|

Az U-701 tengeralattjáró története

Könnyed kis történelemórára invitáljuk kedves olvasóinkat. No, nem kell megijedni, egyrészt nem fog fájni, másrészt természetesen haditechnikai vonatkozású óra lesz. Márpedig az ide tévedt látogatók feltételezzük mutatnak néminemű érdeklődést ezen utóbbi téma iránt. Lesz sok mindenről szó, de legfőképp a német U-701-es U-boat-ról szól a történet.

Az Egyesült Államok Nemzeti Óceanográfiai és Légköri Hivatala (NOAA, National Oceanographic and Atmospheric Administration) a közelmúltban találta meg az Atlanti-csatának az Egyesült Államok keleti partjai mentén zajló eseményei során Észak Karolina partjai közelében elsüllyedt YP-389 jelölésű, halászhajóból átalakított partvédelmi “hadihajó” roncsát.

Angol minta alapján 1942 folyamán, a német tengeralattjárók jelentette fenyegetéssel szemben már sok, általában gyengén felfegyverzett, elsősorban kisebb-nagyobb halászhajóból átalakított, esetleg halászhajókra jellemző kialakítású eleve hadihajónak épített, ún. trawler próbálta felvenni a küzdelmet a part menti területek és persze főleg a hajóforgalom védelme érdekében. Ezek közé tartozott, az eredetileg a Cohasset nevet viselő YP-389 is, mely fedélzetén mindössze két gépágyú és egy 3″-es löveggel vadászott a német acélcápákra.

Szolgálatának végére 1942. június 19-én hajnalban az U-701 tett pontot, de erről egy kicsit később, lévén úgy gondoltuk, hogy az esetet az U-701 nem túl hosszú pályafutásának felvázolása során vesszük sorra. Miért is vacakolunk mi ezzel az U-701-essel? Nos, bár sohasem hagyta el az amerikai vizeket, mégis az Egyesült Államok partjai mentén tevékenykedő U-boatok közül az egyik legsikeresebb őrjárat kapcsolható nevéhez.

A Type VII, azon belül is a C típusú, azaz a Kriegsmarine igáslovainak (1940-45 között 568 Type VIIC épült) egyikének számító U-701 1941. április 16-án került átadásra. Az U-701 a hamburgi HC Stülcken & Sohn hajógyárban készült első Type VIIC volt, innét a 701-es jelölés. Mivel a HC Stülcken & Sohn korábban mindössze egy tengeralattjárót épített, azt is az I. Világháború alatt, így kellő tapasztalat és rutin hiány miatt szokatlanul hosszú ideig, majdnem 1 évig tartott a tengeralattjáró építése, ami ráadásul nem is sikeredett tökéletesen, hiszen az U-701 tengeri tesztjei során olyan hiányosságokra akadtak, amik miatt végül vissza kellett vinni a hajógyárba javítás végett. Több apróbb hiba mellett elsősorban a lég- és hidraulika vezetékekkel, illetve az elektromos kábelezéssel adódtak gondok. A mintegy 6 hetes javítási szakasz után az U-701 folytathatta tengeri tesztjeit és a legénység is sort keríthetett leendő harci eszközük megismerésére.

Az 1941. július 16-i hadrendbe állítását követő gyakorlatozások után a franciaországi La Rochelleben, konkrétan annak kikötőjében, La Pallice-ban állomásozó 3. Tengeralattjáró Flottilla kötelékébe besorolt U-701 Horst Degen parancsnoksága alatt, fedélzetén 43 fős legénységgel 1941. december 27-én indult el Kielből első harci őrjáratára, mely egyből a Németországgal szemben nemrég hadba lépett Egyesült Államok partjai felé vitte.

Az U-701 ünnepélyes hadrendbe állítása

Az U-701 ünnepélyes hadrendbe állítása ,

Az 1941 tavaszán tengeralattjáró kapitánnyá avanzsált Horst Degen a kiképzés végső elemeként az U-552 fedélzetére került, a vele hovatovább egyidős, ám már rutinnal rendelkező Erich Topp kezei alá. Azon Erich Topp mellé, akiből a háború végére a Kriegsmarine harmadik legeredményesebb tengeralattjáró parancsnoka lett. Degen saját vallomása szerint mindent Topp-tól tanult és komoly hatással volt rá Topp agresszív taktikája.

