Gondok vannak a Galaxy modernizációs programjával

Korábban már írtunk a Super Galaxy program állapotáról egy rövid összegzést. Felidézve a lényeget: alapjában véve arról van szó, hogy a nem éppen naposcsibe kategóriás vasmadár hadrafoghatóságát szeretnék drasztikusan kitolni a bevethetőségi ráta 75%-on tartáésa mellett. Nagyjából 2040-ig. Ennek megvalósítása érdekében kettős modernizációs programot állítottak össze a C-5 számára. A multimilliárdos programok egyrészt az avionikát érintik, másrészt a gépek megbízhatóságának növelését célozzák, elsőrorban a hajtóművek cseréje által. A hajtóművek cseréje az avionikai csomagtelepítésére épül. Jelenleg éppen ebből adódnak a problémák.

A közelmúltban került ki egy Pentagon jelentés az amúgy határidők mögött kullogó és anyagi problémákkal küzdő programok állapotáról. Nos koránt sincs minden rendben azzal az avionikai frissítéssel.

Skynet 5A

Az EADS Astrium bejelentse szerint következő hónapban egy Ariane 5 állítja pályára a brit katonai kommunikációs műholdak következő generációjának első képviselőjét, a Skynet 5A-t. A brit védelmi minisztérium még 2002 tavaszán jelentette be, hogy a Skynet műholdcsalád következő generációjának megalkotását a katonai kommunikáciban utazó Paradigm nyerte el. A brit kormánnyal kötött 15 évre szóló, cirka 7 milliárd Dollár értékű szerződés értelmében a Skynet 5A-t további 3 társa követi majd, így az elődökhöz hasonlóan ezen generáció is többtagú lesz. A Skynet 5B-nek 2008 máciusára kell pályán lennie.

A műholdat természetesen az EADS műhold részlege készítette el. A várakozások szerint a műhold pályára állítása megnégyszerezi majd a rendelkezésre álló sávszélességet, melynek felesleges részét az Astrium reményei szerint ki tudják majd adni. Például az Egyesült Államoknak. Mindenesetre a franciák már jelezték, hogy elképzelhető, hogy inkább a Skynet sávszélességét bérelnék egy újabb Syracuse 3 műhold pályára állítása helyett. A döntés megszületése idén várható. (Ugyanakkor a franciák érdeklődnek az olaszoknál is.)

Csúszik a Raptorok Japánba telepítése

Ahogy korábban már beszámoltunk róla a virginia Langley Légibázison állomásozó 1. Vadászrepólő Ezred 27. Századának 12 gépe kerül hamarosan áttelepítésre a japán Kadena Légibázisra (Okinawa) az F-22 első külföldi állomásoztatásának keretén belül.

A történethez hozzátartozik, hogy a gépeknek igzából már Japánban kéne lenniük, ám múlt szombaton jelentve lett, hogy a február 10-i átrepülést elhalasztották és legkorábban vasárnap dálután kerülhet rá sor. A halasztás okát nem jelölték meg. Mai információk szerint a Raptorok még mindig Hawaii-on várakoznak. Ezúttal azonban fény derült ennek okára is: hibát észleltek a navigációs számítógéppel kapcsolatosan és míg ezt el nem hárítják, addig szó sem lehet az átrepülésről.

Bye-bye Lockheed HAA


A Lockheed HAA tervezet
Nagyítható

A hét elején lett beterjesztve megvitatásra a Pentagon 2008-as gazdasági évre igényelt költségvetése. Az elkövetkező időszak a megszokott módon minden bizonnyal heves harcokat is tartogat majd. Annyi azonban már ezen huzavonák elött is kiolvasható az igénylésből, hogy a rakétaváédelemmel kapcsolatos programok egy része mindenképp érintett. A Missile Defence Agency hatáskörébe tartozó programok közül itt a lézerágyús Boeing 747-re, a Lockheed nagy magasságú léghajójára és a kinetikus elfogórakétára kell gondolni.

Ezen programok kapcsolatos változtatások arra vezethetőek vissza, hogy az MDA a 2008-ra eredetileg igényelt 9,4 milliárd Dollár helyett "csak" 8,9 milliárdra nyújthatott be igénylést. 2009-re amúgy ismét 9,4-et akarnak kicsikarni az előzetes infók alapján. Na de nézzük hogyan is alakulnak ezen programok

A lézerágyús Boeing úgy néz ki továbbra is kap úgy cirka 500 milliót, de az első lövészetet ismét elhalasztották, ezúttal 2009-re. (Aki esetleg mostanában olvasott ezen Boeingről az index.hu-n, az ne dőljön be az ottani botorságnak, misterint akár idén hadrendbe állhat a gép…)

Kanada Leopard tankokat vásárol

A német védelmi minisztérium megerősítette a The Spiegel által tálalt információt, miszerint Kanada afganisztáni egységeinek erősítése végett Leopard 2 harckocsikat vásárolna a német államtól. A minisztérium szóvívője megerősítette, hogy foglalkoznak a kérelemmel és hogy alapvetően támogatják az elképzelést.

