|

Friss hírek

Mint már többször hírt adtunk róla, folyik a Mi-28-as N verziójának tesztelése, és várhatóan nemsoká rendszerbe áll a világ egyik legmodernebb harci helikoptere. Valgyimir Mihajlov főparancsnok rosztovi sajtótájékoztatóján beszélt az újságíróknak a légierő új büszkeségéről, a Mi-28N-ről. Elmondta, hogy a repülési tesztek 95%-át teljesítették, ez több, mint 300 kísérletet jelent. Ezek közül mindössze 17 során nem sikerült a kijelölt feladatok végrehajtása, ezt a tábornok szinte példátlanul jó aránynak nevezte. Mihajlov elmondta azt is, hogy a típus körüli munkák folytonosan gyorsuló ütemben haladnak, sőt megnevezte a korenovszki 55. helikopter-ezredet, mint az első alakulatot, amelyiket a típussal fognak felfegyverezni.

Az Aero Vodochody elkészült az ALCA kétüléses gyakorló változatának első darabjával. A T1 variánsból először 4 darabot fognak gyártani. A 6069 szériszámú gép szűzfelszállását márciusban fogja teljesíteni, és még 2007-ben mind a négy gyakorlót le akarják szállítani a cseh légierőnek. A cégnél azt remélik, hogy a világpiacon eladhatatlannak bizonyult (korábban nagy-nagy reménységként beharangozott) típus új variációjával komolyan sikerül növelni az exportesélyeket.

A haditechnikai elemzők által félelmetesnek tartott indiai-orosz hatalmas Brahmos cirkálórakéták fejlesztésével foglalkozó BrahMos Aerospace igazgatója arról számolt be, hogy a fegyver utódját tervezik, és az eredmény minden valószínűség szerint egy hiperszonikus cirkálórakéta lesz. Természetesen lehet, hogy dezinformációról van szó, mindenesetre ha beigazolódik, akkor Pakisztán nagyon súlyos helyzetbe kerülhet, hisz ilyen fegyverrendszerek ellen manapság valószínűleg lehetetlen védekezni.

Említettük már a NATO SALIS programját, melynek Magyarország is részese. Ebben a programban a katonai szervezet európai országai hatékonyabban vehetik igénybe az orosz-ukrán AN-124esek szállítókapacitását, ugyanis Lipcsében kialakítottak számukra egy álandó bázist, így a szállítások után nem kell mindig honi bázisaikra visszatérni. A kiszolgáló létesítmények a január 17-i ünnepélyes megnyitásra elkészültek, így az európai NATO-országok stratégiai légi szállítási képessége jelentősen javulni fog.

A hírek forrása: Flug Revue