Degen (baloldalt) és Topp St. Nazaire-ben 1941. május 6-án

Degen és Topp St. Nazaire-ben 1941. május 6-án ,

Ezek fényében az első saját vezetésű bevetése minden bizonnyal mind saját maga, mind pedig Dönitz számára kiábrándító eredménnyel zárult. Az időjárási körülmények mondhatni végig kedvezőtlenek voltak, amit tetézett, hogy december 31-én a biztosítókötél nélkül fent tartózkodó egyik őrszemet az erős hullámok lesodorták a fedélzetről.

A cirka 5 hetes őrjáraton, bár több célpontra összesen 11 torpedót indítottak, mindössze egy hajót sikerült elsüllyesztetniük. A Floridából Új-Skócián át Skóciába tartó, foszfort szállító Baron Erskine-et 1941. január 6-án, a Rockall sziklaszirttől északnyugatra találta el a rá indított két torpedó egyike. A találat után az U-701 a mentőcsónak közelébe hajózott, hogy a hajó felől érdeklődjön, de a mentőcsónakban ülők megtagadtak mindennemű választ. Ezt követően az U-701 tovább hajózott és ahogy a kapitány a rossz időjárási körülmények miatt sejtette, a mentőcsónak sohasem ért partot.

Az U-701 a hátralévő időben zsákmány nélkül folytatta az őrjáratot. Degen kapitány a rémes időjárási körülmények ellenére igyekezett a felszínen haladva szemmel tartani az Újfundland körül kijelölt zóna horizontját, míg az erős hullámverés meg nem lazította és hozzá nem verte a torony egyik géppuskáját az egyik őrszeméhez, aki emiatt komoly sérüléseket szenvedett. Ezután csak az akkumulátorok újratöltésének idejéig emelkedtek a felszínre. Első harci bevetéséről az U-701 február 9-én futott be St. Nazerine kikötőjébe, ami után Degen kapitány alapos feddésben részesült a torpedópazarló, eredménytelen bevetés miatt.

Degen-nek azonban nem kellett sokat várnia a szépítésre, hiszen az U-701 jó két hét múlva, 1942. február 26-án már az Atlanti-óceán északi régiója felé tartott, hogy Izland és a Feröer-szigetek között várja az Egyesült Államok felől érkező hajókat. Ezen út már komoly sikert hozott, hiszen az U-701 5 hajó ellen indított sikeres támadást, melyből 3 igazoltan el is süllyedt.

Ezen második harci bevetés első áldozata egy Nyggjaberg nevezetű kis feröeri halászhajó volt március 6-án, Izlandtól délre. Az elkövetkező napokban 2 tengeralattjáró elleni hadviselésre felfegyverzett trawler került a vetőcsövek elé. A HMT Notts County-t Izlandtól délkeletre, március 8-án érte torpedótalálat, míg a HMT Stella Capella március 11-én jutott hasonló sorsra. Az út során meg nem erősítetten egy további hajó, a Rononia esett az U-701 áldozatául.

Ezt követően az U-701 további 3 német tengeralattjáró, az U-135, U-553 illetve az U-569 társaságában a Shetland-szigetektől nyugatra várakozott angol hadihajók állítólagos érkezésére. A csoport az elkövetkező 2 hétben azonban hiába várt, nem került semmi nemhogy torpedóvégre, de még a látóhatárra sem. Ezt követően az U-701 a francia partok felé vette az irányt, ahol a St. Nazerine-i tengeralattjárós létesítmények nemsokkal korábbi bombázása miatt Brest felé kellett vennie az irányt. A 7 torpedó kilövésével tengerfenékre küldött 3 hajót felmutatni képes második út helyreállította Degen pozícióját Dönitz szemében.

