|

Kína 150 helikoptere

A kínai Jiujiang (repüléstani üzem) és a PZL Swidnik (lengyel repülőgép gyártó cég) között kötött szerződés értelmében Kína, 10 év alatt, összesen 150 helikoptert fog vásárolni a lengyel cégtől.


„Háromféle helikopter típusból fogunk szállítani: PZL Sokol, PZL Kania valamint SW-4, a megrendelő igényeinek megfelelően mennyíségben, melyeket évente határozunk meg” – közölte Jan Mazur a PZL szóvivője.


PZL sokol

Míg a PZL Sokol helikopter alapmodellje 4 millió dollárba, addig a SW-4 kevesebb, mint 1 millió dollárba kerül.


PZL kania

„Terveink szerint a PZL Sokol gépeket Kínában szereljük majd össze” – mondta Mazur.


SW-4

A lengyel Állami Kincstár a PZL 87 százalékát birtokolja, míg a cég megmaradt részét mások többek közt Swidnik város önkormányzata.

One Response to “Kína 150 helikoptere”

  1. Hát nem tudom… Mostanában úgy néz ki, hogy aki haditechnikát ad el Kínának, rádásul helyi összeszereléssel, az egyszerűen hülye. A saját termékének kínai másolata lesz majd a konkurencia pár év múlva… Jó, persze megértem őket, a PZL-nek szüksége van megrendelésekre, de hát úgy tudom ott lesz nekik a Black Hawk-ok gyártása is, onnan lehetne pénzük… Talán annyi szerencséjük még lehet, hogy a Kínaiaknak olcsóbb lesz megvenni a gépeket, mint lemásolni őket.

    http://s1.hu.darkpirates.com/c.php?uid=36050