|

Az Eurojet is pedálozik

Bár egyesek szerint az Eurojet már nyeregben érezheti magát a Tejas LCA meghajtásáért folytatott versenyben, rátettek még egy lapáttal, egyre magasabbra emelve a lécet.

blade

750 millió dollárért 99 darab hajtóművet vásárolnának az indiaiak a Tejas következő szériájának meghajtására. Az Eurojet a felajánlott tolóerő-vektoráló rendszer mellett egy másik technológia ígérgetésével próbálja meg a számára kedvező döntést kicsikarni. Az egykristály-technológia irányába (is) elmozduló hajtóműgyártás óriási jövő előtt áll. Az ezzel a technológiával készült lapátok ellenállóbbak és így tartósabbak a korábbi megoldással készült hasonló alkatrészeknél.

A rivális General Electric által ki- és továbbfejlesztett F414-es sugárhajtómű legújabb változatáról egyelőre konkrét technológiai megoldások (érthető okokból) nem kerültek nyilvánosságra.

Mindkét versenyben lévő gyártó nagyon presszionálja saját termékét, végtére is, eléggé valószínű, hogy ez a hajtóműválasztás rányomja bélyegét az MMRCA-tender végeredményére is. Hogy Indiában az olcsóbb amerikai hajtóművet, de nagyobb (kockázatosabb és költségesebb) átalakítást, vagy a gyengébb, kisebb, de drágább erőforrást választják, hamarosan kiderül.

blades - turbinalapátok