Nike Hercules légvédelmi rendszerének leváltásának ügyében.">
|

Dél-Korea és a PAC-2

Újabb fejezethez érkezett a dél-koreai rakétavédelmi rendszer kiépítése. Konkrét lépés született ugyanis az ország kivénhedt Nike Hercules légvédelmi rendszerének leváltásának ügyében.

Ha máshonnan esetleg nem is, olvasóink elött minden bizonnyal jól ismert, hogy Japán mellett Dél-Korea is rakétavédelmi rendszer kiépítésén dolgozik északi szomszédja némiképp kellemetlen természete miatt. A rakétavédelmi rendszerben gondolkodó vagy már azt építgető nemzetek közül Dél-Koreának jutott ki az egyik legnehezebb feladat. Az ország lakosságának mintegy negyedének otthont adó főváros, Szöul a becskések szerint nagyjából 11 000 kis hatósugarú rakéta illetve egyéb tüzérségi lövedék hatósugarában fekszik.

Lelőtt SCUD rakéta
Egy SCUD kihúzva, jöhet a következő. A PAC-2-nek voltak intim afférjai iraki rakétákkal.

A realitások talaján maradva Szöul az anyagi vonzatok miatt kevésbé ambíciózus terveket dédelget, mint például Washington vagy a szomszédos Japán. A kiépítendő rendszer feladata igazából a kis hatósugarú, alacsony magasságú pályán repülő rakéták semlegesítése lenne. Az amerikai vagy japán rendszerhez képest elismerten limitáltabb képességű védelmi háló a célkitűzés.

Bár az elfogás magasságának tekintetében itt igazából nincs szó többrétegű védelmi ernyőről a védelmet azonban nem csak egy rendszer látja majd el. Az egyik komponenst a hatósugár szempontjából nyerőbb, az amerikai DDG-51 Arleigh Burke hajóosztályhoz hasonló képességekkel bíró, AEGIS rendszerű KDX-III rombolókra telepített SM-2 Block IIIA/B rakéták biztosítják. Bár ez még némiképp bizonytalan, hiszen mint korábban beszámoltunk róla elképzelhető az egyelőre még tesztelés alatt álló SM-6 rendszeresítése is.

Az SM-2 Block IIIA/B rakétánál némiképp kisebb hatósugárral bíró amerikai Patriot PAC-2 rakétaütegek képeznék a második komponenst.

A szóban forgó rendszerek egy korai előrejelző rendszerrel egybekapcsolt védelmi ernyő, a Korea Air and Missile Defense, azaz a KAMD részét képzik majd.

Az elfogás elötti pillanat
Az elfogás elötti pillanat.
PAC-2 vs. cirkálórakéta.

PAC-2… Ha rakétavédelmről írunk, általában a PAC-3 kerül szóba. Megtalálható az amerikai arzenálban is, de Japán is ezt választotta a védelmi ernyőjének alsó komponensének. Igazából Dél-Korea esetén is szóba került a komolyabb képességekkel bíró rendszer, de végül nagyrészt anyagi okokból meghiusúltak a tárgyalások. A SAM-X program keretén belül korábban 48 PAC-3-as rendszerrel kívánták lecserélni a ma már kövület Nike Herculeseket. A jelenleg nagyjából 1 milliárd Dolláros program keretén tavaly Szöul Németországgal kezdett tárgyalásokat 48 használt PAC-2 rendszer (indítóplatform, radarok, rakéták) beszerzéséről.

Német PAC-2
Egyelőre német PAC-2. Esetleg már festik az ELKELT táblát?

Amerika persze így se marad ki a buliból, és egy ilyen „röpke” kis helyzetismertetés után el is jutottunk hírünk apropójához :) Március 31-én ugyanis a Patriot rendszerért felelős Raytheon egy 181,1 millió Dolláros szerződést nyert el Szöultól. Az amerikai cég földi irányítórendszereket fog szállítani a németektől beszerzendő Patriot komponensekhez. Ezen felül a Raytheon a Patriotnak a koreai védelmi rendszerbe történő integrálásának előkészítésében illetve kivitelezésében is segítséget nyújt.

A PAC-2-esek beszerzése ugyanakkor még nincs véglegesítve, annyi azonban bizonyos, hogy Szüul 2 Patriot ezred felállítását tervezi.

PAC-2 radar
A Patriot PAC-2 rendszer elektronikus szeme