|

Nagy volt a forgalom az angol hadikikötőkben

És minden bizonnyal nagy volt az izgalom a haditengerészek hozzátartozóinak körében is, hiszen hosszú hónapok után az elmúlt napokban 4 hadihajó is hazaérkezett. A 3 felszíni egység, a HMS St Albans, HMS Portland, HMS Brocklesby csütörtökön és pénteken érkezett haza, míg a Trafalgar-osztályú, nukleáris meghajtású tengeralattjáró, a HMS Talent kicsit kilóg a sorból, hiszen már június 24-én befutott honi kikötőjébe.

A felszíni egységek közül elsőként a Hunt-osztályú aknamentesítő, a HMS Brocklesby futott be Portshmouth kikötőjébe. Az 1982 óta hadrendben álló hadihajó fél éves utat tudhat maga mögött, mely során megjárta a Földközi-tengert, az Északi- és Balti-tengereket.

A HMS Brocklesby

A HMS Brocklesby ,

Tevékenysége eredményesnek mondható, hiszen mind a Földközi-tengeren, mind pedig a La Manche csatorna és az Északi-tenger vizeiben semlegesített 2. Világháborúból visszamaradt robbanóeszközöket, köztük 6 légi bombát. Ezek közül hármat egyébként fel kellett emelnie a tengerfenékről és az arrafelé futó csővezetékektől messzebb semlegesítenie.

Hazaindulása előtt még a Baltikumban a HMS St Albans és mintegy 50 másik hadihajó társaságában részt vett egy regionális hadgyakorlaton is.

Fél éves távollét után a Type 23 / Duke-osztályú fregatt, a St Albans kissé lemaradva másnap futott be Portsmouth-ba. Az év elején a Földközi-tengeri őrjáratra indult fregatt mint előbb említettük, szintén a Baltop 2009 hadgyakorlatról érkezett haza.

St Albans hercege

St Albans hercege ,



A sor végére marad a HMS Portland, mely igen eseménydús 8 hónap után futott be Devonportba pénteken. A 2008 novemberében kifutott Portland a Közel-Keleten és az Indiai-óceánon folytatott tevékenysége alatt több mint 30 kalózkodásban vagy narkotikumok csempészésében gyanúsnak ítélt hajót vizsgált át.

A Combined Maritime Forces Task Force 151 és 150 kötelékek részeként tevékenykedő angol hadihajó ezen idő alatt kikötött Indiában, Pakisztánban, Ománban, az Egyesült Arab Emírségekben, de jordán, máltai, krétai kikötők és persze Gibraltár is szerepel a hosszú listán. No igen, csatlakozz a haditengerészethez és láss világot, tartja a mondás… Összességében a HMS Portland ezen küldetése alatt 49 500 tengeri mérföldet (~91 700 km) hajózott össze, mely bőven elegendő lenne, hogy kétszer megkerülje a Földet az Egyenlítő mentén.

A szintén Type 23 / Duke-osztályú fregatt, a Portland

A Type 23 / Duke-osztályú fregatt, az HMS Portland ,

Zárásként pedig említsük meg a HMS Talent-et is, mely 2009 januárjában futott ki Devonportból. A 6 hónapos bevetés alatt a Talent a Királyi Haditengerészet TAURUS 09 nevezetű kétéltű kötelékét erősítette. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a februárban kifutott, 12 hajóból álló kötelék, melyhez egy amerikai és egy francia hadihajó, a USS Mitscher és az FS Dupleix is csatlakozott az elmúlt évek legnagyobb angol szervezésű köteléke. A Talent a Földközi-tengeren, majd a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölön keresztül az Indiai-óceánig kísérte a köteléket.

Török hadihajókkal kiegészült Taurus 09 kötelék a török partok közelében

Török hadihajókkal kiegészült Taurus 09 k9telék a török partok közelében ,