Nem elképzelhetetlen, hogy akár 2018-ig is repüljenek a szomszédban a MiG-21 LanceR típusú vadászgépek, ezt maga a román védelmi miniszter mondta a napokban.
Corneliu Dobritoiu védelmi miniszter elmondta, hogy amennyiben nem lesz megfelelő költségvetésük a típusváltásra, úgy a légierő gerincét alkotó típus újabb élettartam-hosszabbításon esik majd át. Eredetileg 25 évre terveztek a MiG-21-essel, azonban lehet, hogy a gépek megérik az 50 éves kort is, mivel kényszerűségből akár 2018 után is szolgálatban maradhatnak, amennyiben nem engedhetik meg maguknak az új vagy használt vadászbombázók vásárlását.
![](https://htka.hu/wp-content/plugins/lazy-load/images/1x1.trans.gif)
Román MiG-21 LanceR Kecskeméten | Fotó: Spawn HTKA.hu ,
Románia másik haderőnemeinél sincs pénz, így ahhoz, hogy a katonák új fejszereléshez jussanak, el kell adniuk a már kivont, nem használt eszközöket, vagy épületeket. Dobritoiu elmondása szerint ez NATO-szinten nem lenne újdonság, a lengyelek és a britek is rákényszerültek már erre a megoldásra, hogy finanszírozni tudják a hadseregük felszerelését, tevékenységeit.