A Lockheed P-3 Orion 1962-es bevezetése óta roppant sikeres nemzetközi karriert futott be és ugyan a nem mai típus napjai az Egyesült Államok Haditengerészeténél már meg vannak számlálva – Poszeidon már hegyezi a háromágú szigonyát – Washington szövetségesei közül nem mindegyiknél áll fent ez a helyzet. Sőt, egyesek még csak most jutnak Orionhoz
Utóbbi alatt az egyre erősödő kínai tengeralattjáró flottával szemben aktuálisan kissé gyengén eleresztett Tajvant kell érteni. Tajvan jelenlegi, tengeralattjáró elleni hadviselésre szánt (ASW – Anti Submarine Warfare) gépparkja a nem mai legénynek számító Grumman S-2T Trackerek mellett olyan forgószárnyasokból áll, mint a Sikorsky S-70 Seahawk és a Hughes 500MD/ASW Defender.
A Trackerekre Tajpej még 1978-ban formált igényt – összesen 32 gépre a T-változatból. Ezen gépek S-2E és G változatokból kerültek volna átépítésre, modernizálásra, azonban a Grumman kifogyott az alkatrészekből az öreg típushoz, így csak 27 gép került átépítésre. Jelenleg ezeknek jó ha a fele bevethető állapotban van, így azért nem annyira rózsás helyzetet teremtve ASW vonatkozásban.
Látható, hogy Tajvannak már jó ideje elég égető a kérdés, mégis elég nehezen sikerült összehozni a 2009 márciusában véglegesített üzletet. Aminek a lehetőségét még a Bush-adminisztráció hagyta jóvá 2001-ben, mikor is a Tajvannak eladásra jóváhagyott jelentős fegyvercsomagban 12 Orion is helyet kapott.
A kis bumfordi tengeralattjáró vadászok még repképes példányainak egy része immáron békés célú feladatokat lát el. Ezen a videón egy kanadai tűzoltó S-2T látható.
A Peking által minél inkább megnehezíteni kívánt típuscsere egyébként már korábban is napirenden volt természetesen. 2000 előtt még európai megoldások – pl. Fokker F27 Maritime Enforcer vagy a Dassault 1150 Atlantic – ám ezekből végül nem lett semmi. Az ezredforduló után már nagyrészt csak az S-3 Viking és a P-3 Orion szerepelt mint lehetőség. Az Orion 2001-es elérhetővé válásával azonban újabb késéseket okozó probléma merült fel. Tajvannak szúrta a szemét, hogy ezek használt gépek lennének és egyes katonai körök még a már leállított P-3 gyártósor újbóli – értelemszerűen igencsak költséges beindításának – kiharcolásával is szemeztek. Végül 2007-ben csak megszületett a kormányközi megállapodás 12 felújított gép szállításáról. A kínaiak erős nemtetszését elhessegetve a 12 P-3C Orion és kapcsolódó szolgáltatások beszerzéséről szóló 665,6 millió Dolláros csomag 2009 márciusában került bejelentésre.
A US Navy egyik P-3C orionja ,
Hírünk ezen felének apropóját – ilyen szép terjedelmes bevezető után :) – eláruljuk, hogy az adja, hogy a tajvaniak leendő első gépét előkotorták a híres-hírhedt Davis-Monthan-i Boneyard-ból. Ez így önmagában még valóban nem lenne valami nagy szám, azonban ha figyelembe vesszük, hogy a gépek a Lockheed Martin dél-karolinai Greenville-ben található telephelyén újulnak meg, a Boneyard pedig az arizonai Tucson közelében van, az máris érdekesebbé teszi a dolgot. Különösen annak fényében, hogy a kiválogatott Orionokat strukturális gyengeségek miatt repülésre alkalmatlannak minősítették…
Bye-Bye Boneyard! nagyobb térképen való megjelenítése
Node ez nem lehet akadály vasút van, kiváló úthálózat még inkább Némi matekolás után a barátságos logisztikai feladat megtervezéséért felelősek arra a következtetésre jutottak, hogy a nyerges vontató lesz a szerencsésebb megoldás, lévén azt használva csak kétszer kell megemelni a gépek sárkányát, míg a vasúthálózatot használva négyszer – és ugye nem értana minimalizálni a sárkányszerkezetek megsérülésének lehetőségét.
Ugyanakkor a feladat ezzel még nem volt letudva, lévén a fel/lerakodás mellett a cirka 2 000 mérföldes út sem piskóta egy nyergesvontatón, így azt biztosítani kell, hogy a szerkezet menetközben se sérülhessen meg egykönnyen.
A csapat úgy döntött, hogy az egykoron a gyártósoron a még futómű nélküli gépek mozgatásáért felelős, BL-65 nevezetű bölcsőt alakítják át. „Előszedtük a régi tervrajzokat, végrehajtottunk némi módosításokat, hogy kibírja a gép mozgatása miatt elengedhetetlen emeléseket” – meséli ezzel kapcsolatosan a megoldásért felelős csapat egyik vezetője.
P-3C a nyergesvontatón ,
A módosított BL-65-öst a szárnyak csatlakozásánál szegecselték a törzshöz – mely értelemszerűen akkor már kissé szárnyaszegett állapotban várta az utat. Az így kapott masszív párost ezután már – láncokkal – rögzíteni lehetett a nyerges vontatóra. Melyből egyébként több is kellett, egész kis konvoj indult útnak az első géppel a Keleti part irányába: egy kamion vitte ugye a törzset, további három pedig a szárnyakat, illetve a gép vízszintes és függőleges vezérsík részét. További 5 kamionnyi beládázott alkatrész is útnak indult. A hajtóművek, a propellerlapátok és a futómű felújítása nem Greenville-ben, hanem más-más depókban történik majd, így azok egy külön szállítmány részét képzik majd – Tucson-ból is és Greenville-be is.
Hit the road, baby! ,
Hogy konkrétan mekkora pénzmagot szántak a logisztikai feladat előkészítésére, megvalósítására arról nem szól a fáma, csak annyiról, hogy költségen belül maradtak és az első gép előkészítésére szánt 6 hónapos határidőre sem volt szükség. Persze ami az igazán lényeges, hogy a Greenville-ben végett szimmetria és illesztési tesztek alapján elmondhatják az illetékesek, hogy a módszer teljes mértékben bevált.
Jelenleg a második gép áll előkészítés alatt, míg a tervek szerint a 12. gép 2013 júniusában int búcsút a sivatagnak és sorsuk beteljesülésére, avagy jobbra fordulására váró társainak.
A tajvani vásárlás finoman szólva sem pucolja ki a Boneyard P-3 Orion „készletét” ,
Nos ennyi lenne a történet Tajvani része, ámde friss Orion hírek kapcsán van itt még azért.
Konkrétan az, hogy átadták a Pakisztáni Haditengerészetnek az első két korszerűsített P-3C Orion haditengerészeti járőrgépet. Az első gép egyébként még 2009 októberében elkészült, de csak a második példánnyal együtt repülik majd át Pakisztánba.
A Lockheed Martin még 2006-ban zsebelt be egy 44 millió dolláros szerződést, melynek keretén belül korszerűsíti a Pakisztáni Haditengerészet hét P-3C Orion tengeri járőrrepülőgépét. A modernizálás elsősorban a fedélzeti rendszereket és a repülőelektronikát érinti, ezzel javítva a felderítési képességeket és a megbízhatóságot. Az utolsó Orion 2013 februárjában kerül majd ki a Lockheed Martin kezei közül.
