A Boeing megkezdte a munkálatokat a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency – Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége) által kiírt DiscRotor programra készítendő tanulmánymunkáján.
Az eszköz még nem kapott magyar elnevezést, így mi is az angol nevével fogunk rá hivatkozni.
A nyersfordításban „tányérrotoros jármű” jelentésű DiscRotor masinától komoly előrelépést várnak a forgószárnyas repülésben. A gép kiküszöbölné a helikopterek egyik legnagyobb hátrányát, a viszonylag alacsony végsebességet, de megtartva a vertikális le-, és felszállási lehetőséget. A szerkezet tehát képes lenne a helikopter-szerű le-, és felszállásra, de végsebessége elérhetné a 350 csomót (~650 km/h!) is. Összehasonlításként a helikoptereknél ez a szám 150 csomó (~280 km/h) körül mozog, a tiltrotoros járművek (pl. V-22 Osprey) pedig 250-300 csomóra (460-555 km/h) képesek.
A Boeing X-50 Dragonfly koncepciója
A gép tehát úgy szállna fel, mint egy helikopter, de a lebegésből horizontális repülésbe váltás közben a rotorlapátokat behúznák a nagyméretű, forgó korongba, mely ezáltal gyorsulna (perdületmegmaradás törvénye).
A szerkezet levegőben maradását a félszárnyai segítenék, meghajtásáról csőlégcsavar(ok) gondoskodnának.
Phil Hunt, a DARPA munkatársa, a DiscRotor programjának menedzsere elmondta, hogy a gép előnyeit leginkább a harci kutató-mentő küldetéseknél lehetne kamatoztatni, ahol fontos a sebesség, viszont a le-, és felszálláshoz csak kevés hely áll rendelkezésre.
Emellett kitért arra is, hogy egy UH-60 „Black Hawk”-méretű kísérleti eszközben gondolkodnak. Valamint kihangsúlyozta, hogy bár a 30 hónapos fejlesztés célja a DiscRotor elméleti működésének gyakorlati igazolása, de nem egy repülőképes masina megalkotása.
Ugyanakkor erélyesen közölte, hogy túl korai még a korábbi, bukott programok szánalmas továbbgondolásának titulálni a kezdeményezést, utalva a Boeing X-50 Dragonfly típus fejlesztésére, melyet beszüntettek, miután mindkét prototípus lezuhant.
A 30 hónapos munka alatt az óriásvállalat által vezetett munkálatok két kisméretű modell elkészítésére irányulnak egyet szélcsatorna-tesztekre, egyet pedig a lebegés-vízszintes repülés átmenet vizsgálatára használnának. Ha a tesztek sikerrel járnak akkor belefog(hat)nak a valós méretű szerkezet építésébe is.