Biza megtörténhet. Ha az amerikai cégek nem rukkolnak elő valami gyors és használható megoldással közép/nehéz teherszállítás terén, az európai típus lehet a befutó az USAF-nál. Bár ehhez több gyártónak is lenne egy-két szava.
Egyre inkább biztosabb, hogy a C-17A Globemaster III gyártósorának lőttek, és nem valósul meg a többi verzió sem. Ez az USAF számára nem is lenne baj, mert bőven el vannak látva nehéz súlyokat cipelni képes típusokkal, azonban a sorban utána következő szállítógép, a C-130J-30 kapacitása csak 19 tonna. A közép/nehéz súlycsoport hiánya miatt a 20-30 tonnás terhek cipeléséhez is a C-17-eseket kell igénybe venni, ami nagyon leköti a szabad kapacitást.
A C-130 Hercules régebbi verzióinak leváltása lassan időszerűvé válik, azonban az USAF egy kategóriával nagyobb kapacitású gépeket kíván helyettük beszerezni, a Herkyk szintjét az egyre nagyobb számban szolgálatban álló C-130J Super Hercules képviseli majd. A következő kategória képviselőjét azonban még homály fedi. Az USAF fontos kikötése, hogy képes legyen 20 tonnát meghaladó tömegű járművek szállítására is, erre a Super Hercules nagyobb, C-130J-30 verziója sem képes.
A Lockheed Martin dolgozik egy C-130XL elnevezésű projekten, ami már 25 tonna kapacitású, nagyobb törzsátmérőjű gépet eredényezne, így már teljesítené a követelményeket. A fejlesztéshez felhasználnák a közelmúltban X-55A jelzéssel illetett ACCA program során szerzett tapasztalatokat, mivel a gép nagymennyiségű kompozit felhasználásával készülne.
A BWB koncepció utasszállító mellett teherszállító változatban is létrejöhet ,
Nem lazít a Boeing sem, ők a legújabb polgári típusaikból (B787 és B747-8) ültetnének át technológiákat. Azonban a X-48B BWB (blended wing body) csupaszárny típusuk túlságosan korszaknyitó alkotás lenne, sok kockázattal, így nem valószínű győzelme, az USAF gyorsan kívánja rendszeresíteni a váltótípust, minél kevesebb kockázattal.
Azonban ezek mind csak „papír”-gépek, megvalósulásuk kétséges, sok kockázati tényező pedig nem segít eladásukban. Emiatt (is) kacsintgat az USAF Európa felé. A „Nagy Vízen” túl fejleszt(get)ik az A400M-et, ami pont ideális lenne a C-130 és C-17 között nagyjából félúton található, 37 tonnás kapacitásával. Bár az európai program nem épp a pontosságáról és olcsóságáról híres, mégis jóval kevesebb rizikóval kecsegtet, mint egy új típus fejlesztésébe belevágni.
A teherbíráson kívül még egy dolgot kritizál az Egyesült Államok a C-130-assal kapcsolatban, ez pedig a típus alacsony utazó- és végsebessége. A 300-600 km/h nem túl magas érték egy repülőgép esetében, bár turboprop típus révén érthető lenne, ám az A400M ezen értékei 700 km/h felett találhatóak. A Herculessel azonos kapacitással rendelkező, ám két sugárhajtóművel meghajtott, így nagyobb sebességre képes KC-390-es vásárlásán is gondolkodnak az Atlanti-óceán túloldalán. A F-X2 tenderen is jópontnak számít(ana) ezen törekvés az USA számára, Svédország és a franciák is meglebegtették ezt a lehetőséget.
Ukrán-orosz, orosz-indiai és kínai fejlesztéseket is meg kéne említenünk, mint lehetőség, de valljuk be, hogy ezek amerikai felségjellel nem igazán fognak repülni…
Kérdés, hogy a KC-X tendert is felborító hazafias törekvések mellett mekkora esély van egy brazil vagy európai típus megvalósítására, bár ez a JCA esetében működött, talán újra sikerülhet. Az biztos, hogy ha az Airbus teherszállítójának „élete” végre sínre kerül, akkor az európai típus lenne a leglogikusabb és legpraktikusabb választás.
A világ jelenlegi teherszállító-repülőgépeiről itt olvashatsz egy átfogó írást.
