Bár még csak alig kezdték el átvenni a jelenkor típusainak helyét az 5. generációs harci repülőgépek, a világ néhány pontján már a következő lépésen gondolkodnak. Tudomásunk szerint két országban folyik kisebb-nagyobb intenzitással az F-22 Raptor és az F-35 Lightning II utódjának keresése, nevezetesen az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban. Nyilvánvaló módon a projektek titkossága miatt egyik fél sem kívánt eddig sok mindent megosztani a nagyközönséggel, néminemű információ azonban csordogált mindkettejük részéről. Legutóbb Tokióból érkeztek hírek, melyek szerint lehetséges, hogy – politikai, gazdasági és technológiai okokból kifolyólag – a két ország összefog, és egy közös program keretében hozzák létre a 6. generáció első fecskéjét.
Washington és Tokió kooperációja már csak azért is logikus lenne, mert mindketten 2030-ra szeretnének egy rendszerbe állításra alkalmas, 6. generációs vadászbombázót. Japán számára jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a hamarosan megszülető, 42 darabos F-35-megrendeléssel – már ha közben nem mondják le azt – letudták az F-4EJ-k kiöregedésével felmerülő problémát, és nagyjából 2030-ig biztosított az ország légierejének fejlettségi szintje. Az első vonalat az F-15J és az F-2 képviselik majd az F-35 mellett, azonban előbbieket sem lehet örökké üzemeltetni, utódlásukat pedig már most elkezdték megszervezni. Ennek megvalósítására két út lehetséges: az egyik a teljesen önálló fejlesztés, a másik pedig az amerikaiakkal való szövetkezés.
Az ATD-X-ről elérhető egyik legelterjedtebb grafika| Forrás: Asian Defence ,
Előbbi esetében mind magát a repülőgépet, mind annak hajtóművét hazai forrásból fejlesztenék ki és állítanák elő. Ebben két cég vállalná a főszerepet, mégpedig a Mitsubishi Heavy Industries és az Ishikawajima-Harima Heavy Industries (a továbbiakban: IHI). A Mitsubishi, mely többek között az F-2 gyártója is, F-3 néven kezdett hozzá egy teljesen új típus fejlesztésébe, melynek technológiai demonstrátorát – az ATD-X-et – 2014-re szeretnék elkészíteni, és nagyjából akkor végre is hajtanák vele az első felszállást. A japán kormányzat kívánalmai szerint az F-3-at ennek alapján kell elkezdeni tervezni, a pénzt erre a 2016-os vagy a 2017-es költségvetési évben kaphatja meg a Mitsubishi. Repülőképes prototípust a 2025-ös fiskális évig kell létrehozniuk, sorozatgyártásba pedig 2027-ben kerülhet a madárka. Az F-2 leváltását Japán 2035-ig szeretné abszolválni, majd pedig az F-15J-ket is nyugdíjba küldetnék az F-3-mal. Magáról az F-3-ról egyébként annyit tudni, hogy biztosan ember vezette lesz, két hajtóművel készül és körülbelül 200-250 darabra lesz belőle szükség.
A Mitsubishi mellett az IHI szintén fontos feladatot kap, ugyanis – amennyiben az önálló fejlesztés mellett döntenek Tokióban – nekik kell majd elkészíteniük az F-3 erőforrását, az egyelőre csak XF5-1 néven emlegetnek. Mivel ennek maximális tolóerejét 15 000 tonnásra tervezik, feltételezhető, hogy az F-3-asba kettőt építenek majd belőle. A nyilvánosságra került információk és grafikák alapján ugyanis egy viszonylag nagyméretű repülőgépet kell majd elképzelnünk, ami főként légvédelmi feladatokat fog ellátni, ehhez pedig fontos a megfelelő tolóerő/tömeg arány, illetve a jó manőverező-képesség. Ezt egy olyan hajtómű, melynek tolóereje csak közel 50 százalékkal nagyobb, mint például az F414-esé, önmagában nem tudja biztosítani. A Pratt & Whitney F119 több technológiai megoldását felhasználó XF5-1 fejlesztésénél további cél, hogy minél kisebb méret és tömeg mellett érjék el a fentebb említett tolóerőt, illetve törekednek a minél kisebb radarhullám-reflexióra a belépőszekcióban. A gyártásnál pedig már alapkövetelmény a blisk (Blade Disk) technológia (a tárcsát és a lapátokat egy tömbből munkálják ki) alkalmazása is.
Még bő húsz évig szelhetik Japán egét a Sasok | Fotó: Angelique Perez, U.S. Air Force ,
Természetesen mind a Mitsubishi, mind az IHI számára könnyebb lenne a helyzet, ha a projektbe besegítenének amerikai vállalatok is. Bár hivatalosan még semmilyen információ nem látott napvilágot, ipari források szerint Washington és Tokió között már folynak az alacsony ütemű tárgyalások arról, hogy együtt végezzék mind az erőforrás, mind a repülőgép fejlesztését. Valószínűleg ez esetben az Amerikai Egyesült Államok lenne a domináns fél, és nyilván nem lenne könnyű kompromisszumra jutni, de pénzügyileg bizonyosan jobban jönnének ki, mint ha önállóan állnának neki egy-egy több száz milliárd dolláros programnak. Mindenesetre Japán már megtette az első lépést, ami azért is előnyös számukra, mert ha netán nem sikerülne megegyezni az amerikaiakkal, még mindig rendelkezésre áll majd egy biztos alap, amire építkezni lehet az F-3 fejlesztésénél.
Szintén az új japán vadászbombázóhoz kapcsolódik, hogy kiemelt szerepet szánnak az elektronikus hadviselési eszközöknek, és szilárdan ragaszkodnak ahhoz, hogy a 6. generációs típusoknak ezek már ugyanolyan alapfelszereltségei lesznek, mint korábban a gépágyú vagy a lokátor.
