|

Hírek az ázsiai Orionok háza tájáról

A Lockheed P-3 Orion 1962-es bevezetése óta roppant sikeres nemzetközi karriert futott be és ugyan a nem mai típus napjai az Egyesült Államok Haditengerészeténél már meg vannak számlálva – Poszeidon már hegyezi a háromágú szigonyát – Washington szövetségesei közül nem mindegyiknél áll fent ez a helyzet. Sőt, egyesek még csak most jutnak Orionhoz

Utóbbi alatt az egyre erősödő kínai tengeralattjáró flottával szemben aktuálisan kissé gyengén eleresztett Tajvant kell érteni. Tajvan jelenlegi, tengeralattjáró elleni hadviselésre szánt (ASW – Anti Submarine Warfare) gépparkja a nem mai legénynek számító Grumman S-2T Trackerek mellett olyan forgószárnyasokból áll, mint a Sikorsky S-70 Seahawk és a Hughes 500MD/ASW Defender.

A Trackerekre Tajpej még 1978-ban formált igényt – összesen 32 gépre a T-változatból. Ezen gépek S-2E és G változatokból kerültek volna átépítésre, modernizálásra, azonban a Grumman kifogyott az alkatrészekből az öreg típushoz, így csak 27 gép került átépítésre. Jelenleg ezeknek jó ha a fele bevethető állapotban van, így azért nem annyira rózsás helyzetet teremtve ASW vonatkozásban.

Látható, hogy Tajvannak már jó ideje elég égető a kérdés, mégis elég nehezen sikerült összehozni a 2009 márciusában véglegesített üzletet. Aminek a lehetőségét még a Bush-adminisztráció hagyta jóvá 2001-ben, mikor is a Tajvannak eladásra jóváhagyott jelentős fegyvercsomagban 12 Orion is helyet kapott.

A kis bumfordi tengeralattjáró vadászok még repképes példányainak egy része immáron békés célú feladatokat lát el. Ezen a videón egy kanadai tűzoltó S-2T látható.

A Peking által minél inkább megnehezíteni kívánt típuscsere egyébként már korábban is napirenden volt természetesen. 2000 előtt még európai megoldások – pl. Fokker F27 Maritime Enforcer vagy a Dassault 1150 Atlantic – ám ezekből végül nem lett semmi. Az ezredforduló után már nagyrészt csak az S-3 Viking és a P-3 Orion szerepelt mint lehetőség. Az Orion 2001-es elérhetővé válásával azonban újabb késéseket okozó probléma merült fel. Tajvannak szúrta a szemét, hogy ezek használt gépek lennének és egyes katonai körök még a már leállított P-3 gyártósor újbóli – értelemszerűen igencsak költséges beindításának – kiharcolásával is szemeztek. Végül 2007-ben csak megszületett a kormányközi megállapodás 12 felújított gép szállításáról. A kínaiak erős nemtetszését elhessegetve a 12 P-3C Orion és kapcsolódó szolgáltatások beszerzéséről szóló 665,6 millió Dolláros csomag 2009 márciusában került bejelentésre.

A US Navy egyik P-3C orionja

A US Navy egyik P-3C orionja ,

Hírünk ezen felének apropóját – ilyen szép terjedelmes bevezető után :) – eláruljuk, hogy az adja, hogy a tajvaniak leendő első gépét előkotorták a híres-hírhedt Davis-Monthan-i Boneyard-ból. Ez így önmagában még valóban nem lenne valami nagy szám, azonban ha figyelembe vesszük, hogy a gépek a Lockheed Martin dél-karolinai Greenville-ben található telephelyén újulnak meg, a Boneyard pedig az arizonai Tucson közelében van, az máris érdekesebbé teszi a dolgot. Különösen annak fényében, hogy a kiválogatott Orionokat strukturális gyengeségek miatt repülésre alkalmatlannak minősítették…


Bye-Bye Boneyard! nagyobb térképen való megjelenítése

Node ez nem lehet akadály vasút van, kiváló úthálózat még inkább Némi matekolás után a barátságos logisztikai feladat megtervezéséért felelősek arra a következtetésre jutottak, hogy a nyerges vontató lesz a szerencsésebb megoldás, lévén azt használva csak kétszer kell megemelni a gépek sárkányát, míg a vasúthálózatot használva négyszer – és ugye nem értana minimalizálni a sárkányszerkezetek megsérülésének lehetőségét.

Ugyanakkor a feladat ezzel még nem volt letudva, lévén a fel/lerakodás mellett a cirka 2 000 mérföldes út sem piskóta egy nyergesvontatón, így azt biztosítani kell, hogy a szerkezet menetközben se sérülhessen meg egykönnyen.

