|

Alakul a francia hordozó

A hétfőn megnyitott Euronaval 2010 kiállítás és konferencia megnyitóján a francia védelmi miniszter Hervé Morin többek között a jelenleg a Porte-Avions 2 (PA2, repülőgép-hordozó 2) programnév alatt futó, vélhetően majd a Richelieu nevet kapó repülőgép-hordozóval kapcsolatos döntés határidejéről nyilatkozott, amit a DCNS részéről a program egyik vezető managere egészített ki bővebb adalékokkal.

Morin elmondása szerint a 2. francia repülőgép-hordozó megépítésével kapcsolatos, Sarkozy elnök által korábban 2011-12 magasságára datált döntés 2012 végére, 2013 elejére csúszik (azaz a választások utánra).

A DCNS részéről nyilatkozó Thierry Lagauche elmondta, hogy a döntés megszületéséig tartó időt a mérnökök nem láblógatással töltik, hanem a képesség megtartása érdekében tervezgettek: több ponton áttervezték az angol, a Thales UK/BDM nevével fémjelzett Queen Elizabeth-osztályra alapozó tervet: az angolokkal való korábbi együttműködés részeként létrejövő Thales France/DCNS változatot átgyúrták itt-ott.

A PA2 korábbi látványterve

A PA2 korábbi látványterve – a Queen Elizabeth-osztállyal való hasonlóság jól látható | Forrás ,

A módosítások kapcsán Lagauche az alábbiakat említette:

  • Némi áttervezéssel fokoztak a hajótörzs áramvonalasságán.
  • Ugyan a megfelelő helyeken elhelyezett két sziget optimálisabb körülményeket teremt a navigációs és a légi irányítás vonalon, a DCNS részéről mégis visszatértek a kisebb, egy szigetes megoldásra
  • Csökkentették az erőforrások számát is: a gázturbinák száma kettőről egyre, míg a Diesel erőforrások száma négyről háromra csökkent. Ezzel pérhuzamosan a tengelyek száma kettőről háromra növekedett.
  • A hajó tömege a korábbi 66 000 tonna magasságáról 60 000 tonna környékére esett vissza a fenti módosításoknak köszönhetően. Mindez azonban nem ment a gépkapacitás rovására, hiszen az Lagauche elmondása szerint az továbbra is 48 merevszárnyas és 5 NH90 típusú forgószárnyasból állhat majd össze.

Hervé Morin beszédében mindenesetre az is elhangzott, hogy a későbbiekben további módosítások születhetnek, a PA2 és a Queen Elizabeth-osztályok hasonlóbbá tétele érdekében.

11 hozzászólás “Alakul a francia hordozó”

  1. Nekünk nem kell mert nem tudnánk vele mit kezdeni. Inkább maradunk a Canberra class nál. Ami új hír hogy eldőlt biztosan hogy a Ausztrál haditengerészet egy plusz hajót biztosan kap. A kormányzat rábólintott. Hogy ez egy Canberra class LHD vagy egy Hobart class AWD romboló lesz e , no hát ez az amin vajúdnak a hegyek. Azonban valszeg az utóbbi mert a harmadik hajóhoz ha külön operálna nem lenne meg az elégséges biztosító flotta.