver. A fanatizált sereg nagyobb veszteség után demoralizálódik (%-ban, szovjet 2 vh. elemzések alapján mondom ezt), ez hasonlóan felszerelt csapatoknál egyértelműen döntő lehet. _De_ a támadáshoz szükséges lokális túlerőt (emberben és tűzerőben) nem helyettesíti.

    off

    Nem cáfolni akartalak, hanem a véleményemet irtam le! :-D

    on

    Onedin kapitány:

    Az an-2-es radarképe a nagy csillagmotor és a fém légcsavar miatt majdnem akkora mint egy könnyű sugárhajtású gépé, a vászonburkolat ellenére. Ültél Ancsában a pilóta ülésében? Én elég régen, de nekem úgy rémlik lefelé alig látni ki belőle. Éjszaka, műszerek nélkül, gyakorlatilag vakon szerintem nem megoldható a desszantolás. Ráadásul vagy leszáll, vagy fel kell emelkednie 150-180 m magasra, hogy a kidobást túl is éljék az ejtőernyősök.

    A scud szórásképe valami rettenetes. Azt tömegpusztító (elsősorban vegyi) harci fejhez találták ki. Természetesen elképzelhető, hogy a különféle harci gázok elintézik a személyzetet, bár elég kicsinek tartom az esélyét, lévén a scud is „apró” radarképpel rendelkezik.

    Ja és egy apróság: Észak és Dél Korea között van a világ legnagyobb aknamezeje…

  16. Valószínűleg az első órában szarrá lőnék Szöult de azután szépen vissza lennének rugdosva a kínai határig. Szerintem, csak akkor lenne esély szemernyi terület elfoglalására, ha ugyan az a forgatókönyv szerint alakulna a dolog, mint az első háború során, vagyis ha a kínaiak belépnének a háborúba,észak oldalán.
    Igaz, kérdés, hogy megéri az a némi urán, amit Északtól szereznek be, szerintem.
    Az É-Koreai légierő az első órában megsemmisülne, ugyan úgy mint azok az ágyuk amik megkezdik a tüzérségi támadást. Nem hiszem, hogy olyan sok katonai mozgás maradna titokban a mai műhold járta időkben. valószínű, tudják az összes beásott tüzérségi eszköz koordinátáját, és valószínű, hogy jó néhány Tomahawk indulna meg a vezetési pontok felé.
    Viszont azt nem tudom, hogy milyen szinten van az északi légvédelem. Tudja valaki, hogy milyen rendszert használnak, mert tudomásom szerint az Sz-300-ast sem kaphatták meg.

  17. Valószínűleg az első órában szarrá lőnék Szöult de azután szépen vissza lennének rugdosva a kínai határig.

    Még az sem menne, mert max. a külterületeket érnék el a DMZ lövegei és talán a nagyobb kaliberű rakéta sorozatvetők érnék el. Egy várost leamortizálni egy II.vs- Berlin szintre meg nem két perc. Katonailag meg aztán semmi értelme.

    Szerintem, csak akkor lenne esély szemernyi terület elfoglalására, ha ugyan az a forgatókönyv szerint alakulna a dolog, mint az első háború során, vagyis ha a kínaiak belépnének a háborúba,észak oldalán.
    Igaz, kérdés, hogy megéri az a némi urán, amit Északtól szereznek be, szerintem.

    Csak ma már Kínának is kellemetlen az agyament déli szomszéd.

    Az É-Koreai légierő az első órában megsemmisülne, ugyan úgy mint azok az ágyuk amik megkezdik a tüzérségi támadást.

    Az első órában nem, mert azért kell idő. Mondjuk a 2 nap közpére valszeg. A sok löveg mind betonfedezékben van. Azért decens számú bevetése kell azok szétkapására, bár ma már talán 500 fontos JDAM is szétkapja őket. Abból meg 8-cat kis távolságon simán elvisz egy F-16C is.

    Viszont azt nem tudom, hogy milyen szinten van az északi légvédelem. Tudja valaki, hogy milyen rendszert használnak, mert tudomásom szerint az Sz-300-ast sem kaphatták meg.

    Mennyiségileg hatalmas, minőségileg a bányászbéka segge alatt. Mobil légvédelmi renszerük nincs is igazán. Ez különösen vicces annak fényében, hogy kim papa a déli országrész akarta elfoglalni. Hogyan, ha ki kell mozdulni a SAM védőernyő alól?

    Sz-75 Dvina – talán van Volhov is – és Sz-125 rendszerek voltak vannak nagy tömegben régen, hogy mennyi üzemképes, az kérdőjeles. Sz-200 Vega rendszerből asszem 2-3 üteget vettek.

    Hatalmas mennyiségű (10’000+) Sztrela-2 rakétát szereztek be, de ezek finoman szólva kopottasak ma. Iszonyatos mennyiségben van S-60, KS-19 és KS-12 még rendszerben, kb. 5000 db. Ezek a rendszerek magasan repüléssel gyakorlatilag taccsra vannak téve.