Az U-701 legénységére jó 5 hét parton töltött szabadság várt, mielőtt 1942. május 19-én az U-701 kihajózott Brest kikötőjéből harmadik harci őrjáratára, melyről akkor még nem tudták, hogy az addigi legsikeresebb, ám egyben az utolsó is lesz, melyről az U-701 maroknyi túlélője csak évek múltán térhet ismét haza Európába…

Brest-ből az első út Lorient-be vezetett, ahol feltöltötték az U-701 üzemanyag készletét. A teljes ellátmánnyal és 14 torpedóval a fedélzeten az U-701 kát másik U-boattal részben aknarakási céllal az Egyesült Államok keleti partja felé vette az irányt. A cél elérése jó 3 hétbe, konkrétan 22 napjába került az U-701-nek, egyrészt az értékes üzemanyagkészlettel történő takarékoskodás miatt, részben az átkelés során 2 hajó rövidebb idejű üldözésére elvesztegetett idő miatt. Ezek egyikébe, egy kelet felé tartó hajóba az út felének tájékán futottak bele, melyről csak egy fél napi üldözés után derült ki, hogy egy német diplomatákat szállító, svájci zászló alatt haladó svéd hajó. Egy másik védett hajó a semleges Portugália zászlaja alatt az újfundlandi Grand Banks felé hajózó 3 árbócos, vitorlás halászhajó a (többé-kevésbé máig aktív) Gazela Primeiro volt, melyet szintén futni hagytak.

Az U-701 végül június 11-én érkezett meg a keleti part közelébe, ahol másnap a felszínen hajózva már bele is futott egy partvédelmi bombázóba. A vészmerülés sikeresnek bizonyult, hiszen a gép által ledobott 5 bomba felrobbanása keltet lökéshullámok bár megrázták a hajót, kitörték a műszerek üveglapjait, komolyabb kárt nem okoztak, mondhatni csak a legénység idegszálait borzolták. Elfogása után Degen egyébként azt hazudta az amerikaiaknak, hogy az eset után lemerült várakozni a tengerfenékre, azonban ez nem volt igaz, hiszen belekezdett az első kitűzött feladatba, nevezetesen a Chesapeake-öböl bejáratában történő elaknásításba, ahol is a sekély vízben 15 aknát sikerült elhelyeznie, ami mint később kiderült meghozta a németek által várt hatását.

Három nappal az aknásítás után, miközben az U-701 már az észak karolinai Cape Hatteras felé tartott a KN-109 jelölésű konvoj megérkezett a Chesapeake-öböl bejáratához, ahol annak rendje és módja szerint két tanker, az Esso Augusta és a Robert C. Tuttle aknára is futott és bár nem süllyedtek el, jelentős károkat szenvedtek. A robbanásokat az egyik kísérő amerikai romboló, a USS Bainbridge (DD-246) tengeralattjáró támadásnak könyvelte el és 8 mélyvízi bombát szórt a vízbe, melynek hatására további aknák robbantak fel.

Lángokban a Robert C. Tuttle tankhajó

Lángokban a Robert C. Tuttle tankhajó ,

Az aknák első tényleges áldozata a konvojt az öbölben tovább kísérő HMS Kingston Ceylonite lett. A maradék aknák egyike pedig a kimenő KS-511 jelölésű konvoj-beli helyére navigáló Santore nevezetű teherhajót süllyesztette el június 17-én.

Az aknára futás után a Santore gyorsan az oldalára fordult

Az aknára futás után a Santore gyorsan az oldalára fordult ,

Még aznap a vetőcsövek elé került egy kis teherhajó, amire a két kilőtt torpedó azonban nem hozott eredményt. A következő nap éjszaka, a felszínre emelkedés során ismét adódott egy kis izgalom, lévén egy kisebb kutter közelében emelkedtek a felszínre, mely reflektorral kérdőre vonta az azonosítatlan hajót. Degen attól tartva, hogy a hadihajó esetleg nekiront a tengeralattjárónak, válasz nélkül kereket oldott. Másnapi, felszín alatti ólálkodásuk közben vélhetően ismét ebbe a hajóba futottak bele, amint az egy nagyobb tankert és egy teherhajót kísért. Amint a szállítóhajók lőtávon kívülre kerültek, a hajó az U-701-re rontott, mélységi tölteteket szórva. Az akció ugyan eredménytelen volt, Degen azonban nem tudott magyarázatot adni rá, a kis hadihajó hogyan szúrta ki a tengeralattjárót.

