Tragédia a Török Csillagoknál

Az 1992 novemberében megalapított, a Török Csillagok nevet 1993 januárjától viselő, 8 gépes bemutatókötelék történetében kedden olyan eseményre került sor, amire történetük során még nem volt, és reméljük, többet nem is lesz példa: lezuhant egyik gépük, melynek pilótája, a 31 éves Ümit Özer százados életét vesztette a balesetben.

Ezen hír írásakor elérhető információk szerint a Konya légibázisról kedd délben, gyakorló repülésre elstartoló 4 gépes kötelékből a felszállás után szinte azonnal, kivált és a földbe csapódott Özer százados NF-5A típusú gépe, mely a fekete dobozról készült fotón látható szám (3001) szerint vélhetően a 69-3001 lajstromú gépe volt a Török Légierőnek.

A szerencsétlenül járt gép és pilótája a bázis futópályájától 2 kilométernyire, közvetlenül a TÜMOSAN traktorgyár üzemének közelében található mezőn csapódott be. (A helyszínen készült fotók.)

A helyszínre kiérkező mentő és tűzoltó alakulatok a Török Csillagokhoz 2011-ben csatlakozott százados holttestét a roncsok között találták meg.

Hogy mi vezetett a Magyarországon is méltán nagy népszerűségnek örvendő török csapatot ért tragikus balesethez, arról egyelőre még semmit nem lehet tudni, de mivel a vizsgálatok a fekete doboz birtokában már elkezdődtek.

Folytasd a fórumban

Hasonló hírek

Eurofighter a befutó Törökországban?

Eurofighter a befutó Törökországban?

Újabb Ejder Yalcinok érkeztek Üzbegisztánba

HTKA Hírhalom 2019. 18. hét

HTKA Hírhalom 2019. 18. hét

Képeken az új török harci helikopter

Képeken az új török harci helikopter