    Az utolsó nagyobb fegyver beszerzések a ’80-as években voltak két lépcsőben. 50. oldaltól olvasd.
    http://www.dia.mil/publicaffairs/Foia/nkor.pdf

    A következőt még én sem olvastam.

    http://www.nautilus.org/DPRKBriefingBook/military/CRS-RS21582_NKMilitaryOptions.pdf

  18. Onedin kapitány

    Scud-ból van nekik legalább párszáz, hazai gyártásból. Atombombájuk is van. Kétkedve olvasom, hogy aki ezt megoldja, az ne lenne képes az R-3Sz (?) lemásolására. A KNDK ügyesen dezinformál, nem minden hiteles, amit külföldön tudni vélnek róluk.
    Különben meg ha olyan gyengék lennének, akkor a békeszerető USA már rég megpróbálkozott volna velük, lásd Disznó-Öböl, Afganisztán, Irak és még egy sor más hely, ahol az amerikaiak beavatkoztak. A legjobb példa erre a latin-amerikai országok XX. századi történelme.

    Hogy a különleges alakulataiknál milyen szintű emberek szolgálnak, arról álljon itt egy nagyon apró történet. Evés közben az öreg ezredest arról kérdezték a magyarok, hogy milyen fegyvereket képes alkalmazni.
    „-Bármiből lehet fegyver” hangzott a válasz, azzal odacsapta a tányért az asztalról, úgy hogy darabokra tört, felkapott egy porcelánszilánkot és elhajította a pár méterre lévő faajtó felé. A szilánk gyönyörűen beleállt. Ittjártukkor jónéhány hasonlóan megdöbbentő „trükköt” mutattak. (Kiskorúk óta folyt a kiképzésük.)
    A híres amerikai zöldsapkások kezit csókolommal köszönhetnek észak-koreai kollégáiknak. Az egyik híres összecsapásban a jelentős számbeli és méretbeli hátrányban lévő KNDK-sok rendesen összeverték őket.
    Meg ugyebár volt az a hajós ügy, ahol 5-7 fős észak-koreai kommandó foglalta el a CIA kémhajóját. A hajót hazavontatták, ma is múzeum, a személyzetet elengedték. A 60 fő körüli személyzetnek ne lett volna fegyvere? Egy CIA-s hajón? Amúgy az egyik am-i a hajó elfoglalása közben meghalt, lehet ő volt pont az őr és el kellett intézni.
    Rendkívül soviniszták, ott ha Imre Kertészhez hasonlóan nyilatkozott volna róluk egy volt honfitársuk, nos akkor az illetőnek nagyon aggódnia kellene még a világ másik végén is.
    A KNDK-t elég durva diktatúrának tartom, de ha úgy vesszük, mi is egy diktatúrában élünk, csak másik alváltozatban. Folyik itt is a néphülyítés-butítás, amihez nagy segítséget nyújt-nyújtott mindig is a média, lásd pédául Láger Rádió.

  19. Onedin kapitány:

    off

    először is ez egy haditechnikai portál, nem belpolitikai, engem spec. zavar ha eltérünk ebbe az irányban

    on

    Mint korábban fejtegettem, Koreában senki nem akar háborúzni a terep miatt. Ezért itt nem is valószínű egy „Disznó-öböl”.

    Atom: Észak nem fog atomot használni dél ellen, mivel a lakosság rokonai is ott élnek. Mint kelet és nyugat Németország 20 évvel ezelőtt. Atomot a támadó erők ellen (vagy max. Japán – évszázados ellentét van közöttük) vet be.

    Scud: a rakéta önmagában kevés, kell valami indítóplatform, amiről kilőhető. Nézd meg az első iraki háborút. Az indítók „egylövetűek”. A scud (mint ahogy már ezt is írtam) elég pontatlan. Azaz vagy ABV fejet tesznek rá, vagy egyszerre elég sokat kell indítani egy célra. Kétlem, hogy azt sokáig tudnák végezni, és szerintem ennyi indítójuk sincs.

    Molni:
    a sztrela nem ér túl sokat a repülőgépek ellen (már csak az emberi reakcióidőből adódóan is + sebesség + magasság – ahogy te is írtad). A helikoptereket viszont jól lehet vele riogatni (meg mondjuk a lövészpáncélosokat is :-D)
    Mondjuk a volhov is elég gyér (tervezésnél a hatalmas bombázókötelékek voltak a célpontok, ennek megfelelően a volhov-hoz fejlesztettek nukleáris fejet is).

  20. Scud-ból van nekik legalább párszáz, hazai gyártásból. Atombombájuk is van.

    Ne vedd sértésnek, de még közvetett bizonyíték is alig van rá. Ez első robbantás gyakorlatilag bizonyítottan kamu volt. A második is erősen kérdőjeleles.

    Egy bomba, ma szart sem ér. Mi hordozná? Mert nehogy azt képzeld, hogy a ez első jenki bombáknál kisebbet össze tudnak rakni. Az 4 tonna körüli volt. H-5 vagy semmi nem tudja hordozni, ami nekik van. A SCUD meg végképp. Magyarán ma ott tartanak, hogy bármit fel esetleg (!) tudnak robbantani, ami északi területen van és adnak felkészülési időt…

    Kétkedve olvasom, hogy aki ezt megoldja, az ne lenne képes az R-3Sz (?) lemásolására. A KNDK ügyesen dezinformál, nem minden hiteles, amit külföldön tudni vélnek róluk.