A hír kapcsán sehol nem szerepelt, hogy a The Spiegel honnét szerezte a közölt számadatokat és a szóvívői nyilatkozatban sem volt erre vonatkozóan konkrátum, így egyelőre álljon itt a német újságban szereplő számadat. Ami szerint Ottawa 80 db Leopard 2A4-est vásárolna a tartalékállományból és további 20db-ot a megerősített aknavédelemmel bíró A6M változatból. Utóbbit azonban a német Krauss-Maffei Wegmann nem tudja azonnal szállítani, így Kanada lízingelná azokat a németektől. (Németországnak jelenleg ha jól tudom 40 db A6M változatú Leo2-je van.)

A végén tényleg beindul a modernizálás?

Korábban már írtunk hasonló témájú szösszenetet, mikor is Putin elnök bejelentette, hogy elérkezett az idő a hadsereg modernizálására. Sergei Ivanov védelmi miniszter (sokak szerint Oroszország leendő új elnöke) szerdán ambíciózus tervet jelentett be: 2015-ig a haderő eszközeinek nagyjából a fele, egész pontosan cirka 45%-a kerül lecserélésre.

A listán 50 Topol-M rakétakomplexum (Igen komoly képességekkel bíró ballisztikus rakáta), 50 új bombázó, 31 hajó beszerzése szerepel a 40 tank, 97 gyalogos és 50 ejtőernyős zászlóalj újrafegyverzése mellett. A miniszter nyilatkozata szerint 2008-ig nagyjából 189 milliárd Dollár lesz a kiadásokra fordítva. Emlékeztetett arra is, hogy 2001 óta nagyjából megnégyszereződött a haderőre fordított összeg. (Összehasonlításképpen a napokban került ki megvitatásra a Pentagon által a 2008-as gazdasági évre igényelt összeg. 481,4 milliárd Dollár, amiből a közzétett információk alapján cirka 177 milliárd Dollárt terveznek modernizálásokra fordítani.)

A nyilatkozatban ezen felül szerepel egy egész Oroszországra kiterjedő rakétavédelmi ernyő kiépítésének említése is.

Euro Hawk

Németország több mint 100 milliárd forintnak megfelelő rendelést adott le egy új elektronikai hírszerző UAV-ra.

Indiai hírmorzsák

Relatíve sok repüléssel kapcsolatos bejelentés született a napokban a szubkontinensen, így úgy gondoltuk ideje csokorba gyűjteni ezeket. Lássuk!

Fegyverkezik a Tejas
Célegyenesben a saját fejlesztésű, az igencsak kiöregedett MiG-21 állomány cseréjét megvalósítani hivatott (LCA) Tejas. A többfeladatú könnyű vadászgép programigazgatójának február 5-i nyilatkozata szerint áprilisban sor kerül a fegyverzet integrálására. Ez természetesen egy komoly mérföldkő a gép fejlesztésének történetében.
A fegyverzettől eltekintve a gép lényegében készen van, kis szériás gyártása már meg is kezdődött: a limitált szériás gyártás első ütemének első gépe tegnapelött végezte el a gurulópróbát. 2008-ig elvileg további 7 gép készül majd el ezen fázisban.

A gépből várhatóan 200 db körüli mennyíséget rendszeresít majd az Indiai Légierő. Konkrét megrendelés egyelőre 20 gépre van. Egy, a HAL-al 2006-ban kötött szerződés szerint ezen 20 gép 2009-2010 között kerülne leszállításra.

Friss hírek

Rendszeresítés küszöbén a Mi-28N. Tovább küzdenek a csehek a félhalott L-159 típussal, itt az L-159 T1, és további hírek.

Airliner.hu

Mint már láthattátok is, a jobb oldali menüsorban megjelent egy újabb hírforrás, mely egy nemrégiben indult, polgári repüléssel foglalkozó oldal, az airliner.hu híreit összegzi a két oldal közti friss együttműködés következtében.

Ajáljuk mindazok figyelmébe akik a katonai repülés mellett a polgári repülés iránt is érdeklődést mutatnak.