|

Pakisztáni rakétateszt

Pakisztáni bejelentés szerint december 11-én sikeres tesztet hajtott végre a nukleáris töltet célbajuttatására is képes Babur (Hatf 7) cirkálórakétával.


Arról nincs információ, hogy Pakisztén előzetesen értesítertte-e Indiát a tesztről. A két nem éppen a legjobb viszonyban álló szomszéd között megállapodás van érvényben, hogy szomszédjukat előzetesen értesítik a ballisztikus rakétatesztjeikről. Ugyanakkor ilyen megkötés nincs érvényben a cirkálórakétékra.

Babur indítás
Babur indítás

Pakisztán 2005 augusztusában tesztelte elős ízben a rakétát. A mobil indítóról útnak eresztett rakéta akkori, 500 km körüli hatósugara mára 700 km-re növekedett, indítható tengeralattjáróról és repülőről is. A rakéta tovébbfejlesztése igen valószínű.

A legutóbbi két teszt idén márciusban és júniusban került végrehajtásra

Az egyáltalán nem rossz paraméterekkel bíró rakétával kapcsolatosan megjegyzendő, hogy tervezésében vélhetően sokat segített az, hogy 1998-ban két amerikai – eredetileg afganisztáni talibán állások ellen indított, de célt tévesztett – Tomahawk cirkálórakétát meglehetősen jó állapotban sikerült megszerezniük. A To9mahawk reverse-engineeringelésével kapcsolatos találgatásokat Pakisztán természetesen visszautasítja.

One Response to “Pakisztáni rakétateszt”