    Blablabla, ha olyan faszagyerekek, akkor miért nincs semmi bizonyíték. Még a paranoiás szovjetek sem rejtegették, hogy van MiG-29 és Szu-27 és R-73 meg R-27. Amint volt repkedtek vele és rendesen fotózhatóak voltak, hogy milyük van. A svédek vagy finnek pl. előbb tudták, hogy hány fegyver tartó van a gépeken, mint a jenkik, mert ők találkoztak velük gyakran. Miért nem látni semmit abból, hogy milyen faszagyerekek a KNDK erői? Talán mert nem azok? Tudod, Occam borotvája…

    Különben meg ha olyan gyengék lennének, akkor a békeszerető USA már rég megpróbálkozott volna velük, lásd Disznó-Öböl, Afganisztán, Irak és még egy sor más hely, ahol az amerikaiak beavatkoztak. A legjobb példa erre a latin-amerikai országok XX. századi történelme.

    Volt rá ok. Azért kapjál már a fejedhez. Florida partjaitól 90 mérföldre hirtelen megjelentek a komcsik, 1961-ben. A Hidegháború legsötétteb koraszakai között éltek akkor. Ez azért sok volt, de hülyén léptek közbe. Afganisztánban tiszán volt ok, Irakban meg kaumztak egyet. Volt cél. Mi a jó fészkes fénének támadjon meg egy olyan országot az USA, ami egy rakás szar? Nincs ott semmi és igazi vérfürdő lenne ott. Akkor minek? Mi a cél? Mi az ár?

    Hogy a különleges alakulataiknál milyen szintű emberek szolgálnak, arról álljon itt egy nagyon apró történet. Evés közben az öreg ezredest arról kérdezték a magyarok, hogy milyen fegyvereket képes alkalmazni.“-Bármiből lehet fegyver” hangzott a válasz, azzal odacsapta a tányért az asztalról, úgy hogy darabokra tört, felkapott egy porcelánszilánkot és elhajította a pár méterre lévő faajtó felé. A szilánk gyönyörűen beleállt.

    Imételten megkétdezem, hogy ÉS AKKOR MI VAN? Szerinted mindenki ilyen? És, ha igen szerinted ez jó is valamire vadizáson kívűl? Ezzel mire mennek egy komoly helyzetben valódi ellenfél ellen. Már bocs, de lószarra sem. Esetleg kérdezd meg, hogy milyen katonai rádiója van, milyen éjjellátója, golyóálló mellénye stb…

    A reguláris hadsereg képességi meg ettől hol lesznek jobbak és a felszerelésük és kiképzésük? Komolyan mondom megáll az ember esze. Mintha egy 5. osztályos vérpistike véleményét olvasnám.

    A híres amerikai zöldsapkások kezit csókolommal köszönhetnek észak-koreai kollégáiknak.

    Na itt dobom el a hajam. Tudod, azok a sapkások láttak igazi akciót közelről és nem olcsó trükkökkel élnek…

    Az egyik híres összecsapásban a jelentős számbeli és méretbeli hátrányban lévő KNDK-sok rendesen összeverték őket.

    Hm… A korai háború idején volt ez. Tök jó, hogy egy cirka majd 60 éve bekövetkezett eseményből indulsz ki. Az eseményről meg jó lenne valami link és esetleg más ütközeteket is megvizsgálhatnál. Az lehetne egy statisztikai alap. A KNDK + kínai + szovjet erőket meg jól tökönrgúták 1953-ig.

    Meg ugyebár volt az a hajós ügy, ahol 5-7 fős észak-koreai kommandó foglalta el a CIA kémhajóját. A hajót hazavontatták, ma is múzeum, a személyzetet elengedték. A 60 fő körüli személyzetnek ne lett volna fegyvere? Egy CIA-s hajón? Amúgy az egyik am-i a hajó elfoglalása közben meghalt, lehet ő volt pont az őr és el kellett intézni.

    Fentebb írtam, hogy a propaganda akciókat hagyjuk a búsba jó? Maradjunk annyiban, hogy nemzetközi vizeken levő elektronikus felderítő hajót fogtak el. Arra minek is kellene fegyveres személyzet? Ja, hogy a KNDK önhatalmúlag máshogy értelmezte a nemzetközi tengerjogot és leszarta a nemzetkölieg elfogadott parti sáv méretét és büszke arra, hogy gyakorlatilag elfoglalt egy fegyvertelen teherhajót? Mész te a búsba az ilyen hülyeségekkel.

    A sláger rádiót meg utálom. Megszűnésének napja nálam piros betűs ünnepnap lesz.

  21. helikoptereket viszont jól lehet vele riogatni

    Vietnámban is mikor a heliket felszerelték flare-rel, már az taccsra tette őket szinte 100%-ban. Ma a modern gépeken automatikus szórás van összkötve a közeli rakétaindítást figyelő szenzorokkal.

    A Sztrela-2 egy 40 éves vacak…