|

HTKA statisztika – 2012

A tavalyi év végén, az év főbb haditechnikai eseményeit összegző bejegyzés mellett egy olyan anyaggal is előrukkoltunk, ami a HTKA szemszögéből mazsolázott az elmúlt év történéseiből. Akkor alapvetően az 5 éves évforduló adta az apropót, de úgy döntöttünk, hagyományt csinálunk a dologból!

Igen, egy újabb Futurama-val illusztrált bejegyzés :)

Igen, egy újabb Futurama-val illusztrált bejegyzés :) ,

Mivel idén az évfordulót annak időpontjában, ősszel letudtuk, így 2012 utolsó bejegyzésében csak a statisztikai és demográfiai vonatkozásokkal fogunk foglalkozni, valamint visszautalunk pár, számunkra fontos eseményre.

Kezdjük is talán utóbbiakkal. A 2012-es év áttörés volt azon szempontból, hogy már kaptunk pár meghívót sajtótájékoztatókra, amit mindenképpen értékelhetünk az oldal elismerésének. Ezen sajtótájékoztatókat járó Aim és Phoenix kollégák közül Phoenixnek ráadásul még az is kijutott, hogy a Saab AB invitálásával részt vehetett a 2012-es Aerospace Forum-on, amin egyben a skandináv gyártó 75. születésnapját is ünnepelték. Jóleső dolgok ezek, na!

Emlékeztek arra, hogy 2011 végén, illetve az idei év első felében, összesen 3 hónapig futott egy légzésvédelmi felszereléseket gyártó angol vállalat hirdetése az oldalon? Na, abból ment Aim és Phoenix Farnborough-ba, hogy onnét helyszíni tudósítást tartsanak. Az Avon Protection (nem, nem a kencefincés Avon :) ) által nálunk hagyott pénzmagból még van, így 2013-ra is tervezünk 1-2 külföldi tudósítást. És természetesen ott van ugye Kecskemét is!

Na, de mielőtt a kelleténél jobban fényeznénk magunkat ne feledkezzünk el arról, hogy volt 2 bakink is az idei évben!

Egyrészt ugye az egész sikeres, ugyanakkor minősíthetetlenül kezelt Hír és Cikkíró verseny. Nos, annyit tudok mondani, hogy ha lesz még ilyen, akkor az már zökkenőmentes lesz, hiszen látható mit hol keféltünk el dolgokat. Ez ügyben a felelősség teljes egészében engem terhel. (Az érintett uraknak: január 2-án mennek emailek :) )

Más jellegű, nem kellő óvatossággal kivitelezett akció volt a HTKA Block 5 IOC szintjének deklarálása. A dolgot tetézte az ezzel egy időben jelentkezett rejtélyes szerverterhelés, amin már úrrá lettünk, de az ünnepek nyugodt eltöltésének betett kissé. Szóval érezzük mi, hogy a Block 5 által végrehajtott „atomcsapás” miatt még kicsit pislog mindenki, hogy merre hány centi, de már pozitív jelek is vannak arra, hogy lassan rendeződik a helyzet :) Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk mihamarább a FOC szintet elérni – de tényleg!

No és akkor a fényezés – lehúzás által beállított egyensúly után következzék az oldalhoz kötődő statisztikai adatok összegzése!

Bejegyzések

2012 folyamán összesen 1171 bejegyzés került publikálásra – beleértve a versenyes és az attól függetlenül olvasóinktól kapott cikkeket, típusismertetőket. Ez hozzávetőlegesen napi 3,2 hírt jelent. Nem is rossz, bár igaz, ami igaz, kicsit lustálkodtunk, hiszen 2011-ben 1311 publikálás történt. Tudjuk, lusta banda… :)

Érdekességképpen megjegyezném, hogy az adatbázisban jelenleg összesen 6149 hír/cikk szerepel. Ebben benne vannak azok, amik még 2004 környékén a militarypapers.hu-n, vagy a harcirepulok.hu-n jelentek meg és a tartalomkezelő rendszerek közti egykori váltogatás miatti konvertálások miatt ma már – adatbázisban turkálás nélkül – nem is jeleníthetőek meg. Talán nem is baj, mert ma már úgysem mind ugranák meg a lécet ezen korai írásaink… :)

Komment statisztikák

Itt először is bejelenteném, hogy minden bizonnyal átléptük a 100 000. hozzászólást! Minden bizonnyal, mert a Block 5 óta a fórumban gyűlik ezek száma – ám mivel pár régebbi, fórum előtti hírt és cikket bevittünk a fórumba a hozzászólások között van egy kisebb átfedés. Ugyanakkor a 100 000 komment elég valószínű, lévén a Block 5-re váltáskor 99 675 hozzászólásnál tartott az érintett adatbázis tábla.

Nézzük, hogy a kommentelőgárda közül kik tették hozzá a legtöbbet. Szokott módon 50-es listát teszünk közzé – táblázat és grafikon formában. A táblázat egyszerre 10 sort jelenít meg, az alatta lévő balra/jobbra nyilakkal lehet lapozni.

