A Kínai Népköztársaság – amerikai kormányzat becslése alapján – megközelítőleg 150 nukleáris fegyverrel rendelkezhet, a fenti adatot támasztja alá a kínai kormányzat nyilatkozata is, melyben azt állítják, hogy országuk az öt nagy nukleáris hatalom között viszonylag kis arzenállal rendelkezik.
Al-Khalid
Bevezető Az Al-Khalid egy modern, Pakisztán fejlesztette és gyártott alapharckocsi, melynek legnagyobb megrendelője nem meglepő módon a pakisztáni hadsereg, mely 600 darabot kíván rendszeresíteni a típusból. A nevét a legendás, arab Khalid ibn al-Walid tábornok után kapó típus kínai és szovjet konstrukciókra építkezik, így kisebb és könnyebb is nyugati vetélytársainál. A fejlesztés során elsősorban a […]
Szovjet-orosz ICBM-k IV.
A szovjet-orosz interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) fejlődését bemutató cikksorozatunk befejező része, melynek keretében a ’70-es évektől kezdődően kifejlesztett rakétákat vesszük sorra!
A cikk az RT-23 (SS-24 Scalpel), RT-2PM (SS-25 Sickle), RT-2PM2 (SS-X-27 Topol-M), RSS-40 (Kuryer), valamint az RS-24 rakéták fejlesztését, alkalmazását, jellemzőit mutatja be.
Szovjet-orosz ICBM-k III.
A szovjet-orosz interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) fejlődését bemutató cikksorozatunk harmadik része, melynek keretében a ’60-es évektől kezdődően kifejlesztett rakétákat vesszük sorra!
A cikk az RT-21 (SS-16 Sinner), UR-100MR (SS-17 Spanker), R-36M (SS-18 Satan), valamint az UR-100N (SS-19 Stilleto) rakéták fejlesztését, alkalmazását, jellemzőit mutatja be.
Szovjet-orosz ICBM-k II.
A szovjet-orosz interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) fejlődését bemutató cikksorozatunk mádosik része, melynek keretében a ‘50-es évektől kezdődően kifejlesztett rakétákat vesszük sorra!
A cikk az R-36 (SS-9 Scarp), GR-1 (SS-X-10 Scrag), UR-100 (SS-11 Sego), RT-2 (SS-13 Savage), valamint az RT-20P (SS-X-15 Scrooge) rakéták fejlesztését, alkalmazását, jellemzőit mutatja be.
Szovjet-orosz ICBM-k I.
A szovjet-orosz interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) fejlődését bemutató cikksorozatunk bevezető része, melynek keretében a legelső rakétákat vesszük sorra!
A cikk az R-7 (SS-6 Sapwood), R-7A, R-16 (SS-7 Saddler), valamint az R-9 (SS-8 Sasin) rakéták fejlesztését, alkalmazását, jellemzőit mutatja be.
EE-T1 Osório
Az EE-T1 „Osório” alap-harckocsit az Engensa (legnagyobb brazil fegyverfejlesztő cég) fejlesztette a 80-as évek közepén.
A vállalat termékei fejlesztéskor széles körben felhasználta vetélytársai fejlesztéseit. Amennyiben sokallta a licensz díjat, vásároltak egy olyan eszközt, amibe már beépítette a vetélytárs cég az adott újítást, s így a licenszet kijátszva felhasználták, avagy olyan szakembert vett fel, aki részt vett az adott termék fejlesztésében.
SMS Szent István
Arjun
Az Arjun, India alapharckocsija, melyet a DRDO (Defence Research and Development) fejlesztett a CVRDE-vel együttműködve az indiai hadsereg számára.
A harckocsi nevét a Mahábhárata című indiai eposz egyik hőse után kapta.
E harckocsi a már elavultnak számító „Vilijanta” és T-72M tankokat váltja le Indiában. Számítások szerint megközelítőleg 2 000 db alapharckocsira van szüksége Indiának. Ami nem lesz olcsó mulatság, mivel megközelítőleg 3.4 millió dollárba kerül egy darab.
Type 90
A Type 90 Japán jelenlegi alapharckocsija, melyet a Mitsubishi Heavy Industries fejlesztett és gyárt.
E harckocsi váltotta le a valamennyi addig hadrendbeállított Type 61-es harckocsit, illetve a Type 74 tankok egy részét. A Type-90-t – melyből ez eddig 310-315 db készült – 1990-ben állították szolgálatba. 1998-ban a „Military Ordnance” magazin a világ harmadik legjobb harckocsijának sorolta. A helyezést védelmének, mozgékonyságának, és tűzerejének köszönhette. Rossznyelvek azt is hangozatják, hogy a világ legköltségesebb alapharckocsija is egyben.