Egyesül a BAE Systems és az EADS?

Az két európai, repülőgépgyártó és hadiipari konszern összeborulásáról már megkezdődtek a tárgyalások. Ha összejön, egy minden eddiginél hatalmasabb vállalatbirodalom jöhet létre.

Mindkét fél megerősítette azon sajtóértesüléseket, melyek szerint a két vállalat egybeolvadásáról folynak egyeztetések. BAE Systems részéről elmondták, az új cégóriást 40:60 arányban birtokolnák a felek, a többségi tulajdonos az Airbus és az Eurocopter vállalatokat is birtokló EADS konzorcium lenne. A közös vállalat egy kettősen jegyzett cég lenne, ám egy nagy vállalatcsoport részeként működnének a felek, egymással összhangban. Az EADS részéről figyelmeztettek, attól még, hogy előrehaladott tárgyalások folynak az egyesülésről, még koránt sem biztos, hogy megszületik a gigászi konszern. A brit törvények szerint október 10-ig meg kell születnie a megállapodásnak, bár ezt a határidőt meg lehet hosszabbítani.

Az egyesülés mindkét félnek jól jönne, hisz az EADS inkább polgári, a BAE Systems pedig a katonai szegmenstől függ, ráadásul így előbbi jobban beférkőzhet az amerikai piacra. Az egyetlen nehézséget az jelentheti, hogy az EADS a német és francia kormány tulajdonában van, míg a BAE Systems tulajdonosi körébe nem tartozik bele a brit kormány, csak a magánszektor.

Luftwaffe Eurofighter Taurus robotrepülőgépekkel

Eurofighter programban már kéz a kézben járnak | Fotó: MBDA

A DASA, a CASA és az Aérospatiale-Matra vállalatokból 2000-ben megalakult EADS (European Aeronautic Defence and Space Company N.V.) jelenleg a legnagyobb európai konszern, olyan neveket birtokol, mint az Airbus, vagy a Eurocopter, de jelentős tulajdonrésze van többek közt a Eurofighter GmbH, az MBDA, az ATR, a Dassault Aviation és a Patria vállalatokban is. A polgári és katonai repülés mellett foglalkozik űrtechnikával, de az elektronikai iparban és a fegyvergyártásban is van érdekeltsége.

A BAE Systems a katonai repülés mellett a szárazföldi és tengeri hadviselési eszközök területén tevékenykedik, de az elektronikai iparban sem ismeretlen.

Az EADS és a BAE Systems közös nyeresége tavaly 93 milliárd dollár volt, míg az amerikai Boeing “csupán” 68 milliárdot keresett, így tehát érezhető, hogy a két európai konszern összeolvadásával milyen gigászi vállalat jöhet létre a Európában.

Hozzászólások

  1. Chimera

    Meg kellene szerezniük még a SAAB-ot és akkor lesz igen versenyképes…

    ↑ Link
  2. tallking

    Hö-hőőőőő!!!…És akkor világuralomra török! Ho-ho-hőőőő

    ↑ Link
  3. Roni

    Milyen vetélytárs az akiknek azonosak az érdekei?
    Az úgy már tisztább lenne ha az EU Irán mellé állna .

    Molni mit gondolsz erről ?

    ↑ Link
  4. fip7

    Roni

    Miért állna az EU Irán mellé???? Sorolj föl légyszíves pár dolgot, hogy mi érdeke fűzné ehhez? (a politika érdekek mentén zajlik Roni!)

    ↑ Link
  5. doca

    Pl. nyersanyagbiztonság. Kőolaj,földgáz, kiemelkedő turista célpontok amiket nyújtani tudnak.

    Ettől függetlenül nem hinném, hogy bárki mellé is be kéne állni ebben a bunyóban, most itt vannak ezek a jujdejókeresztények, csináltak egy Mohamedes filmet, felesleges szarkeverés volt az is.

    ↑ Link
  6. doca

    Bár ezeket a kérdéseket úgyse mi fórumozók döntjük el,de szerintem már rég el vannak döntve a preferenciák.

    ↑ Link
  7. amanitin

    nemsokára kiserül, hogy az eu versenyhivatal ér-e fabatkát.

    ↑ Link
  8. doca

    Ha már úgy hozta a történelem, hogy e szeptemberben döntés született az EU konföderációvá építéséről, akkor játsszuk nagyban, bár én pl. nem örünék annak, ha esetleg a Dassault vagy a SAAB-Volvo eltűnne a palettáról, mert a jövőben kiszorítaná esetleg a BAE-EADS. Pedig nincs érdekellentét azt hiszem se az EU-francia-svéd hármas egyike közt sem.

    ↑ Link
  9. Roni

    “Miért állna az EU Irán mellé???? Sorolj föl légyszíves pár dolgot, hogy mi érdeke fűzné ehhez? (a politika érdekek mentén zajlik Roni!)”

    Pl fegyver eladás .

    Ha pedig ez sincs akkor miért nevezik vetélytársként őket?
    Az igazi aranyérmesek a szovjetek és a jenkik voltak eddig.

    Akkor inkább azt kérdem hogy :

    Az EU szuper állam betölthet majd hasonló szerepet a jövőben mind pl a szovjetek a jenkik ellen ?

    ↑ Link
  10. fip7

    Roni

    “Az EU szuper állam betölthet majd hasonló szerepet a jövőben mind pl a szovjetek a jenkik ellen ?”

    Röviden:NEM
    Meg egyelőre nem is akar. Igazából nehéz itthonról az EU bürokraták fejébe látni…

    ↑ Link
  11. Hans

    Chimera:
    A BAE-nak van tulajdonjoga a SAAB-ban.
    Azt hiszem ennek volt az egyik előzménye Dél-Afrikában a közös Gripen+Hawk pályázat.

    ↑ Link
  12. jancsiga

    Megyék meg a MIG céget is :) Kapnának olcsó gyárakat és olcsó munka erőt :) És egy szeletet a 2. 3. világ béli hadi piacból

    ↑ Link
  13. Phoenix

    “én pl. nem örünék annak, ha esetleg a Dassault vagy a SAAB-Volvo eltűnne a palettáról, mert a jövőben kiszorítaná esetleg a BAE-EADS”

    Ahogy a hírben is írtam és utánajárva megtalálható, az EADS résztulajdonosa a Dassault Aviation vállalatnak (potom 45.76%-os tulajdonrésszel).

    ↑ Link