KommentelőÖsszesített kommentszám
molnibalage10317
dudi8888
Fade3996
Sulyid2700
gacsat2686
mackensen2628
Roni2227
Terminator2212
Kuruc712174
Montezuma1796
comandante1774
doca1693
Littlejohn1546
Kolombusz1530
Wolfrick1360
monyok1336
Phoenix1219
Hornet1021194
szittya881137
Tcat1069
blogen1042
fip71035
tallking1031
snakeye978
Allesmor Obranna943
Puma. Pannon Puma936
Killer Clown911
GrGLy836
forest806
duckdodgers746
tankman689
danielblack680
Pocok75667
Janaj664
aerophyl652
Hans623
gigabiga575
Chimera574
HINDtheBEST547
honved540
Onedin kapitány522
Tilikov505
varga dima505
Rommel28500
cinikus480
Batka461
igla458
nani1980445
F1End429
star trek421
Összesített hozzászólás statisztika @ 2012. december 31.

Összesített hozzászólás statisztika @ 2012. december 31. ,

A korábbi komment statisztikák után nagy meglepetés nem ért senkit, az első két hely kapcsán, ugye? :) Viszont dudi és molni „párharcában” változás történt: ha az idei év bontását nézzük, akkor dudi átvette az első helyet, még ha csak egy hajszálnyival is – avagy 2012-es év legaktívabb hozzászólói. A táblázatban 50-es, a grafikonon 25-ös toplista:

Kommentelő2012-es hozzászólásainak száma
dudi3269
molnibalage3210
Terminator1620
Mackensen1477
gacsat1388
Roni1304
fip71034
Kuruc71922
Fade889
sulyid881
szittya88834
forest806
GrGLy758
Littlejohn754
duckdodgers746
Montezuma718
tankman689
danielblack513
Wolfrick463
comandante461
Kolombusz450
aerophyl438
gigabiga435
varga dima401
onedinkapitany374
banderas362
shornet24359
tallking346
Unio337
Allesmor Obranna322
boki319
honved316
Phoenix310
Hans306
monyok295
Janaj294
Chimera294
beta294
oroszos293
marcika268
papichulo266
nani1980261
jancsiga258
omega255
doca254
nekerdez229
Hornet102225
arbalest217
dalost216
borisz207
A 2012-es év 25 legaktívabb hozzászólója

A 2012-es év 25 legaktívabb hozzászólója ,

És a teljesség kedvéért – ugyanez a 2011-es évre nézve:

Kommentelő2011-es hozzászólásainak száma
molnibalage3116
dudi3098
sulyid1360
Fade1201
doca1110
gacsat1046
Puma. Pannon Puma910
Kolombusz718
Mackensen711
tallking685
Hornet102636
comandante628
monyok621
Roni600
Kuruc71576
blogen517
Killer Clown515
Littlejohn470
Phoenix451
snakeye431
Terminator404
Wolfrick360
Montezuma328
Allesmor Obranna310
Tilikov300
Tcat276
Batka253
igla225
F1End215
aerophyl214
szittya88211
kaktusz211
Hans204
bczozo204
Veér István197
honved193
Janaj192
Chris174
Fisher173
danielblack167
kelepisti153
Danger149
cinikus147
dalost140
gigabiga140
jancsiga139
Chimera138
Star Trek133
Pocok75133
Laci111
A 2011-es év 25 legaktívabb hozzászólója

A 2011-es év 25 legaktívabb hozzászólója ,

Demográfiai adatok

Lévén magyar nyelven írott oldal vagyunk, nem meglepő, hogy olvasógárdánk szinte egésze a határokon belülről érkezik, akiket elsősorban a történelmi Magyarország területén élők egészítenek ki. Az EU pár egyéb tagállamából is érkezik a vártnál kicsit nagyobb forgalom, ami arra enged következtetni, hogy arrafelé több, a haditechnika iránt érdeklődő hazánkfia él. Ám lássuk az éves adatokat!

A HTKA olvasottsága megyei bontásban

A HTKA olvasottsága megyei bontásban ,

Várostérkép, illetve kis hazánk azon 25 települése, ahonnan a legtöbb olvasónk érkezik.

Várostérkép, illetve kis hazánk azon 25 települése, ahonnan a legtöbb olvasónk érkezik. ,

És végül nézzük a világtérképet. Mint tavaly is megjegyeztük, majd mindegyik országból regisztrálhattunk látogatót, de egyrészt ezek extrém esetben – és éves szinten – is csak pár ezres látogatást jelentenek, Másrészt itt alapvetően a Google képkeresője által dobott találatokra érkezők generálta forgalomra kell gondolni :)

Ausztráliában élő minimum 1, de rendszeres olvasónk idén sem tudta nagy mértékben befolyásolni a legkisebb kontinens mutatóit :)

Ausztráliában élő minimum 1, de rendszeres olvasónk idén sem tudta nagy mértékben befolyásolni a legkisebb kontinens mutatóit :) ,

Nos, nagyjából ennyi lenne!

És mivel ez a 2012-es év utolsó bejegyzése szeretném megragadni az alkalmat, hogy az egész szerkesztőcsapat nevében boldog, eredményekben – na és persze HTKA olvasásban – gazdag új esztendőt kívánjak minden kedves olvasónknak!

2013-ban ezek is jönnek :)

2013-ban ezek is jönnek :) ,