Gyászol az Izraeli Légierő, ugyanis november 10-én gyakorló repülés közben lezuhant az egyik Lockheed Martin F-16I ’Sufa’ vadászbombázója, és sajnálatos módon a személyzet mindkét tagja életét veszítette a balesetben. Azóta a teljes F-16I – flotta repülési tilalom alatt áll, s ezt fent is tartják mindaddig, amíg ki nem derítik, pontosan mi vezetett a több millió dolláros repülőgép és a felbecsülhetetlen értéket képviselő pilóta és fegyveroperátor elveszítéséhez.
A katasztrófára Dél-Izraelben, a Ramon kráter közelében került sor. A balesetet szenvedett ’Sufa’ nem egyedül hajtotta végre a kiképző feladatot, így több másik F-16I-személyzet is végignézhette az esetet. A repülőgép lezuhanása előtt sem a pilóta, sem pedig a fegyveroperátor nem küldött semmilyen vészjelzést vagy olyan rádióüzenetet, melyből következtetni lehetett volna arra, hogy bármilyen problémájuk van. A kutató-mentő csapatok az F-16I földbe csapódása után nem sokkal már a helyszínre is érkeztek, ám a füstölgő roncsok között nem találtak túlélőket. A földön szerencsére se személyekben, se épületekben nem esett kár.
[singlepic id=1161 w=584 float=none]
Ido Nechustan vezérőrnagy, az Izraeli Légierő parancsnoka nyilatkozatában elmondta, hogy máris felállítottak egy kivizsgáló bizottságot, melynek feladata a beleset okainak kiderítése lesz. A flottára szóló repülési tilalmat valószínűleg egy ideig még fenntartják, már amennyiben rövidebb időn belül sikerül fényt deríteni a katasztrófa okára.
Ez volt Izrael második elveszített F-16I-je, az első 2006-ban szenvedett balesetet felszállás közben, ugyanis felrobbant a futómű-kerék. Így az eredetileg 102 darabos flotta már csak 100 tagból áll.
Részvétem a lezuhant gép pilótáinak családjainak!
A több milliárd dolláros gép egy kissé túlzás.
Értelemszerűen, javítva, köszi.
Részvétem a családoknak, akik elvesztették fiaikat.
Mikor olvastam egy kérdés merült fel bennem: vajon ez az egyik gép a kettő küzül, ami nálunk is volt?
R.I.P.
Felmerült bennem 1 kérdés : hogyan tudtak úgy lehuzanni hogy semmi vészjelzés, rádiózás vagy pattintás? Miért nem pattintottak? Miért nem jött semmi jelzés a lehuzanás előtt?