A következő éjszaka az U-701 ismételten csak a felszínre emelkedett és Degen idegesen tapasztalhatta, hogy a kis hadihajó megint a közelben van. Úgy döntött, ideje leszámolni ezzel a küldetését veszélyeztető veszélyforrással, így utasítást adott a fedélzeti, 88 mm-es löveg használatára. A hamar kaotikussá váló akcióban az ágyú kezelői a páncéltörőtől kezdve a gyújtólövedékig mindenfélével bombázni kezdték a meglepett kis hajót, mely csak gépágyúkkal viszonozta a tüzet. Mindössze gépágyúkkal, ugyanis a szóban forgó trawler, az YP-389 volt, melynek az U-701-essel történt találkozását megelőzően meghibásodott a 3″ lövege, így nem tudott hatékonyan szembeszállni a németekkel. A rossz látási körülmények között több mint egy órán át tomboló összecsapás vesztese végül az YP-389 lett. 25 fős legénységéből 5 főt nyilvánítottak eltűntnek és vélhetőleg halottnak, míg egy hatodikat az óceán partra mosott Morehead City közelében.

Ezen a kompozit képen látható YP-389 tehát Cape Hatteras közelében, cirka 300 láb mélységben nyugszik. Katonai sírhelynek van minősítve így háborgatása törvényileg tiltva van.

Ezen a kompozit képen látható YP-389 tehát Cape Hatteras közelében, cirka 300 láb mélységben nyugszik. Katonai sírhelynek van minősítve így háborgatása törvényileg tiltva van. ,

Ezt követően egészen június 26-ig eseménytelenül teltek a napok. Június 26-án azonban sikerült megtorpedózni egy norvég teherhajót, az MV Tamesis-t. A hajó kapitányának azonban sikerült sekély vízben a fenékre ültetnie a hajót, amit később sikerült helyreállítani. Hasonlóan csak fél sikert hozott a másnapi, a British Freedom tanker elleni torpedótalálat. Ráadásul az akcióban az U-701-re lecsapott az eredetileg a Viking nevet viselő yacht-ból átalakított hadihajó, a USS St. Augustine. A vízbe szórt mélyvízi bombák keltette lökéshullámoknak sikerült megrongálniuk az U-701 több berendezését, többek között a levegő keringtető rendszert. Utóbbi kivételével a legénységnek egyébként sikerült mindent kijavítani.

A USS St. Augustine 1944. január 6-án éjszaka konvojkíséret közben nekiütözött a Camas Meadows tankhalyónak, amit követően 5 perc alatt elsülyedt

A USS St. Augustine 1944. január 6-án éjszaka konvojkíséret közben nekiütözött a Camas Meadows tankhalyónak, amit követően 5 perc alatt elsülyedt ,

A levegő cirkuláltatása nélkül azonban hamar nehezen viselhető körülmények alakultak ki. Degen aznap éjszaka éppen a belső terek levegőjét valamelyest kiszellőztetendő, a felszínre vitte az U-701-est, ahol sötét füstfelhőt vettek észre, melyről kiderült, hogy hatalmas zsákmány lehet. Ugyanis az SS William Rockefeller tankerbe botlottak bele, mely 14 054 tonnájával a kor egyik legnagyobb tankhajójának számított. Degen-éknek sikerült is pocizóba navigálni a tengeralattjárót és egy jól irányzott torpedót fúrni a Rockefeller oldalába lángokba borítva megállásra késztetve azt.

Az SS William Rockefeller

Az SS William Rockefeller ,

Degen-éknek azonban nem maradt idejük megbizonyosodni a hajó végzetléről, ugyanis pillanatok alatt lecsapott rájuk annak légi kísérete, egy J2F-5 hidroplán, amitől a vadászatot a Parti Őrség egy kuttere vette át. A mélyvízi bombák azonban nem értek el eredményt, mindössze egy időre távol tartották a tengeralattjárót a Rockefellertől, amit az a tanker mellett maradó védelem kijátszásával, mintegy fél nap múlva egy második torpedóval küldött a fenékre.

