|

Szolgálatban a második F-22P

December 19-én szombaton Sanghajban átadták Pakisztán számára a második F-22P fregattot. A Pakisztán által megrendelt, négytagú Sword-osztály második egysége a PNS Shamsheer nevet viseli. Építésével már egy ideje készen voltak, eddig tesztelés alatt állt.

A korábbi hírek szerint csak jövő januárban kellett volna átadni a hajót, de ezek szerint a tervezettnél előbb végeztek a próbákkal.

Az átadási ceremónián megjelent Nauman Bashir admirális, a Pakisztáni Haditengerészet parancsnoka is.
„A pakisztáni-kínai barátság mélyen gyökerező, örök, és nap mint nap tovább erősödik. A védelmi és stratégiai együttműködésünk példaértékű mindenki számára.”

PNS ShamsheerForrás ,

Forrás">Forrás">

Az admirális szerint a hajó építésekor a legmodernebb biztonsági előírásokat vették alapul, így biztosak benne, hogy nem lesznek minőségi problémáik. A hajóosztály első egysége, a PNS Zulfiquar már augusztus óta szolgálatban áll, és rendkívül meg vannak vele elégedve.

Részben a Pakisztán és Kína között 2005-ben létrejött, védelmi fejlesztési partnerkapcsolat gyümölcseként Pakisztán még 2006. májusában kötötte meg a 750 millió Dolláros, összesen 4 fregattról szóló szerződést. Ennek értelmében az első egység átadása 2008-ban kellett volna megtörténjen, a további 3 egységet pedig 2013-ig kell leszállítani. A kínai Hudong-Zhonghua Hajógyár csak az első 3 hadihajóért felelős, ugyanis technológiai transzfer keretén belül a negyedik fregattot már Pakisztánban építik meg. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, akkor a Karachi Hajógyár idén márciusban már bele is kezdett az építési munkálatokba. Mivel a harmadik fregatt építésével is menetrend szerint haladnak a kínaiak, így egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy tartva lesz a szerződésben foglalt határidő.

A PNS Shamsheer még az átadás előtt

A PNS Shamsheer még az átadás előtt ,

Az F22P a Type 053 hajócsalád legmodernebb, Type 053H3 (Jiangwei-II osztály) változatának továbbfejlesztése. Az F22P törzse némiképp különbözik Type 053H3-tól, lévén néhány dolgot átemeltek a modern Type 054 esetében alkalmazottak megoldások közül és így az F22P szert tett néminemű stealthy (csökkentett radarkeresztmetszet) vonásokra.

A kínai változat 100 mm-es lövege helyett a pakisztáni változat az orosz eredetű, Kína által kissé kipofozott, csökkentett radarkeresztű toronyba helyezett 76,2 mm löveggel érkezik. Vízfelszíni és szárazföldi célpontok elleni támadóerőként összesen elvileg 8 db YJ-82/C-802 (olvasni a modernizált YJ-83/C-803 változatról is) rakéta szolgál. A pakisztáni Babur robotrepülőgép integrálása a fregatt támadó arzenáljába egyelőre még nem megerősített. Föld-levegő feladatkörben a HQ-7A/FM-90 teljesít majd szolgálatot.

A PNS Zulfiquar

A PNS Zulfiquar ,

A fregattok fedélzetén egy közepes méretű helikopternek van kialakított helipad és hangár. Az F22P-hez Pakisztán az Eurocopter (Aérospatiale SA-365F Dauphine) gyökerekkel rendelkező, kínai eredetű Harbin Z-9C-t választotta.

4 hozzászólás “Szolgálatban a második F-22P”

  1. > A hajóosztály első egysége, a PNS Zulfiquar már augusztus óta szolgálatban áll, és rendkívül meg vannak vele elégedve.

    Vazze, ezeknél a ferenc jóska a császár, aki mindennel meg volt elégedve? Egy hadihajó élettartama 20 évre tervezett, ebből 3 év a bejáratás, az előtt bármit nyilatkozni nevetséges!

    A hajó karácsonyfa felépítményére és „tésztaszűrő” hátsójára tekintettel a lopakodó képességek említése nevetséges. Egyébként tényleg nem tud a háta mögül jövő légi célra lőni?

  2. Minek sztreszeljék magukat ha össze akaszkodnak Indiával úgy is végük.
    Indiába elvileg észerűbben csinálják a dolgokat nagyobb költség vetéssel.
    Ja meg India vesz orosz hadihajókat az újabbak nem is olyan rosszak::D:P
    Lada tengeralattjárók is ott vannak piros kocka kombi kiszerelésbe:D
    120km közúton csak tudják:D

  3. Tud hátrafele is lőni repülőgépeket a 2 db. Type 730 CIWS-el. De ami kicsit bosszant, hogy 1 tűzvezérlő radat szereltek hozzájuk, ami azt jelenti, hogy eggszerre csek 1 lőhet, ha oldalról jön a támadás. Ha netalán egszerre éri támadás a hajó mindkét oldalát, akkor annyi…