|

India nukleáris csapásmérő erejének jelentős továbbfejlesztésén dolgozik

Indiai bejelentés szerint jelentős erőket koncentrálnak annak érdekében, hogy nukleáris csapásmérő erejüket 6 000 km hatótávolsággal ruházzák fel. Ez majdnem a duplája a jelenleginek. A bejelentésre egy nappal a pakisztáni teszt után, azaz tegnap került sor.

Az indiai fegyverzetek fejlesztését koordináló Defence Research and Development Organisation (DRDO) vezetője, M. Natarajan nyilatkozata szerint az Agni IV tesztjei hónapokon belül megkezdődhetnek.

„Ismételt teszteket akarunk, legalább kettőt. Egyet a következő év első negyedében és egy másodikat 9-12 hónappal később” – nyilatkozta az Indian Times-nak. „Ugyan pontos értéket nem mondhatok, de úgy vélem 5 -6 000 km hatótáv elegendő lehet az ország igényeinek.”

Az Agni IV fejlesztése egy ideje már folyamatban van, egyes források szerint 3 éven belül várható a hadrendbe állítása.

India jelenlegi legnagyobb hatósugarú ballisztikus rakétája a 3 500 km hatótávolsággal bíró, két rakétafokozatú Agni III, melynek második – és egyben első sikeres – tesztjére idén áprilisban került sor.

Agni III hatósugár
Az Agni III hatósugarát szemlééltető ábra
Látható, hogy az Agni IV Európa egy részét és képes lesz elérni akár

Hatósugara révén képessé teszi Indiát szinte az összes kínai város elleni csapásmérésre. Kifejlesztése visszavezethető a Kínával való fagyos viszony idejére. Mivel ez mára sokat javult a rakéta fejlesztése és rendszerbe állítása is némiképp kisebb prioritást kapott.

Az Agni IV mellett elvileg folyik az Agni III továbbfejlesztett változata. Ez lenne az 1 500 km-el megnövelt hatósugarú Agni III*.

A teljes Agni rakétacsalád mobil telepítésű, valamint képes hagyományos robbanótöltetek célba juttatására