Grumman kacsa - Grumman J2F Duck

Grumman kacsa – Grumman J2F Duck ,

Az U-701 bevetése már az SS William Rockefeller fenékre küldése előtt is meglehetősen sikeresnek volt nevezhető, már csak azért is, mert a vele egy időben indult, hasonlóan aknásítással, illetve német ügynökök partra juttatásával megbízott másik két tengeralattjáró egyike sem járt sikerrel. Az U-701 azonban már egy sikeres aknásítást tudhatott maga mögött, – amihez egyébként rádión Dönitz személyesen gratulált Degen-éknek – ami kiegészítve torpedókkal megrongált vagy elsüllyesztett hajókkal azt hozta ki, hogy az U-701 egy út alatt cirka 22 000 bruttó regisztertonnát küldött a fenékre és megrongált további mintegy 38 000-et. Ezzel pedig egyes források szerint a legsikeresebb Type VII által végrehajtott őrjáratként könyvelhető el az U-701 harmadik harci bevetése.

Az U-701 bevetése ugyanakkor még nem ért véget. További bő egy hétig még a térségben tartózkodtak. A levegő keringtető rendszer korábbi meghibásodása végett azonban a legénység nem volt könnyű helyzetben: a tengeralattjáró belsejében hamar állottá, meleggé vált a levegő, felgyülemlett a szén-dioxid, amit meglehetősen nehezen lehetett elviselni. A hajó belső tereinek kiszellőztetése végett az U-701-nek a szokottnál gyakrabban kellett a felszínre emelkednie, ami azonban a tengeralattjáró vadász repülőgépek folyamatos jelenléte miatt koránt sem volt veszélytelen. Degen kapitány igyekezett a felszínen töltött időt minimalizálni és a felszínre emelkedéseket lehető legjobban az éjszaka lepléig elhalasztani.

1942. július 7-án azonban végső elkeseredésében és a legénység néminemű felélénkítése miatt a felszínre emelkedésre már délután 3 óra magasságában sor került. A toronyban a szokott módon a kapitány mellett az őrszemek pásztázták árgus szemekkel a rájuk bízott légteret. Ezúttal azonban nem volt szerencséjük, az U-701 utoljára sütkérezett a napfényben. Az USAAF egyik, az észak-kalorinai Cherry Point-ból felszálló A-29 bombázója még azelőtt kiszúrta a tengeralattjárót, hogy azok észrevehették volna a gép jelenlétét. A gép pilótája, Harry J. Kane hadnagy sikeresen használta ki az égen úszó felhők takarását és mire az egyik német őrszem, Konrad Junker hadnagy észrevette a saját szektorában közeledő gépet, addigra a bombázó már közel járt és 320 kilométer/órás sebességgel, mindössze 15 méteres magasságban vágtázott a németek felé.

Az U-701 végzetét egy Lockheed A-29 Hudson jelentette

Az U-701 végzetét egy Lockheed A-29 Hudson jelentette ,

Degen azonnali vészmerülésre adott utasítást, majd már a bezárt toronyban Junker felé fordulva annyit mondott: “Túl későn vetted észre”. “Igen” – érkezett a szűkszavú válasz. A támadó gép kései észlelésére az U-701 legénységének nagy része ráment, köztük Junkers hadnagy is.

A Lockheed Hudson könnyű bombázó 3 db, hét és fél méteres mélységre beállított mélyvízi bombát szórt ki gyorsan, mindössze cirka 30 méternyi kihagyásokkal egymás után a lemerülőben lévő tengeralattjáróra. Az első ugyan mellément, de a bombázótiszt tisztán látta, hogy a második töltet úgy 3 méternyire detonált, míg a harmadik direkt találatot ért el, halálos sebet ejtve a német acélcápán. A felszínre emelkedés érdekében Degen kiadta a parancsot a ballaszttartályok kiürítésére, azonban ez sikertelken volt, az U-701 megállíthatatlanul megindult a tengerfenék felé, amit a sekély, mindössze cirka 35 méteres vízrétegben hamar el is ért.

