|

Poseidon program: megy a szekér

Április végén már írtunk arról, hogy levegőbe emelkedett a P-8A Poseidon első példánya. Azóta történt pár dolog a programmal kapcsolatban.

A levegőt is megjárt T-1 jelzésű példány festőüzembe vonul, ahol a most elkészült T-2 elnevezésű testvérét váltja. A második prototípus immáron az amerikai Haditengerészet színeiben díszeleg, ugyanilyen sémájú öltözetet fog kapni az első gép is.

A T-2

A T-2 ,

A US Navy mellett India is megrendelte a típust (8 darab), valamint Görögország is érdeklődést mutat a görög isten iránt.

A napokban azonban új vásárló tűnt fel a Boeing képzeletbeli bevásárlóközpontjában, a szóban forgó vevő nem más, mint Ausztrália. A földrésznyi ország jelentős összegeket áldoz a hadseregére, ennek megfelelően jól felszerelt haderőt tart fenn. Az óceánnal körbeölelt állam számára szükséges tengeri járőrgép-flotta fenntartása, ezért a kiöregedő P-3C Orionok pótlására szükséges egy másik típust rendszeresíteni.

Az Orionok felett eljárt az idő

Az Orionok felett eljárt az idő ,

A B737-800-as törzséből és a 737-900-as változat hosszabb, nagyobb teherbírású szárnyából készült Poseidonból az ausztrálok szerint már 8 darab is elég lenne a 18 darab AP-3C és 1 darab P-3C lecserélésére.
Sőt, a 8 gép megvásárlása mellett az 5 milliárd dolláros keret maradékból beszállnak a típus kifejlesztésébe is.

A fejlesztés eredményeképpen egy olyan gépet várnak, mely a légi utántölthetőség mellett fejlett keresőradarral, optikai, infravörös, valamint egyéb elektronikai keresőrendszerekkel rendelkezik. Emellett képes lesz torpedókat és tengeri aknákat hordozni a beépített fegyvertérben, valamint a szárnyak alatti pilonokon.

httpv://www.youtube.com/watch?v=4MlxvKPTqHM