|

Sikertelen volt az éjszakai Agni-II teszt

Úgy tűnik a hazai fejlesztésű fegyverrendszerek közelmúltbeli tesztjei kissé problémásak Indiában. Épp ma írtuk, hogy publikussá vált, miszerint a november 16-ai, hazai fejlesztésű közepes magasságú, hosszú járőrözési idejű UAV-juk szűzrepülése során már le is zuhant. Most meg az Agni.

Ugyan a saját fejlesztésű ballisztikus rakétaprogramjuk több vonalon is relatíve jól halad, azonban mint azt például az Agni-II is szemlélteti második ún. „user trial” tesztjével, azért adódnak még problémák. Az angolszász terminológia szerinti user trial kifejezése alatt azt kell érteni, hogy a tesztet már nem az adott fegyver(rendszer) kifejlesztői hajtják végre, hanem a rendszeresítő fegyvernem, adott esetben a hadsereg. Az először 1999 áprilisában tesztelt, majd 2002 tavaszán gyártásba kerülő Agni-II-nek ez volt az első éjszakai és a második user trial tesztje. A megelőzőre május 19-én került sor.

A szokott módon a Wheeler’s Island-en található tesztkomplexumról helyi idő szerint 19:50 (14:20 UTC) indított Agni-II szépen szerepelt a második fokozat leválásáig, mikor is valami probléma adódott, melynek köszönhetően a rakéta letért pályájáról. Így, mivel a májusi teszt sem volt 100%-osan sikeres az Agni-II továbbra sem megbízhatóan hadrafogható egyelőre.

httpv://www.youtube.com/watch?v=NHnFnnKfdb8

Az Agni-II egy szilárad hajtóanyagú, mobil telepítésű, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta (IRBM), mintegy 2 000 kilométeres hatótávval és nukleáris töltet célba juttatásának képességével, mostanra már csak olyan 30-40 méteres körkörös szórással (CEP).

Az Agni- II mobil szállító és indító platformján

Az Agni- II mobil szállító és indító platformján ,

A 3 500 km hatótávolságú Agni-III negyedik tesztjére várhatóan jövőre kerül sor és ha minden jól megy 2012-re teljes mértékben hadrafoghatóvá válik. A DRDO továbbá elvileg dolgozik India első, már interkontinentális hatótávolságú ballisztikus rakétáján, az Agni-V-ön, melynek várható hatótávolsága 5 500 – 6 000 km lesz.

A rendszeresítendő Agni-III hatótávolsága

Az Agni-III hatótávolsága ,