A hajótest sérülésein keresztül beáramló víz gyorsan kezdte elárasztani a belső tereket. A parancsnoki teremben lévőkben gyorsan realizálódott, hogy ha igencsak záros határidőn belül nem kezdik meg a menekülést, akkor egész biztosan megfulladnak. Degen utólagos visszaemlékezése szerint a torony búvónyílása meglehetősen könnyen nyílt. Itt Degen-nel együtt 17 fő tudta elhagyni a haldokló tengeralattjárót. A torpedóteremben további 18 fő ragadt, miután sikeresen bezárták a parancsnoki terembe nyíló ajtót. Az elülső vetőcső töltőnyílásának megdolgozása után a csövön keresztül, mintegy fél órával a parancsnoki teremből távozók után nekik is sikerült elhagyniuk a tengeralattjárót. Mint később kiderült a tornyon keresztül később egy másik 10 fős csoport is elhagyta a hajót.

Ez elvileg 45 főt jelent, ami akár a teljes legénységet is jelentheti. (A szerző töredelmesen megvallja, hogy nem talált arról konkrét információt, hogy mekkora legénységgel hajózott ki az U-701 Brestből, azonban a Type VII-esek standard legénysége 44-52 főből állt. De forrásokban 7 túlélőről és 36 halottról is lehet olvasni, így ez a 45 nem feltétlen pontos adat.). Ugyanakkor mivel mindegyik csoport rendkívül rosszul állt a mentőfelszerelések tekintetében – Degen-éknél például csak 1 mentőmellény és 3, a felszínre jutást segítő levegővel felfújt ballon volt mindössze – a csak 48-49 óra múlva rájuk találó amerikaiak érkezését a meleg, de erősen hullámzó vízben csak egy töredékük, mindössze 7 ember érte meg. A többiek vagy elmerültek, vagy a part felé vették az irányt és soha többé nem látták őket.

Az U-701 végzetét elhozó A-29 személyzete a helyszín felett körözve ledobott egy mentőcsónakot és mentőmellényeket a túlélők számára, amiket azonban gyorsan továbbsodort az erős Golf-áramlat. A szintén az áramlattal a tengeralattjáró elsüllyedésének helyétől egyre messzebb sodródó túlélők reménye a gyors megmentésre az éjszaka leszálltával kezdett semmivé foszlani.

A következő nap minden bizonnyal igencsak csüggesztő lehetett, hiszen bár egy hajó is elhaladt a közelükben és számos repülőgépet is észleletek, egyik sem vette észre őket. Aznap éjszaka a csoportból megmaradtakat az áramlás összehozta a legénység egy másik tagjával, bizonyos Laskowski matrózzal, akitől megtudták, hogy bár már egy ideje elszakadt a többiektől, egy tíz fős csoportnak sikerült a tornyon keresztül a felszínre jutnia. Reggelre Laskowski és még két másik fő elmerült a habokban.

A K-8 a túlélők egyik csoportja felett

A K-8 a túlélők egyik csoportja felett ,

A reggel folyamán a felszínen sodródók csoportját kiszúrta a US Navy K-8 jelű léghajója, mely leengedett egy mentőcsónakot, takarókat és némi ellátmányt. A gumicsónakra sikerült is 3 főnek felkapaszkodnia, akik észrevették az ekkor már eszméletlenül sodródó Degen kapitányt és sikerült is felhúzniuk, megmentve ezzel az életét. A 4 fős kis csoport kimentésére a délután folyamán érkezett meg egy hidroplán, mely még további 3 tengerészt talált meg a körzetben, akik egymástól is jó 5 mérföld távolságban sodródtak. 2 nap alatt mintegy 145 kilométerre sodródtak az U-701 pusztulásának helyszínétől!

Útban a part felé

Útban a part felé ,

A legyengült csapatot mindössze pár órával megmentésük után már ki is hallgatták, de semmi lényegeset nem sikerült megtudniuk. Degen-nek például sikerült egészen a háború végéig eltitkolnia fogva tartói elől, hogy az U-701 volt a felelős a Chesapeake-öböl bejáratának elaknásításában.

