|

Cseh LMV beszerzés

Az Iveco haditechnikai részlege bejelentette, hogy a Cseh Köztársaság újabb LMV-k beszerzése mellett döntött.

Mint ismeretes, a csehek 2007-ben az afganisztáni igények kielégítésére 4 Dingo-2 mellett ugyanennyi Iveco LMV-t is rendelt. Erre azért volt égetően szükségük, mert csapatik az afgán-pakisztáni határ közelében tevékenykednek, ami az egyik legveszélyesebb hely Afganisztánban.

A 2007 és 2009 közötti időszakban aztán még további 20 Iveco LMV került Csehországba, amiket természetesen egyből a frontra küldtek. A járművek rendkívül hasznosnak bizonyultak, eddig három esetben történt IED támadás a csehek ellen, de minden esetben sértetlenek maradtak az LMV-k utasai.

Iveco LMV terepen Forrás ,

Forrás">Forrás">

Most pedig minden eddiginél többet szereznek majd be belőlük, ugyanis a tervek szerint 2010 és 2013 között 90 darabot vásárolnának. A hírek szerint a szlovákokkal közösen valósulna meg a dolog, akiknek szintén van 10 ilyen járművük.

A csehek eddig kétféle változatban használták az LMV-ket: a tisztán személyszállító és a felfegyverzett, 12,7 mm-es Kongsber nehéz géppuskával felszereltet. Minden bizonnyal most is ezek kerülnek majd rendszeresítésre.

Ugyan ilyen LMV-ket használnak az olaszok (1260 db), a britek (401 db), a spanyolok (135 db), a norvégok (60 db), a belgák (440 db), a horvátok (10 db), az osztrákok (150 db) és a szlovákok (10 db).

9 hozzászólás “Cseh LMV beszerzés”

  1. Afgánban a 0 páncélzattal rendelkező Mercedes-G terepjárók futnak!
    Szinte senki nem fasznál kint páncélozatlan járművet! Csak mi!
    Mi nem félünk! A magyar katona ellenáll a robbantásoknak! :D
    Szánalom!

  2. Onedin kapitány

    Ez az egész USA/NATO Afg projekt iszonyú költségekkel jár, miközben itthon a Honvédségnél semmi másra nincs pénz. A legjobb lenne lefújni Afganisztánt, addig amíg itthon a „segge is kilóg a gatyából” a magyar honvédeknek.
    Az összes külföldi missziót szigorúan felül kellene vizsgálni, „fontos-e, érdemes-e rá költeni?” alapon.
    Vitathatatlan, hogy a világ másik oldalán újszerű hadviselési tapasztalatokat lehet szerezni és vért szagolhatnak a katonák, de ezeknek az eredményeknek a zöme úgyis elvész. Mert a fejesek gyakrannem hasznosítják a tapasztalatokat és főleg, mert az állomány 3/4-e 10 év múlva már nincs a Honvédségnél. Lásd: Svédországban átképzett Gripen-szerelők…

  3. Onedin kapitány

    Remélem Viktorunknak lesz annyi esze, hogy harmadára-negyedére mérsékli majd a részvételt és a lelkesedést.
    Így ott leszünk, de olcsóbban.. és kevesebb lesz a magyar áldozat.
    Azt, hogy annyira tökös gyerek legyen, hogy lemondja az egészet, nem feltételezem róla.

  4. Szerintem a NATO vagy a UN megkoveteli tolunk, hogy kivegyuk a reszunket a `bulibol`. Egy erdekes adat Afganisztanbol: 2001 ota 4400%-kal novekedett az opium termeles odaat. Nem de azert kell oda annyi katona hogy bevedjek a `tuti drogbulit` ?
    Ha ezt veszem alapul, akkor a magyar katonanak semmi keresni valoja ott.

  5. Nem Svájc vagyunk el kell dönteni hova tartozunk.
    Az 1000fő ciprus/balkán/afganisztánban való tartása kb egyenlő egy ingyenjeggyel. Ez UN/NATO feltétel. Aki szerint pedig semmi keresnivalónk az UN/NATOban az véleményem szerint Nemzetellenes.

  6. Onedin kapitány

    Én meg azt számoltam, hogy az Afganisztánra megszavazott újabb 5 milliárd az úgy 25 millió USD, abból pont meg lehetne venni a most hiányzó 1 századnyi kiképzőgépet.
    (Használt MB.339, Hawk, L-159.)

    A rázós helyekre a kelet-európaiak úgyis csak golyófogónak kellenek, hogy lehetőleg ők halljanak meg az amerikai katonák helyett.
    Ez így a Pentagonnak politikailag és gazdaságilag is sokkal kedvezőbb.

    Mit érünk el azzal, hogy (mint egy másik fórumon olvastam) a szolnokiak hatalmas sikerként tálib középvezetőket fogtak el odakint?
    Csak annyit, hogy megnőtt Magyarország terrorfenyegetettsége.
    Köszönjük fiúk.

  7. Gyerekek……
    1941-ben a kerékpáros „gyorshadtest” ment háborúba.
    Az ötvenes években a Dióverővel ijesztgette a magyar hadfi a nyugatot.
    Most Afganisztánban olyan a sereg, amilyen.
    Sötét gyalog a világ sakktábláján…….. és akkor még enyhén fogalmaztam.