|

Sugárhajtómű-tolvajok

Repülőgép-alkatrészt lopni egy katonai bázisól nem kis teljesítmény. Az esély egy sugárhajtómű elcsenésére ugyanilyen szigorúan őrzött helyről konvergál a nullához. De hogy két darabot is eltulajdonítsanak…

Nem érték be egy darab sugárhatóművel azok a tolvajok, akik a Maláj Királyi Légierő Sungai Besi nevű település mellett található bázisára szivárogtak be a nagyértékű repülőgép-alkatrészért.

A General Electric J85-21A jelzésű erőforrásoknak, melyeket az F-5 különböző változatai (F-5E Tiger II vadász és RF-5E Tigereye felderítő) meghajtására használnak, még tavaly kelt lába, mikoris nagyjavításra küldvén kioperálták őket a repülőgépekből. Mivel az erőforrások karbantartásában, nagyjavításában számos civil cég is közreműködik, így ezen cégek alkalmazottai közé vegyülve/beépülve az elkövetők be tudtak jutni a bázisra.

F-5E Tiger II

Az azóta tartó nyomozás – melyhez a katonai mellett a kormány rendőri és titkosszolgálati szervezeteit is igénybe vették – sem tudott kideríteni semmi konkrétat a tettesek kilétéről.
Az ellopott hajtóművek a fekete piacon azóta biztosan gazdára találtak, és vagy egy magánkézben lévő F-5-öshöz kerültek, vagy egy embargó alatt tartott ország (pl. Irán) tartott rájuk igényt.
Az ügyben nyomozók kiemelték, hogy ez az eset csupán a jéghegy csúcsa, rengeteg alkatrésznek kél lába a katonai objektumok területéről világszerte, hogy egy, a szankciók miatt repülésképtelenségre ítélt légiflottát tartsanak levegőben illegálisan.

6 hozzászólás “Sugárhajtómű-tolvajok”

  1. Fehér Tamás

    > A General Electric J85-21A jelzésű erőforrásoknak, melyeket az F-5 különböző változatai (F-5E Tiger II vadász és RF-5E Tigereye felderítő) meghajtására használnak, még tavaly kelt lába

    A lába kelésben semmi meglepő sincs, mivel az F-5 eleve szerszám nélküli üzemeltetésre lett tervezve, harmadik világbeli amcsi szövetségeseknek. A turbináknál konkrétan követelmény volt, hogy ha alááll a gépnek három-négy markos sárkányhajtóműves, akkor a kicsavarozott J85-öst a vállukon el tudják vinni a raktárba és az újat betegyék targonca, állvány nélkül.

    Mondjuk szerintem Irán már van azon a szinten, hogy ex-SZU segítséggel iyen régimódi, faeke egyszerűségű hajtóműveket tudjon magától pótolni, utángyártani vagy legalább generálozni és nem szorul lopásra. Nyilván Tomcat alkatrészek terén más a helyzet, de az F-5-öst eleve a fáról frissen lemászott népeknek tervezték.

  2. Kedves Tamás!

    Nem tudok mit kezdeni olyan kijelentéssel, hogy szerszám nélkül, miért a csavarhúzó micsoda?

    A J85-21 310 kg megnézem azt a 3-4 markos thait (de lehet akár norvég is) aki ezt kézben kicseréli. Nagyon naiv elképzeléseid vannak a egy vadászgép hajtómű cseréjéről, üzemben tartásáról. Vettem már részt MiG-21, Szu-22, L-39, Mi-2/8/9/17/24, Boeing 737, A32x gépek hajtóműcseréjén, mindegyiknél több kellett csavarhúzónál. Ezek közül a helikopterek kivételével mindegyiknek volt valamilyen hajtóműkocsija, amivel beépítették (betolták, felcsörlőzték stb.), a helikoptereknek meg tárolókocsija, amiről daruzták.

    Összehasonlítás képen az AI-25 350kg, de valahogy nem voltunk olyan hülyék, hogy kézzel próbáljuk emelgetni, és a helyére tenni.

    A legkönnyebb gázturbina a GTD-350 volt (135kg), de valahogy azt sem kézzel emeltük be. Alapvetően nem tudom elképzelni azt amit írsz (18 év szakmai háttérrel hátam mögött), mert a legprimitívebb reptéren is ahol vadászgépet üzemeltetnek kell lenni darunak, már csak a műszaki mentés miatt. De pl. egy katapult ellenőrzéshez is kell minimum egy kézi daru.

    Egy 737-es APS2000 fedélzeti segédhajtóműve 138kg, még nem láttam, hogy nálunk kézzel emelték volna be, mindig úgy csörlőzték fel az azt beépítők.

    Dolgoztam már amerikai technikával, nem arról híresek, hogy ne csinálnának célszerszámokat, hogy 40 kg-nál nehezebb dolgot nagyon emelgessenek, ez alól kivétel néhány 100kg-nál könnyebb fegyverzet (pl Sidewinder kézi beemeléséről keresel fotókat kb 3-4 embert látsz, pedig az csak olyan 86kg és nem 310kg, egy 150kg-os AMRAAM-nak már emelőkocsija van).

    Hajtóművet gyártani, másolni kicsit bonyolultabb, a kínaiaknak 50 éve nem sikerül (kíváncsi lennék rá, hogy pl hogy gyártanak az irániak turbinalapátot vadászrepülő hajtóműhöz amire ma kb jó ha 10 vállalta képes). Ha olyan egyszerű lenne, hogy az irániaknak sikerülhetne, akkor a kínaiak már százszámra gyártanák a J85 másolatokat.

    Nem tudom, hogy ezeket hol olvastad, de nem kell minden ostobaságot elhinni.

    TG