A parton, a kórházba szállítás előtt

A parton, a kórházba szállítás előtt ,

A 7 német pár napig a a norfolki katonai kórház (Naval Operating Base Norfolk Hospital) vendégszeretetét élvezte, ahol a támadást követő negyedik napon találkozhattak az A-29 személyzetével. Degen kapitány a leírások szerint szívélyesen fogadta legyőzőit és egy szalutálással egybekötött “Jó támadás!” mondattal gratulált nekik.

A megmentésüket követő negyedik napon, azaz július 12-én átadásra kerültek a hadseregnek, akik a Massachusetts-ben található Fort Devens-be szállították át őket. A háború hátralévő részét fogolytáborokban töltötték és csak 1946-ban térhettek vissza Németországba.

A norfolki katonai kórház előtt, 1942. július 12-én, Fort Devens-be szállításuk előtt. Balról jobbra: Herbert Grotheer, Gerhardt Schwendel, Ludwig Vaupel, Werner Seldte, Winter Kunert, Bruno Faust és Horst Degen

A norfolki katonai kórház előtt, 1942. július 12-én, Fort Devens-be szállításuk előtt. Balról jobbra: Herbert Grotheer, Gerhardt Schwendel, Ludwig Vaupel, Werner Seldte, Winter Kunert, Bruno Faust és Horst Degen ,

Az U-701 nyugvóhelyét egyébként 20 évvel ezelőtt, több éves kutatás után 1989-ben egy bizonyos Uwe Lovas találta meg. Ekkor derült ki, hogy az U-701 meglehetősen egyben van, mondhatni tán a leginkább egyben lévő Type VII roncs. Uwe Lovas attól félve, hogy az U-701 nyugvóhelyének felfedése után megkezdődhet annak felelőtlen roncsvadászok általi széthordása, úgy döntött, hogy titokban tartja a koordinátákat. Ez jó 15 éven át sikerült is, hiszen jó 15 évig csak Ő és szűk csapata ismerte a helyszínt. Ez a szituáció 2004 elején változott meg és derült ki, hogy az U-701 mindössze cirka 10 mérföldre az észak-karolinai partoktól, 30-35 méter mélységben nyugszik. Egyben sajnos beigazolódott Uwe Lovas félelme is, hiszen ahol a szerző erről olvasott, ott írják, hogy néhány apróság már hiányzik…

Az U-701 nyugvóhelyén

Az U-701 nyugvóhelyén ,

Mivel zárjuk mesénket? Tán azzal, hogy bár az U-701 nem fekszik mélyen, az erős áramlások miatt nem egyszerű a merülés. Illetve a tengerfenék homokdűnéi vándorolnak, hol jobban, hol kevésbé betakarva a roncsot.

Az egyetlen megmaradt Type VIIC, a Type VIIC/41 változatú U-995, mely 1945-ös norvégiai fegyverletétele után, norvég szolgálatba került, majd jelképes 1 Márkás összegért 1971-ben került vissza Németországba. Múzeumhajóként van kiállítva a Kielhez közeli Laboe-ban.

Az egyetlen megmaradt Type VIIC, a Type VIIC/41 változatú U-995, mely 1945-ös norvégiai fegyverletétele után, norvég szolgálatba került, majd jelképes 1 Márkás összegért 1971-ben került vissza Németországba. Múzeumhajóként van kiállítva a Kielhez közeli Laboe-ban. ,

—–
Felhasznált irodalom:
http://www.uboatarchive.net/U-701.htm
http://www.divehatteras.com/U-701.html
http://www.nc-wreckdiving.com/WRECKS/U701/U701.HTML
http://sanctuaries.noaa.gov/missions/battleoftheatlantic/pdfs/u701_history.pdf
Wikipedia

3 hozzászólás “Az U-701 tengeralattjáró története”

  1. Esküszöm, hogy ez pár napja még egy az YP-389-ről szóló rövidhírnek indult némi U-701 kitérővel. Aztán mikor szombat délután elkezdtem írni már sejtettem, hogy ez lesz belőle… :D

    Az ezen téma iránt kiemelt érdeklődést mutatók feltételezem találnak benne kivetnivalót, de tán nem sokat :) Mindenesetre remélem akad itt akit esetleg érdekelnek az ilyen témák (is).

Fórum hozzászólások

There are no comments in the forum topic that is associated with this post.