Ismét megtámadták a Maersk Alabama-t

Ha esetleg valaki a címben valamilyen rejtélyes módon nem vette volna észre az „Ismét” szócskát és épp a fejét vakargatja, hogy „Hű de ismerős ez a hajónév!” azt megnyugtatjuk, hogy valóban ismerős lehet, hiszen a Maersk Alabama idén áprilisban már egyszer elszenvedője volt egy sikeres kalóztámadásnak.

De eljött a visszavágó ideje! November 18-án ugyanis a pirátoknak nem volt szerencséjük. Még annyira sem, mint áprilisban. Egyrészt ezúttal úgy tűnik sikeresebb manőverezést mutatott be az amerikai zászló alatt hajózó nagy teknő, másrészt a Maersk azóta vélhetően úgy gondolja nem bízza a dolgot a véletlenre és az Alabama ezúttal fegyveres kísérettel hajózott a nem túl barátságos szomáliai partok mentén. Kénytelen volt, hiszen a kenyai Mombasa-ba tartott.

A hajó legénysége miután észlelte, hogy egy csónak tart feléjük, kitérő manőverekbe kezdett, a fegyveres kíséret pedig eleinte nagy hatótávolságú akusztikai eszközökkel próbálta figyelmeztetni a vélt kalózokat, akik nyilván a fülük botját sem mozgatták erre, hiszen a hírek szerint használatra kerültek a lőfegyverek is, amik ellenben már megfordulásra késztették a közeledő ladikban helyet foglaló 4 főt.

„Örülünk, hogy van hajó, mely képes volt megtenni a megfelelő lépéseket az eltérítés megakadályozása érdekében” – nyilatkozta Bryan Whitman Pentagon szóvivő. Rámutatva, hogy kezd érződni, hogy a hajótársaságok aktívan megosztják egymással a kalóztámadások kivédésére szolgáló leginkább bevált taktikákat – hatékony kitérő manőverek, útvonalak, fegyveres kíséret, stb.

„Egyértelmű, hogy legalább ebben az esetben ezen taktikák némelyikét alkalmazták” – hozzátéve, hogy a térségben állomásozó haderők segítségnyújtása nélkül valósult meg az eset.

Az MV Maersk Alabama elhagyja Mombasa kikötőjét 2009. április 21-én

Az MV Maersk Alabama elhagyja Mombasa kikötőjét 2009. április 21-én ,

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Továbbra is kelet-afrikai kalandokra készül az Ukrán Haditengerészet

Továbbra is kelet-afrikai kalandokra készül az Ukrán Haditengerészet

Levegőből támadták a kalózokat az EU egységei

Levegőből támadták a kalózokat az EU egységei

Több ország is érdeklődik a Thunder után

Több ország is érdeklődik a Thunder után

Indiaiakra vadásznak a szomáliai kalózok

Indiaiakra vadásznak a szomáliai kalózok