|

Szolgálatba állt a Heron TP

Az izraeliekről mindig is tudtuk, hogy nagyon ott vannak a pilóta nélküli repülőgépek terén. Aki ebben nem lenne biztos, annak itt egy újabb bizonyíték.

Az Izraeli Védelmi Minisztérium hivatalosan is harckésszé nyilvánította a Heron TP-t (egyéb elnevezései: Eitan, Heron 2), mely jelenleg az RQ-4 Global Hawk után a második legnagyobb katonai alkalmazású UAV. A 4,5 tonnás üres tömegű gép fesztávolsága megegyezik a Boeing 737-es utasszállítóéval (több mint 28 méter), és egy feltöltéssel 60 órán keresztül képes járőrözni a célterület felett.

A kép jól érzékelteti a Heron TP méreteit ,

Az első éles bevetésre a tavaly decemberi, gázai övezetben indított izraeli hadművelet alatt került sor. A légierő szóvivője szerint a 22 napos próba jól sikerült, a Heron TP tökéletesen bevált. Ennek ellenére tovább szeretnék bővíteni a képességeit, hogy a jövőben még több terhet vehessen le a személyzettel repülő, hasonló feladatkörű gépek válláról.

A Heron TP fegyverzetet nem hordoz, kizárólag felderítő berendezésekkel szerelték fel. A 2005-ben induló fejlesztés egyik legfőbb célja a Gulfstream 550 bizjeten alapuló SIGINT gép leváltása volt, melynek üzemeltetése három-négyszerese is lehet a Heron TP-jének.

A gép meghajtásáról egyébként mindössze egyetlen Pratt & Whitney Canada PT6A turbóprop hajtómű gondoskodik, mely 900 kW tolóerőt képes leadni. A Heron TP fejlesztése során nagy hangsúlyt fektettek az irányítás biztonságosságára, mely a városi területek feletti bevetések során kulcsfontosságú, ugyanis egy ekkora gép lezuhanása már igen komoly károkat okoz a földön.

httpv://www.youtube.com/watch?v=GxYB_yxjCf0&feature=player_embedded

10 hozzászólás “Szolgálatba állt a Heron TP”

  1. Abdul a hacker nem kommentálja ezt a cikket, de azért csak óvatosan a nagyméretű vagy felfegyverzett személyzet nélküli gépekkel!

    > Az első éles bevetésre a tavaly decemberi, gázai övezetben indított izraeli hadművelet alatt került sor. A légierő szóvivője szerint a 22 napos próba jól sikerült, a Heron TP tökéletesen bevált.

    Ehhez képest kicsit sok volt ott a halott. A másik lehetőség, hogy az AUV-EW gép tényleg korrektül működött és szándékosan céloztak oda, ahova…

  2. Az Izraeli Védelmi Minisztérium hivatalosan is harckésszé nyilvánította a Heron TP-t (egyéb elnevezései: Eitan, Heron 2), mely jelenleg a legnagyobb katonai alkalmazású UAV.

    Mármint Izraelben ugye? Így gondoltátok? Mert a Global Hawk nagyobb és sokkal nehezebb is.

  3. Propaganda, amikor ez az izraeli nyilatkozat megjelenik a nem haditechnikai oldalakon, esetleg a TV híradóban, akkor az olvasó/néző azt gondolja hogy UAV terén az izraeliek a legprofibbak. A normál médiákban úgysincs senki aki tudná hogy a hír hitelességéhez még hiányzik egy szó.
    Mi úgy is tudjuk hogy a Global Hawk nagyobb.

  4. > Hogy mi is az a SIGINT?

    Magyarul: A levegőből lehallgatják a palesztinok mobiltelefonjait és oda küldenek egy Apache-ot, hogy rakétával nyírjon ki 3 hamaszost és 9 civilt, mert éppen hírhiány van a CNN-nél.

  5. A nagyobb sebesség nem mindig előny. Felderítő szerepkörre tökéletesen megfelel a turbóprop, és a Heron TP-nek “szeretnék bővíteni a képességeit” (bármit jelentsen is ez- Fegyverzet?,elektronika?,radar?)

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.