Nincs pénz a B-3-ra

Az USAF 2008 tavaszán erősítette meg az akkori pletykákat, miszerint valóban dolgoznak egy új generációs, a jelenlegi nehézbombázók leváltását célzó gépen, mely hadrendbe állítása 2018-ra lesz esedékes. Nos, nem lesz az…

Ugyanis a Védelmi Minisztérium álláspontja szerint – legalábbis egyelőre – nincs további anyagi támogatás a 90-es évek vége óta tervezgetett, ám komolyabb formában csak 2006-ban testet öltő projectre.

Egy szenátusi meghallgatásán a közelmúltban Robert Gates védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a Next Generation Bomber a jelenlegi gazdasági helyzet és a csökkenő katonai költségvetés áldozatává válhat.

A kérdésre, miszerint hogy is van akkor ez most, mikor korábban még a bombázó mellett álltak ki, Gates úgy válaszolt, hogy azon nyilatkozat még egy másik gazdasági helyzetben és más költségvetési kilátások idejében született.

Továbbá elmondta, hogy igyekeznek a lehető leggyorsabb ütemben nekilátni a Quadrennial Defense Review ügyének, mely ha már nem is formálja a 2010-es költségvetést, a 2011-esre mindenképpen drasztikus hatással lehet, beleértve a B-3 kérdését is.

Ezek fényében a 2018-as hadrendbe állítás erősen elérhetetlennek tűnik, ám az USAF vélhetően nem kívánja feladni a programot, így az eddig beleölt pénzmag nem veszik kárba. Ugyanakkor nem túl valószínű, hogy a légierő a közeljövőben komoly anyagi támogatást tudna kiharcolni. Az eddig is a költségcsökkentés jegyében formálódó program a B-2 bizonyított sárkányára alapoz (alapozna?) egy új fejlesztésű és így költséges forma helyett, de a jelenlegi helyzetből adódóan vélhetően így is újból át kell gondolni a géppel támasztott végleges elvárásokat.

A program megmentése érdekében jelenleg elsődleges cél a gép árának minimalizálása. Mivel bizonyos képességekről, mint például a nukleáris fegyverek célba juttatásának, vagy a harcmező feletti hosszú időn át tartó járőrözés képessége (amit Afganisztánban a B-52H és B-1B szépen demonstrál) vélhetőleg nem lehet lemondani, ezért más vonalon kell a dolgot megoldani. Ennek egyik lehetséges módja lehet a személyzet mellőzése. Bár a légierő korábban cáfolta, hogy pilóta nélküli gépben gondolkozik, a lehetőség ott lebegett.

Egy B-3 koncepciórajz

Kétségtelen, hogy egy B-3 UAV olcsóbban kihozható lehet a “hagyományos”, a gépen tartózkodó személyzet által működtetett megoldásnál, ám kérdés, hogy erre felkészült-e a légierő? Igen, vannak programok UAV csapásmérőkre, igen az Egyesült Államok élen jár a pilóta nélküli gépek fejlesztésében és alkalmazásában, de vajon az egyelőre igazából felderítő szerepkörben tetszelgő UAV-ok idejében bevállalnának-e egy ilyen lehetőséget a B-3 megmentése érdekében? Vagy inkább máshogy próbálják megoldani? Egyáltalán túléli a helyzetet a program? Nos, ez vélhetően 1-2 éven belül kiderül…