A csapat úgy döntött, hogy az egykoron a gyártósoron a még futómű nélküli gépek mozgatásáért felelős, BL-65 nevezetű bölcsőt alakítják át. “Előszedtük a régi tervrajzokat, végrehajtottunk némi módosításokat, hogy kibírja a gép mozgatása miatt elengedhetetlen emeléseket” – meséli ezzel kapcsolatosan a megoldásért felelős csapat egyik vezetője.

P-3C a nyergesvontatón

P-3C a nyergesvontatón ,

A módosított BL-65-öst a szárnyak csatlakozásánál szegecselték a törzshöz – mely értelemszerűen akkor már kissé szárnyaszegett állapotban várta az utat. Az így kapott masszív párost ezután már – láncokkal – rögzíteni lehetett a nyerges vontatóra. Melyből egyébként több is kellett, egész kis konvoj indult útnak az első géppel a Keleti part irányába: egy kamion vitte ugye a törzset, további három pedig a szárnyakat, illetve a gép vízszintes és függőleges vezérsík részét. További 5 kamionnyi beládázott alkatrész is útnak indult. A hajtóművek, a propellerlapátok és a futómű felújítása nem Greenville-ben, hanem más-más depókban történik majd, így azok egy külön szállítmány részét képzik majd – Tucson-ból is és Greenville-be is.

Hit the road, baby!

Hit the road, baby! ,

Hogy konkrétan mekkora pénzmagot szántak a logisztikai feladat előkészítésére, megvalósítására arról nem szól a fáma, csak annyiról, hogy költségen belül maradtak és az első gép előkészítésére szánt 6 hónapos határidőre sem volt szükség. Persze ami az igazán lényeges, hogy a Greenville-ben végett szimmetria és illesztési tesztek alapján elmondhatják az illetékesek, hogy a módszer teljes mértékben bevált.

Jelenleg a második gép áll előkészítés alatt, míg a tervek szerint a 12. gép 2013 júniusában int búcsút a sivatagnak és sorsuk beteljesülésére, avagy jobbra fordulására váró társainak.

A tajvani vásárlás finoman szólva sem pucolja ki a Boneyard P-3 Orion “készletét” ,

Nos ennyi lenne a történet Tajvani része, ámde friss Orion hírek kapcsán van itt még azért.

Konkrétan az, hogy átadták a Pakisztáni Haditengerészetnek az első két korszerűsített P-3C Orion haditengerészeti járőrgépet. Az első gép egyébként még 2009 októberében elkészült, de csak a második példánnyal együtt repülik majd át Pakisztánba.

A Lockheed Martin még 2006-ban zsebelt be egy 44 millió dolláros szerződést, melynek keretén belül korszerűsíti a Pakisztáni Haditengerészet hét P-3C Orion tengeri járőrrepülőgépét. A modernizálás elsősorban a fedélzeti rendszereket és a repülőelektronikát érinti, ezzel javítva a felderítési képességeket és a megbízhatóságot. Az utolsó Orion 2013 februárjában kerül majd ki a Lockheed Martin kezei közül.

5 hozzászólás “Hírek az ázsiai Orionok háza tájáról”

  1. Hát, egy légitársaságnak az az érdeke, hogy a gépei a lehető legkevesebb időt töltsék a földön, főleg pedig hangárban. Itt talán kevésbé sürgető egy kicsit a dolog. Egy D-check-nél ugyanúgy szétkapják a gépet, de gyanítom ez esetben több lesz a javítani való. Főleg, ha netán valamiért nem tudnak megfelelő alkatrészt bányászni az AMARC-ban, azt biza le kell gyártani. Persze biztos nem fél év lesz, de 2-3 hónap minimum. Szerintem.

  2. Szerintem ez már inkáb átépítés kategória mint puszta felujítás. Eleve olyan a sárkány, hogy van már benne pár óra, némi megerősítésre is szükség lehet. Az eredetihez képest nyilván modosul az üzemyanyagrendszer és a motorok is vélhetően új vezérlőrendszereket kapnak. Hogy a MAD új vagy felujított az kérdés de pénz nyilván van újra. Új avionika átépített pilótafülkével, új külső és belső fegyverzetfelfüggesztők a modern eszközökhöz és még sok más benne lehet. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan alkatrész kéne ami már nincs gyártásban így kissebb áttervezésekre is szükség lehet. Mindent kézzel kell csinálni és többszörösen ellenőrizni kell, ez bizony időbe tellik. Plusz az is benne van a pakliban, hogy még a kiválaszott példányok között is lehetnek eltérések a különféle korábbi modernizációs programok miatt. Mindezen módosításokat pedig úgy, hogy minden egyes beépített eszköz súlya módosítja a súlypontot.

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.