|

Már a mozgó célpontoknak sincs menekvés

A Boeing bevethetőnek minősítette a SLAM-ER (Standoff Land Attack Missile Expanded Response) cirkálórakéta legújabb változatát, melynek alkalmazásával lehetővé válik a mozgó, földfelszíni célpontok kiiktatása is.

„Az új SLAM-ER egy eddig hiányzó képességgel bővítette fegyverarzenálunkat.” – mondta Steve Morrow, a Boeing haditengerészeti fegyverek fejlesztéséért felelős igazgatója. „Már alig várjuk, hogy segíthessünk a haditengerészeti flottának gördülékenyen beilleszteni az újabb képességet.”

SLAM-ER under a Hornet's wing

A SLAM-ER első verzióinak alapját a Harpoon rakéta adta, a légi indítású, radarirányítású fegyvert infravörös keresővel és GPS-vevővel, valamint indítás után kinyíló szárnyakkal látták el, így hatótávja elérheti a 280 kilométert is. Adatátviteli rendszere lehetővé teszi az indítás utáni adatbevitelt, ha esetleg új célpontot jelölnének ki az előretolt irányítók. Ezt használták ki a fejlesztés során.

A modernizált SLAM-ER rakéta képességnövekedését egy új szoftver tette lehetővé, melyet a US Navy kérésére és segítségével fejlesztettek ki. Maga a fegyver nem sokban különbözik a korábbi változatoktól, a megnövelt képességet egy, az indító repülőgép fedélzetére telepített szoftver adja, ami képessé teszi a Horneteket és Super Horneteket arra, hogy az előretolt légiirányítás, hajófedélzeti radar vagy bármely megfelelő eszközzel rendelkező egyéntől kapott célpont-adatokat azonnal továbbítsa a már úton lévő fegyver után.

Hornet and SLAM-ER

A 2006 óta folyamatosan fejlesztés alatt álló új verzió utolsó tesztelésére januárban került sor, ekkor sikeresen megsemmisítette a kijelölt, mozgó célpontot. A fejlesztést amiatt igényelték a US Navy illetékesei, mivel a mobil radarállomások és rakétaindítók ellen a lézer- vagy GPS-vezérlésű bombák és a korábbi rakéták, siklóbombák nem túl hatásosak, mivel ha a rosszfiúk észlelik a veszélyt, összecsomagolják a szerkezetet és menekülnek vele, a bomba/rakéta becsapódásakor pedig már hűlt helye a célpontnak.